Legalább két történelmi beszámoló szerint is zöld bőrű gyerekek jelentek meg az angol Woolpit faluban a 12. században. A furcsa történet a mai napig zavarba ejti a történészeket.
Egy egyébként átlagos napon, 1150 körül az angol Woolpit falu lakói megdöbbentő felfedezést tettek: két zöld bőrű kisgyerek jelent meg a település szélén. Nemcsak furcsán néztek ki, de furcsa nyelvet is beszéltek, és hiába tűntek éhesnek, az angol ételek közül szinte mindegyiktől undorodtak. A gyerekeknek – egy fiú és egy lány – még a ruhája is furcsa, idegen szövetből készült, és legalább olyan furcsa színe volt, mint a kicsik bőrének. A falusiak ennek ellenére befogadták őket, s megfigyelték, hogy idővel eltűnt bőrük különös színe, és enni is elkezdtek. Lassan ugyan, de megtanultak angolul, és úgy-ahogy beilleszkedtek. Amikor már képesek voltak rá, elmondták, hogy egy távoli, St. Martin nevű vidékről származnak, ahol az emberek ritkán találkoznak napfénnyel.
Az azóta eltelt évszázadokban a két gyerek esete zavarba ejtő történelmi rejtéllyé vált. Ha valóban léteztek, mitől lett zöld a bőrük? Milyen furcsa vidékről származhattak? Kik élhettek még ott, kik voltak a szüleik? Lehet, hogy a magyarázatot nem is ezen a bolygón kellene keresni? (A 17. században elterjedt az elmélet, miszerint a két gyerek valójában földönkívüli volt, de ez nagyrészt Robert Burton hatására alakult ki, aki A melankólia anatómiája című 1621-es könyvében arról elmélkedett, hogy a woolpiti gyerekek a mennyből hullhattak alá.) Vagy valóban egy farkasnak ásott csapdából másztak elő (a Woolpit településnév eredeti jelentése farkasverem)? A történet mai szemmel is hitelesnek mondható, hiszen két különböző krónikás is feljegyezte: a 13. századi történész, William of Newburgh és a 12. századi Ralph of Coggeshall apát.
A zöld gyerekek rejtélye
Coggeshall jelentése szerint a gyerekeket végül a közelben élő Sir Richard de Calne otthonába vitték. A férfi hiába kínálta őket étellel, nem voltak hajlandók enni semmit. Néhány nap múlva viszont a fiúcska a férfi kertjében bóklászva zöldbabot talált, és ott helyben befalta. Nem sokkal később a két éhes gyerek csak megette azt, amit a falusiak eléjük tettek, és szép lassan a bőrük is rózsaszínessé vált. Bár a kisfiú megbetegedett és meghalt, a lány szinte kivirágzott a falusiak gondozása alatt. Felvette az Agnes Barre nevet, és a falusiak közt élt. Azt sosem tudta megmondani, hogy kötöttek ki épp a faluban, de emlékezett az otthonuk nevére, és arra, hogy az állatokat legeltették a testvérével, amikor erős, furcsa hangot hallottak, hasonlót ahhoz, mint Woolpitben a harangozás, és utána nem sokkal már a falu határában találták magukat.
A furcsa hely, ahonnan a gyerekek származtak
Agnes elbeszélése szerint az országa keresztény, és vannak templomai, de egyébként egészen más, mint Anglia. A nap nem kel fel reggelente, olyan alkonyatszerű fényben élnek folyamatosan, mint ami megelőzi a napfelkeltét, vagy követi a naplementét Angliában. De a teljes vidék nem sötét: egy fényes ország látható a szomszédban, de nem tudnak odamenni, mert egy nagy folyó választja el őket tőle.
Mi lehet a magyarázat?
Mai fejjel hallgatva már nem földönkívüliekre vagy varázslatra gyanakszunk a gyerekek furcsa története kapcsán. Az egyik lehetséges magyarázat egyszerűen az arzénmérgezés, ami valóban zöldes árnyalatúvá színezi a bőrt, és magyarázatot ad arra, miért halhatott meg a kisfiú. A hazánkban jellemzően növényeknél kialakuló klorózis nevű állapot szintén szóba jöhet, ami alultápláltság hatására alakul ki, és szintén elszínezi a bőrt. Ez magyarázná, miért múltak el a tünetek a megfelelő táplálás hatására. Ami a furcsa nyelvüket és ruházatukat illeti, egyes szakértők szerint flamand bevándorlók gyermekei lehettek, akiknek szüleit a flamandokat üldöző II. Henrik király katonái ölhették meg. Így az, amit a Woolpit falubeliek „halandzsának” tekintettek, valójában holland nyelv volt, a gyerekek által leírt „szürkület” pedig a közeli Thetford-erdő dús lombjai által nyújtott árnyék. Woolpittől nem messze található egy megfelelő nevű település, Fornham St. Martin faluja, amely bányászatának köszönhetően egész alagútrendszerrel büszkélkedhetett, amelyben könnyű eltévedni.
