Ő volt Elon Musk legkülönlegesebb szerelme

grimeskezdő
Olvasási idő kb. 5 perc

Két rendkívül extrém egyéniség szenvedélyes szerelme (volt) az övék. Elon Musk, a világ második leggazdagabb embere és Grimes, a szuperelvont, kissé manószerű énekesnő ötödik éve tartó on-off kapcsolatban élnek. Két gyermekük is született, akiket X-nek és Y-nak szólítanak. De ki is Grimes, Elon Musk nyolcadik és kilencedik gyermekének az anyja?

Bár itthon kevésbé ismert, a kanadai énekes-zenész-producernek világszerte komoly rajongóbázisa van. A 33 éves Grimes fél éve jelentette be, hogy most „félig külön élnek” gyermekei apjával, akit mégis a legjobb barátjának nevezett, de szerinte még bármi lehet köztük.

Sosem tanult zenélni

A Musk-kapcsolatig nem sokat lehetett tudni a kanadai énekesnőről, aki Claire Boucher néven született Vancouverben. Grimes ereiben francia, olasz és még ukrán vér is csörgedezik, vagyonos szülei katolikus iskolába járatták. Grimes aki a Grime elektronikus hip-hop stílusról nevezte el magát – nagyon sokáig a zene közelébe se ment. Miután Montrealba költözött, orosz irodalmat és neurobiológiát hallgatott az egyetemen. Elmúlt már 20 éves, amikor végre eszébe jut, hogy zenélni szeretne: az egyik osztálytársa inspirálja, hogy elektronikus hangzású és ütemű dalokat hozzon létre számítógépen. Grimesnak annyira megtetszett ez a világ, hogy otthagyta az egyetemet, és zenei karrierbe kezdett.

Grimes és Elon Musk párkapcsolatából két gyermek is született
Grimes és Elon Musk párkapcsolatából két gyermek is születettVivien Killilea / Getty Images Hungary

Született sci-fi őrült

Legelső albuma a 2010-ben megjelent Geidi Primes címre hallgat, a címet Frank Herbert amerikai sci-fi író, a Dűne szerzője ihlette. Bár a Gyűrűk ura- és Dűne-fanatikus énekesnő a kezdetekben nem ért el különösebb sikereket, a kritikusok ódákat zengtek róla, és forradalminak tartották a megjelenését folyamatosan változtató extrém énekesnő alkotásait. A nagy áttörést a 2012-es Visions című lemezével érte el, amellyel a brit és az amerikai slágerlistákra is sikerült felkapaszkodnia, és megkapta a rangos Juno Awards elismerést is.

Szerelem a Twitteren

Az észbontó ötleteiről elhíresült Elon Muskkal 2018-ban jöttek össze, miután nyilvánosan chateltek egymással a Twitteren, és a Space X-tulajdonos ősrégi Grimes-rajongónak nevezte magát. Legelső beszélgetésük témája is igen bizarr volt: Musk egy szóviccet akart elsütni a Twitteren a rokokóval kapcsolatban, amikor ráeszmélt, hogy Grimes már három évvel korábban kitalálta ugyanezt a szófordulatot. Mindez a Tesla-mágusnak annyira imponált, hogy ráírt a pszichedelikus popsztárra. Szó szót követett, Elon pedig beleszeretett 17 évvel fiatalabb múzsájába, akivel 2018-ban már nyilvánosan is mutatkozott. A titokzatos páros legelőször a 2018-as Met-gálán jelent meg együtt, ahol mindketten saját tervezésű, szolidnak egyáltalán nem nevezhető kosztümöket viseltek.

A szerelmespár kizárólag a 2018-as Met-gálán mutatkozott együtt
A szerelmespár kizárólag a 2018-as Met-gálán mutatkozott együttTaylor Hill / Getty Images Hungary

Első gyerek: X Æ A-12

Aztán néma csend következett, és Grimes legközelebb 2020-ban jelentkezett, amikor bébipocakos képeket posztolt az Instagram-oldalára. Nem kellett rá sokat várni, és Elon Musk örömmámorban úszó fotókkal árasztotta el a Twittert, amikor végre kezébe foghatta újszülött kisfiát, akit a X Æ A-12 néven neveztek el. A rendkívül bizarr elnevezésnek a kaliforniai hatóság sem örült. Mivel a helyi törvények nem engedik, hogy szám szerepeljen egy keresztnévben, előírták a büszke szülőknek, hogy a 12-es számot módosítsák a római XII-re. Ezt a bizarr névadást akkor így magyarázta az énekesnő: „Az »X« az ismeretlen változót jelenti, az »Æ« a mesterséges intelligencia, az »A-12« pedig a szüleim kedvenc repülőgépének a neve.” A most kétéves kisfiú nevét amúgy X-AI-nak kell kiejteni, Grimes pedig az egyik interjújában kifejtette, külön örül neki, hogy fia az anya kifejezés helyett Claire-nek szólítja.

Béranya szülte Y-t

Az önállóságát és anyagi függetlenségét mindig kínosan hangsúlyozó művész a szülést követően megjelentette legújabb albumát, Miss Anthropocene címmel, amelynek szokásához híven ő tervezte a borítóját. Bár folyamatosan felröppentek a pletykák, hogy a feltűnési viszketegséggel megáldott pár szakított, 2021 decemberében megszületett a kislányuk. Második gyermeküket már béranya hordta ki, Grimes azzal magyarázta ezt a döntést, hogy végzetesen legyengült, amikor a kis X-szel volt várandós. Természetesen kislányuk sem hétköznapi nevet kapott: őt az Exa Dark Sideræl keresztnévvel látták el, viszont Y-nak szólítják. Bár a pár megpróbálta titokban tartani a második gyermek érkezését, Grimes akkor bukott le, amikor a Vanity Fairnek adott interjút otthonában, a másik szobában pedig felsírt a pici.

