„A Decathlon eladja a tavalyi Ninebot robogókat, hogy helyet csináljon az új modelleknek. Siess, és szerezz egyet 729 HUF!” – olvasható egy közösségimédia-oldalon, amely első pillantásra a Decathlon Facebook-felületének tűnhet. Ám a felhívásban találni olyan elemeket, amelyek gyanakvásra adhatnak okot. Ilyen például a „Ninebot robogó” elnevezés használata a járművekre, amelyek a mellékelt fotó alapján elektromos rollernek tűnnek.
„Országos kiszállítás, válaszoljon 3 kérdésre az alábbi űrlapra kattintva” – folytatódik a bejegyzés. Újabb intő jel lehet, hogy az első mondat tegezése után magázva folytatódik az írás. Az átverés hitelességét kommentekkel is próbálják növelni. Ám itt is érdemes figyelni a részletekre: például arra, hogy két különböző ember is pontosan ugyanazokkal a szavakkal méltatja az akciót.
„Először nem hittem el, hogy ez igaz lehet, amíg meg nem kaptam a csomagomat. A fiam már teszteli az ajándékát!”
– írja Mihaela Raceanu és Emilie Beránková nevű felhasználó is. A közösségi oldal látszólag a Decathloné, ám ennek ellenére kizárólag erről az egyetlen akcióról tartalmaz bejegyzéseket. Erről azonban rögtön négyet is – mindegyik alatt több, az akciót méltató kommenttel. Sokukat fotókkal is kiegészítették.

„A robogót 729 HUF vettem a Decathlonban és minden várakozásomat felülmúlta. Számomra igazi felfedezés és mindenkinek ajánlom, hogy éljen ezzel az egyedülálló ajánlattal!” – írja az egyik. „Egy hete rendeltem, kifizettem a 729 HUF és vártam az üzletvezető hívását. A fizetés után egy órával hívott és minden részletet tisztázott. Tegnap megkaptam az elektromos robogót, nagyon boldog vagyok” – olvasható egy másik poszt alatt. A hozzászólók jelentős részére jellemző, hogy roppant kevés bejegyzést írtak, amelyek közül a legrégebbi valamikor 2025 januárjában született.
A „Bolt felkeresése” gombra kattintva egy olyan weboldalra jut a felhasználó, amelynek a logója olyan, mint a Decathloné, ám a webcím árulkodó: egy bizonyos „boolbra3.click”-re mutat.
Nem ez az első eset, hogy így próbálkoznak csalók: korábban például a Samsung raktárában található, eladatlan készletek fantasztikusan olcsó, karácsony előtti értékesítésével csábítottak a bűnözők.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés