Ma már senkinek sem jutna eszébe, hogy érzéstelenítés nélkül vessen alá műtétnek egy csecsemőt, pedig a nyolcvanas években ez még gyakorlat volt.
A 19. század végéig a közvélekedés úgy tartotta, a csecsemők érzékenyebbek a fájdalomra, mint a felnőttek – ezt követően azonban a hozzáállás gyökeresen megváltozott. A tudomány világa úgy döntött, hogy a legkisebbek egészen egyszerűen nem éreznek fájdalmat, ennek megfelelően, ha műtétnek kell őket alávetni, nem szükséges anesztéziát alkalmazni esetükben.
A csecsemő nem érez fájdalmat – vélték
Az elméletet mindössze azzal támasztották alá, hogy egy, a negyvenes években végzett fájdalomteszten a csecsemők nem azt a fájdalomreakciót adták egy fájdalomtesztre, mint a felnőttek.
Azóta ennél jóval megalapozottabb kutatások kimutatták, hogy már a harmadik trimeszterben képes a magzat arra, hogy fájdalmat érezzen,
azaz egy csecsemő mindenképpen érzi a fájdalmat. Bármi is a valóság, még a nyolcvanas évek közepén is gyakorlat volt érzéstelenítés nélkül műteni.
Ma már azt is tudjuk, hogy az újszülöttek még erőteljesebben is érzik a fájdalmat, mint az idősebb gyerekek vagy akár mi, felnőttek. Ennek ellenére még 2003-ban is csak az újszülöttek harmada kapott fájdalomcsillapítót vérvétel vagy körülmetélés alkalmával.
Izomlazítót kaptak csak a babák műtét esetén
A jelenség hátterében egy komoly félreértés áll: az, ami nem olyannak látszik, mint egy felnőtt fájdalma, még ugyanúgy lehet fájdalom. Kutatások ráadásul bizonyítják azt is, hogy még felnőttek is nehezen képesek megérteni egymás fájdalmát: leginkább önbevallás alapján dől el egy vizsgálat során az, hogy a beteg milyen erős fájdalmat él meg, ez pedig félrevezető is lehet adott esetben.
Kutatások azóta kimutatták, hogy a nem megfelelő érzéstelenítésben részesülő vagy érzéstelenítés nélkül műtött csecsemőknél
megnövekedett a különböző stressz kiváltotta szteroidok, köztük az adrenalin és a kortizol szintje,
amelyek a csecsemők szervezetében tárolt szénhidrátok és zsírok lebontására hatnak. Az ilyen veszteségek veszélyeztethetik a gyógyulást. A csecsemők ebben az időszakban legfeljebb izomlazító injekciót kaptak, hogy ne kapálózzanak úgy.
Egy londoni orvos áttörést hozott
1987-ben aztán Kanwaljeet Anand londoni orvos azt figyelte meg, hogy azok a csecsemők, akiket műtétre vittek el osztályáról, szürke bőrrel, nagyon rossz állapotban kerülnek vissza oda. Elhatározta, hogy utánajár az oknak, mert
nem tetszett neki, hogy a frissen műtött gyerekek életfunkcióinak stabilizálására volt szükség: oxigént kellett kapniuk, illetve vércukorszintjük emelésén is dolgoznia kellett.
A műtőben azzal szembesült, hogy a kora- és újszülötteket mindenféle érzéstelenítés nélkül vetik alá a beavatkozásoknak, aminek felépülésükre nézve is komoly következményei voltak. Akik kaptak érzéstelenítőt, azoknál jóval kisebb esélye volt a komplikációk kialakulásának, stabilabb állapotban kerültek vissza a kórházi osztályra, és a gyermekhalálozást is javították ezek az intézkedések.
A gyakorlat gyökeresen megváltozott
Az orvos eredményeit tudományos lapokban is publikálta. Anand és társa a New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmányában részletesen bemutatta azokat a mechanizmusokat, amelyek révén a csecsemők és az újszülöttek fájdalmat éreznek. A felnőttekhez hasonlóan a csecsemők idegpályái a bőrben található érzékszervi receptoroktól az agykéreg területeire vezetnek, ahol az emlékek, az érzékelés és a tudatosság kialakul. Ráadásul – jegyezték meg a kutatók – a csecsemők bőrében a nociceptív idegvégződések sűrűsége hasonló vagy nagyobb, mint a felnőttek bőrében.
Ezek az idegvégződések érzékelik a testi sérüléseket, reagálnak rájuk, és fájdalomjeleket továbbítanak az agyba.
Azt is bebizonyították, hogy az érzéstelenítés nélkül műtött gyerekeknél PTSD léphet fel a későbbiekben.
Mindennek hatására a nyolcvanas évek végén megszűnt az érzéstelenítés nélkül végzett csecsemőműtétek barbár gyakorlata: ma ez már senkinek nem jutna eszébe, sőt, léteznek készítmények, melyek oltás előtt is segítenek érzésteleníteni a bőrfelületet, a tűszúrás fájdalmát csillapítandó.