Tündefülek a szakítás után

A második gyermek érkezését ugyanakkor már nem bírta ki az álompár kapcsolata. Amikor 2021 végén Elon Muskot az Év Emberének választotta a Times, már azt nyilatkozta a Tesla-milliárdos, hogy félig-meddig szétmentek a kilencedik gyermeke anyjával. Mindezt a zenevirtuóz énekesnő is megerősítette, aki ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bár jelenleg nincsenek együtt, de „ők a legjobb barátok, és egyáltalán nem kizárt, hogy hamarosan újra összejönnek”. Mióta félig-meddig különmentek a nagyon megosztó személyiségű multimilliárdossal, Grimes azt csinálja, amihez a legjobban ért: a saját karrierjét építi, és a legújabb albumán dolgozik. Legutóbb azzal kavart vihart a neten, hogy Marx Kommunista kiáltvány című könyvét szorongatva pózolt az Instán. Ráadásul tavaly csúcsra járatta a kissé ijesztő, manószerű megjelenését, hiszen teljesítette régi vágyát, és hegyes tündefüleket plasztikáztatott magának.

Elon Musk: őrült vagy zseni? Gyereke még a nevét is eldobta magátólElon Musk: őrült vagy zseni? Gyereke még a nevét is eldobta magától

Néha őrületnek tűnik, amit csinál, de biztosan van benne rendszer: Elon Musk-portré.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

  • Mindennapi
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk

Nem szörnyeteg, hanem segítség. Attól függ, mire és hogyan használjuk.

február 10., 16:46

  • Offline
Tudod, mi kell a nokedlibe?
Tudod, mi kell a nokedlibe?

Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon tudod-e, mely összetevőkre van, vagy épp nincs szükség a különféle ételekhez.

február 11., 06:46

  • életem
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje

A Jetit kereste, de válóokot szolgáltatott a feleségének.

február 11., 07:25

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • Mindennapi
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést

Megalázóan alacsony fizetésük miatt hamarosan sztrájkolnak.

február 10., 17:30

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • Testem
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan

Jó hír , hogy bizonyos típusú mozdulatsorokkal és rendszeres edzéssel megelőzhető, hogy a testünk idő előtt megöregedjen.

február 11., 05:46

  • lájfhekk
Így készíthetsz fotóidból gif-et: kevesen ismerik a trükköt
Így készíthetsz fotóidból gif-et: kevesen ismerik a trükköt

Könnyen személyre szabhatjuk messenger üzeneteinket a fotóinkból készített gif-ekkel. Mutatjuk a trükköt.

51 perce

  • Testem
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék

Mutatjuk, mit mondanak a szakemberek a fogyasztószer használatáról, és mit tanácsolnak a káros hatások elkerülésére.

február 11., 06:00

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • Offline
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették

Hiába építették fel a náci szállodát, évtizedekig nem járt senki még csak a környékén sem.

február 10., 14:35

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • Offline
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban

Különös helyzetben voltak a színházak a szocializmusban.

február 10., 07:26

  • Testem
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok

Rengeteg ember kapja el az influenzavírust, ám lassan tetőzik a járvány.

február 10., 15:10

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • Offline
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?

Ha láttad a Vészhelyzetet, kvízünk nem okoz majd nehézséget. Vagy mégis?

február 10., 16:00

  • életem
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása

Nem emiatt szoktunk aggódni a téli időjárással kapcsolatban.

február 11., 07:46

  • Offline
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?

Az operák világa nem mindenkit vonz, de az alapműveknek számító alkotásokat azért a legtöbben ismerik. Teszteld a tudásod kvízünkkel!

február 10., 06:46

  • Édes otthon
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház

Rosszul járnak, és igen magas összegű bírságot fizethetnek azok a lakóközösségek, melyek nem figyelnek erre idén.

február 11., 09:05

  • életem
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet

Több mint félszáz bankautomatánál élesedik a változás.

február 10., 13:36

  • életem
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában

Egyetlen intelligens mondattal a legfeszültebb vita is úgy zárható le, hogy a beszélgetőpartnerekben nem marad tüske.

február 10., 08:06

  • életem
Újra árstopot vezethetnek be
Újra árstopot vezethetnek be

Hogy milyen termékekre vonatkozna az árstop, az egyelőre nem ismert.

február 10., 11:10

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • életem
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid

Nem gondolnád, de ennek az időjárási jelenségnek komoly pénzügyi hatása van.

február 10., 10:06

  • Mindennapi
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók

A héten az idei tél leghidegebb mínuszait éljük majd meg.

február 10., 07:46

  • lájfhekk
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra

Valójában nem a Decathlon hirdeti a termékeket – ezekből a jelekből lehet rájönni.

február 10., 12:40

  • Önidő
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették

Azt hitte, könnyed beszélgetésre megy, de vizsgáztatni kezdték...

február 10., 12:10

  • lájfhekk
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre

Fontos határidő közeleg, sok magyar pénztárcáját érintheti.

február 10., 09:06

Érdekességek