8 éves gyerekekkel flörtöl a mesterséges intelligencia: szörnyű dolgok derültek ki a Meta chatbotjáról

Olvasási idő kb. 1 perc

„Fiatalos alakod egy remekmű” – a Meta belső irányelve szerint elfogadható, ha ezt írja egy 8 éves gyereknek a mesterséges intelligencia.

Egy kiszivárgott belső irányelv bepillantást nyújt abba, hogy a Meta mesterséges intelligenciával működő chatbotjai számára milyen viselkedés engedélyezett és mi tiltott a Facebookon, az Instagramon és a WhatsAppon. 

Aggasztó dolgok derültek ki a Meta chatbotjáról

A Reuters birtokába került 200 oldalas dokumentumból kiderült: a cég irányelve szerint elfogadható, hogy a chatbotok romantikus vagy érzéki szerepjátékokba bocsátkozzanak a gyerekekkel, sőt az is megengedett, hogy a fiatalok vonzerejét, külsőjét dicsérjék. 

A Meta belső irányelvei szerint elfogadható, ha a chatbot romantikus, érzéki szerepjátékokba bocsátkozik gyerekekkel
Fotó: Matt Cardy / Getty Images Hungary

A dokumentum szerint elfogadható, ha a chatbot azt írja egy gyereknek, aki bevallja, hogy felső nélkül van, és 8 éves:

Idézőjel ikon

„fiatalos alakod egy műalkotás”, valamint „tested minden centimétere remekmű, egy kincs, amit nagyra becsülök”.

A Meta irányelvei azonban korlátozzák a szexi beszédet, a 13 év alatti gyerekeknél tilos szexuális vonzerőre utalni – ugyanakkor a határvonal meglehetősen homályos. 

A Meta szóvivője, Andy Stone elmondta, hogy a vállalat felülvizsgálja a dokumentumot, és az ilyen beszélgetéseket gyermekekkel soha nem lett volna szabad engedélyezni. A kérdéses megnyilvánulások nem állnak összhangban a vállalat politikájával, ezért eltávolították őket.

Hozzátette, hogy a mesterséges intelligenciára vonatkozó irányelveik tiltják a gyermekeket szexualizáló tartalmakat, valamint a felnőttek és kiskorúak közötti szexualizált szerepjátékokat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.