Egyen tököt és mákot, ha ép körmöt akar
Az egyik legnehezebben ápolható terület számomra a köröm és környéke.
Az egyik legnehezebben ápolható terület számomra a köröm és környéke.
Meglepő újdonsággal találkoztunk a minap: a "nico" termékcsalád egyenesen forradalmi a szépségápolásban.
Hölgyeim és Uraim, a képen látható úriember Simon Cowell.Magyarországon azért kevésbé ismert, mert olyan tévéműsorok révén vált ismertté először Nagy-Britanniában majd az USA-ban is, amelyeket itthon eredetiben nem, csak magyarított verzióban láthatunk: a megasztár-típusú vetélkedőkről van szó.Simon Cowell, amint azt a Gumicukor már megírta, abból lett multimilliomos, hogy műsoraiban kíméletlenül kritizálja az önjelölt fellépőket, de a napokban egy olyan bejelentésével sokkolta a közvéleményt, ami saját magára vonatkozott:"Igen, adattam már be magamnak botoxot, de nem mániaszerűen.
Próbálok visszaemlékezni, hogy mondjuk hétéves koromban vágytam-e színes, szivárványmintás vagy tigriscsíkos arcfestékre.
A Kérastase-kezelés, amit a szakember rituálénak hív, hasonló egy kozmetikai kezeléshez: a pakolásoktól megszépül az ember, a masszázs közben pedig ellazul és igyekszik nem a hétvégi bevásárlásra vagy az elmaradt munkahelyi teendőkre koncentrálni.
Amikor egyre kevesebb fény éri az arcbőrt, az meg is látszik rajta: megfáradt, fakó lesz.
A hat perces videón az ötvenes évek Amerikájának rendkívüli népszerűségű pinup girl-jeinek sminkjét követheti nyomon, műszempillával, vastag tuskontúrral, porcelán fényű, égővörös ajkakkal együtt.
Mrs.
Nem tudom ki hogy van vele, de imádom a színeket: a művészboltban a kis üvegcsében álló különféle festékeket, a papírboltban a levélpapírokat és hozzájuk tartozó különböző méretű boritékokat, a Pantone-skálát csak úgy magában.
Ahogy közeledik a karácsony, úgy lesz egyre kevesebb a hely a fodrásznál, a kozmetikusnál és persze a parkolókban is.
Melyik szerelés áll neki jobban? Ugyan ma már kijelentettük, hogy Mariah Carey stílusánál nincsen kifinomultabb, azt is le kell szögeznünk, hogy a fiatalabb korosztály képviselői között viszont mindenféleképpen Rihannának adnánk a babérkoszorút.
A magyar divatszakma és szépségipar első közös bemutatójára készülnek a szervezők: a Fashion Trend divatkiállítást április 25.