A Kádár-rendszerben nem sok önállósága volt a kultúrának. Az elv, miszerint, „aki nincs ellenünk, az velünk van”, gyakorta kritizálta a színházak munkásságát, hiszen rendszeresen készültek (vagy készültek volna) rendszerkritikus darabok. Akadtak alkotások, amelyek átmentek a rostán, mindenesetre erősen cenzúrázott módon érvényesülhettek a színészek a szocializmusban.
Ha irányítható volt, akkor jó színház volt
Alig negyven évvel ezelőtt, még teljesen természetes volt, hogy egy központi hatalom irányítja a tartalomfogyasztást, beleszól a kulturális élet működésébe, és szabályozza, hogy mi és hogyan juthat el a nagyérdeműhöz.
Helyt adunk a politikailag, eszmeileg nem ellenséges törekvéseknek, viszont kirekesztjük a kulturális életünkből a politikailag ellenséges, antihumanista vagy közerkölcsöt sértő megnyilvánulásokat
– jelentette ki Kádár János egy 1962-es pártkongresszusi ülésen. Hozzá kell tenni, azt, hogy éppen mi számított ellenségesnek a rendszer szemében, Aczél György kultúrpolitikus döntötte el.
Korabeli kritikusok szerint Aczél igencsak elmosta a határokat, homályos volt az ok-okozati kapcsolat a döntéseiben. Összességében egy nagyon bürokratikus, képlékeny és bizonytalan rendszert hozott létre.
A színházak államosítása utáni színházstruktúra végig jelen volt a szocializmusban, így aztán nem tudtak önálló, autonóm társulatok létrejönni. Sokkal inkább beszélhetünk adminisztratív, jól ellenőrizhető szervezetekről, amit a diktatúra akkoriban saját kénye-kedvére alakíthatott.
„Színházpolitikánk alapvető célkitűzése mindig a korszerű szocialista színházkultúra fejlesztése volt. Ennek az elvnek az érvényesítése elsősorban a szocialista eszmeiségű műsorpolitika támogatását, valamint az ezt megvalósító színházi műhelymunka kialakítását, az ehhez szükséges feltételek biztosítására való törekvést jelentette” – olvasható az MSZMP egy 1981-es tájékoztatásában.
A színházak tárt karokkal fogadták az újulást
A színészeknek akkoriban is sok munkájuk volt, rendszeresen játszhattak olyan darabokban, amelyeknek a politikai és morális értéke mellett művészeti erénye is volt.
Ungvári Tamás azt mondta 1973-ban a magyar színház működéséről, hogy az állandó társulatokra épül, és arra, hogy a színészeknek is állandó foglalkoztatottságot adjon. Mindeközben a '70-es években újfajta színházi nyelv volt kialakulóban, köszönhetően a részleges nyitottságnak Nyugat felé. Beszivárogtak a magyar színházakba a „kapitalista elvek” alapján készült drámák, bár meglepő módon elsősorban vidéken jelentkezett az újulás. Ennek elsődleges oka az volt, hogy az akkori vezetőség meglátása szerint nem túl minőségi munka rejlett az ilyen produkciók mögött, így a perifériára száműzték azt.
Szolnokon, Kaposváron nagy sikere volt ennek az újfajta színházi nyelvnek.
A korabeli leírások forradalmian természetesnek nevezték az újfajta darabok játékát, a színpadi látásmódot pedig többdimenziósnak látták, összességében azonban egységes előadásokról nyilatkoztak.
Ez pedig nem a legirányíthatóbb, tehát a szocialista rendszernek kicsit sem kedvezett, sőt...
Lehetett szeretni a szocializmusban
A színészek életéről meglepően keveset lehet megtudni a korabeli sajtóból, ugyanis akkoriban még nem igazán bolygatták a művészek magánéletét, vagy azt, hogy ők milyenek is voltak magánemberi minőségükben. A szocialista rendszer vezetősége is meglepően diszkréten kezelte a művészek magánéletét, annak ellenére, hogy munkásságukba előszeretettel beleszóltak. Az emberek persze akkor is nagyon szerették a pletykákat, így ha bárki bármit megtudott, az igen hamar közkincsé vált.
Ilyen volt például Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán románca.
Korábban csak annyit lehetett tudni, hogy olyannyira szerelmesek egymásba, hogy Ruttkai még a férjét is elhagyta a színészért. Később kiderült azonban, hogy a nagy fellángolás ellenére nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, mivel Latinovits mentális egészsége miatt sokat gyötrődött.
Ruttkai később azt nyilatkozta, tragikus véletlen volt a színész halála.
Nagy port ugyan nem kavart, de nem is népszerűsítették Gobbi Hilda és Temessy Hédi kapcsolatát. A szocializmusban tiltott volt ugyanis a homoszexualitás: akiről gyanították, hogy a saját neméhez vonzódik, az könnyen zsarolhatóvá vált. Ennek ellenére a színészpáros több éven át élt egy fedél alatt, és a visszaemlékezések alapján óriási szerelem volt az övék, Gobbi Hilda első feleségének nevezte párját.
Gobbi Hilda nadrágban járt, rengeteget dohányzott, és állítólag igazi úriember módjára viselkedett a nőkkel. Temessy öltözőjébe például száz szál vörös rózsát küldetett a premierek után.
Gobbi Hildát hiába imádta a közönség, különleges karaktere és mély, öblös hangja miatt, barátságuk ellenére Major Tamás, a Nemzeti Színház igazgatója kirúgta őt, amikor szembesült azzal, hogy a színésznő a saját neméhez vonzódik.
Kíváncsi vagy milyen volt egy munkanap egy szocialista gyárban? Ebből a cikkünkből megtudhatod.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
