Így befolyásolja a kávé az agyműködést: ijesztő a folyamat
A kávé lényege, hogy a koffein révén felpörgeti a fogyasztóját. Egy friss tanulmány szerint azonban ez a hatás nem csak nap közben érvényesül, hanem este is.
A kávé lényege, hogy a koffein révén felpörgeti a fogyasztóját. Egy friss tanulmány szerint azonban ez a hatás nem csak nap közben érvényesül, hanem este is.
Ez a közösségi program nemcsak szórakoztat, hanem bizonyítottan védi az agyat és javítja a hangulatot – minden korosztály számára kézzelfogható egészségnyereséget ad.
Néhány élelmiszer rendszeres fogyasztása olyan mértékben támogatja a szív, az immunrendszer és az agy egészségét, hogy a szakértők szerint akár „receptre is felírhatnánk” őket.
Biztos te is jártál már úgy, hogy megtanultál egy új szót, vettél egy új autót, vagy rákattantál egy témára, és hirtelen mindenhol ugyanaz jött szembe. Ez nem véletlen: az agyad ilyenkor "rázoomol" arra, ami éppen fontos neked.
Az agyunk képtelen igazán véletlenszerűen működni, pedig ez kulcsfontosságú a világ egyik legismertebb játékában, a kő-papír-ollóban. Aki ettől el tud szakadni, az lesz a játék nyertese.
A mezőgazdaságban alkalmazott anyagokról sokszor derül ki, hogy komoly gondok vannak velük. Most egy elterjedt rovarírtószer, a chlorpyrifo került górcső alá, amelyről kiderült, hogy komoly veszélyt jelenthet az emberi agyra – különösen akkor, ha valaki már magzati korban ki van téve neki.
Hajlamosak vagyunk nagy jelentőséget tulajdonítani az IQ-nak, sokszor úgy véljük, aki magas értékkel rendelketik e téren, az igazán okos. Él ma olyan ember, akinél ez a hányados magasabb, mint Einsteiné lehetett, de vajon milyen következtetéseket vonhatunk le ebből?
Mai fejtörőnk nem egy egyszerű képkereső, ezúttal sokkal összetettebb kérdésekre kell válaszolnod. Menni fog?
A közösségi médiát ismét meghódította egy látszólag könnyű, ám valójában megtévesztő matematikai rejtvény. Bár a példát első pillantásra sokan gyerekjátéknak gondolják, a hozzászólások alapján kevesen találják el a helyes eredményt.
A híres olasz labdarúgó-stadion, a San Siro Stadium nemcsak a meccsek hangulata miatt emlékezetes: legújabb átalakításai révén egy optikai illúzióval kihívás elé állítja az emberi érzékelést.
A legújabb kutatások szerint az ultrafeldolgozott élelmiszerek nemcsak a testnek, hanem az agynak is komoly károkat okozhatnak. A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy egyes ételek, például a chipsek, a gyorsételek, a cukros italok és a készételek képesek újrahuzalozni az agy jutalmazási rendszerét.
Egy friss kutatás szerint az emberi agy a legjobb formáját nem fiatalon, hanem 55 és 60 éves kor között éri el. Ez azt jelenti, hogy a gondolkodás, a döntéshozatal és a megszerzett tudás használata ebben az időszakban működik a legmagasabb szinten. Vagyis a mentális csúcspont sokkal később jön el, mint ahogyan azt eddig gondoltuk.