Frissítse arcát! Hámlasszon!

Olvasási idő kb. 2 perc

Amikor egyre kevesebb fény éri az arcbőrt, az meg is látszik rajta: megfáradt, fakó lesz.

Amikor egyre kevesebb fény éri az arcbőrt, az meg is látszik rajta: megfáradt, fakó lesz. Ilyenkor közkedvelt kozmetikai beavatkozás a hámlasztás: a bőr legfelsőbb, elhalt rétegeit távolítják el, azért hogy a keletkezett kozmetikai hibákat (pigmentfolt, ránc, heg stb.) halványítsák, eltűntessék, és hogy a bőr megújuljon.
„Tipikus őszi-téli kezelés a hámlasztás” – mondta érdeklődésünkre Harangvölgyi Anna kozmetikus. Mint megtudtuk, óriási különbség van a bőrgyógyászati és a kozmetikai mélyhámlasztás között: míg előbbit csak plasztikai sebész illetve orvos végezheti és fáj, utóbbi a kozmetikában is elérhető szolgáltatás, és nem fáj jobban, mint egy szúnyogcsípés.
Harangvölgyi Anna egyébként is kockázatos beavatkozásnak tartja a bőrgyógyászati hámlasztást, noha ha jól végzik, akár pigmentfoltokat, ráncokat is eltűntethet az arcról. Fennáll viszont a komoly sérülés veszélye: több réteget szednek le ilyenkor a bőrről (meglehetősen fájdalmas módon) ami után az arc akár két hétig is piros, sebes maradhat, és úgy kell óvni, mint a hímes tojást. (Félresikerült eljárásról tanúskodik, ha olyan arcú nőt látunk az utcán, akinek lángol és mintha rohadna le a bőre. Ne tőle kérjük el kezelőorvosa telefonszámát.)  
Enyhébb eljárás a kozmetikai hámlasztás: maga a hámlasztás fokozatosan történik, enyhébb savakat alkalmaznak és csak gyulladásmentes bőrre alkalmazzák alapos tisztítás után. És miért épp a fényhiányos időszakban? „Nyár után meg van vastagodva a bőr, és a savas kezelés után egyébként is kerülni kell a napot” – mondja szaktanácsadónk.
Egy évben legfeljebb kétszer lehet elvégezni savas kúrát, melynek hatása átlag 3-4 hónapig tart. Egy hat alkalmas bérlet ára kozmetikánként változó, átlagban 30-40 000 forinttól kezdődő áraknál vélhetjük úgy, hogy minőséget kapunk a pénzünkért cserébe.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?