könyvajánló Apám óriás lesz

Haász János egybefüggő történetté összeálló novellákkal jelentkezik. Megindító kötete időutazás a folyton velünk lévő múltba, keserédes időkapszula a kopottas, más szempontból életteli, mobilok és internet nélküli '80-as évek rakétamászókás, télifagyiízű világából. Rozsdás hidak és futballpályák, matchboxok és gombfocik, balatoni vágyálmok, ismerkedés Edda-koncerten, kisvárosi és budapesti kalandok – és mindennek középpontjában egy apa, akit hőssé nagyít a gyermeki emlékezet. Felnövéstörténet, amelynek fő tétje nem az, milyen felnőtté válunk, hanem hogy miként maradhatunk meg közben gyereknek. A Telexről jól ismert tárcaszerző szövegei különleges gyűjteményt alkotnak: mint egy régóta vágyott gombfoci-válogatott tagjai.

Tisztelgés az apa előtt

A történet a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg, és nem hosszú olvasmány. Egy kamasz fiú szemén keresztül ismerhetjük meg a 80-as évek világát, de csak foszlányokban. Van itt Edda-koncert, első szerelem, barátság, féltékenység, rozsdás híd, nyugat iránti vágy, Népsport újság, cigirágó, télifagyi. Nosztalgikus elemek, melyek elrepítenek 2022-ből, de a valódi retró élményhez túl rövidek. Egy-egy kép érzéseket vált ki, de az utána következők már el is feledtetik veled azokat. 

„Apám óriás lesz.”

A gombfoci-válogatott is jelentős szerepet kap, lehet érezni, hogy ezt a könyvet férfi írta, és olvasóközönsége is leginkább a fiúkat szólíthatja meg. A véleményem persze szubjektív, de lányként is azonosulni lehet a történettel. 

Részlet a könyvből

„Apát kell legyőzni gombfociban. Megvettük az új Fradit és az új Vasast, nem tudom, a Vasast miért, talán Váradi Béla miatt, apa gyerekkora óta Fradi-szurkoló, néha teljesen indokolatlanul vonatra szállunk, hogy a helyszínen nézzünk meg egy-egy Fradi-meccset, elmegy az egész napunk és éjszakánk a vonatozással, de mi megyünk meccset nézni, legtöbbször kettős rangadót, apa akkor szinte kivirul,

a szájából a legcsúnyább káromkodás is olyan, mint a magyar népmesék elején előkacskaringózó virágszár, de még a legnagyobb lázban is elismeri, hogy a Váradi szabadrúgásai, azok világbajnokiak.

Szóval megvettük az új Fradit és az új Vasast, végre nem a zsebpénzemből kellett költeni a legújabb csapatokra, amik persze soha nem lehetnek elég újak, az átigazolási időszak végén a Labdarúgás színes csapatfotóiból kell a fejeket kivágni, vagy a meglévő fejek hátoldalára ráírni a legújabb neveket, eleinte tollal, aztán ceruzával, hogy félév múlva elég legyen radírozni, vagy átpakolni egyik fejet a másik csapatba, sok macera ez, de megéri, több értelme van, mint kint lógni a téren, ahol mindenki csak autós kártyázik és a hülye matchboxokról tud beszélni. De apával lehet a fociról beszélni, apa mindent tud a fociról,

és nemcsak arról, hogy a Fradival mi van, vagy a mi kis körösvári kék-fehéreinkkel mi van, hanem tud a világ minden fontos csapatáról, a Liverpooltól kezdve a Real Madridon át a Juventusig, és nem csak úgy, hogy csapatnevek és játékosnevek, térképeket mutogat, hogy az Internazionale, az milánói csapat, ugyanúgy, mint az Ácsi Milan, vicces neve van, hogy Ácsi Milán, ezen nagyon nevetek, de apa folytatja, hogy a Lazio, az a Róma környéki tartomány neve, és hogy olyan város sincs, hogy Juventus, hanem Torino van, és hogy az Arsenal londoni és a Queens Park Rangers is, de hogy van egy másik Rangers, de az skót, de a skótoknál az Aberdeen a legizgalmasabb, ott van egy szuper edző, valami Ferguson, akkor még semmit nem mond a neve, apának bezzeg annál inkább, apa a Népsporttal fekszik és a Népsporttal kel, vasárnaponként házi pálinkát visz a piacon Gabinak, az újságosnak, hogy biztosan jusson neki Sport, pláne azokon a hétvégéken, amikor nyer a Fradi, vagy nagyon elverik a szomszéd Tótvárost.

így csak a körösváriak hazai meccseire megyünk ki, és én is mehetek vele, meg néha a tótvárosiakhoz, ha, mondjuk, a Fradi jön, a Dózsa vagy a Vasas, összeállnak akkor Kosztyu Laci apjával meg a szomszédból Misu bácsival, sorsolnak, hogy ki fog vezetni, a másik kettő már indulás előtt bont egy kőbányait, néha apa házi pálinkájából is visznek, nem értem, mit szeretnek rajta. Hogy a Fradin mit szeretnek, vagy a Dózsán, a Vasason, azt se értem, azokat csak tévében lehet nézni, meg ha évente egyszer eljönnek Tótvárosba, de a mi kis Körösvárunk kéthetente itthon játszik, sőt, néha idegenben is olyan közel van a meccsük, hogy el lehet menni, még Mezőtúr, Vásárhely vagy Orosháza sincs messze, sőt, egyszer Soltvadkertre is elmegyünk értük, útközben egy csárdában eszünk, visszafelé háromszor kell megállnunk, és kicsit a kocsit is összehányom. Ezeket a fiúkat mindenki ismeri a városban, Feri, a kapus apával dolgozik egy irodában, Sanyi, a balhátvéd péntekenként a kukásautóról integet, amikor suliba megyünk, mert ő is ismer minket, minden meccsen a játékoskijárónál szurkolunk, apa és én, mi vagyunk a tizenkettedik játékos, mi ketten, együtt.

De most egymás ellen, ez most komoly, tétre megy, a tét a büszkeség, mellékesen egy ígéret is, hogy ha nyerek, apa csináltat nekem a munkahelyén egy igazi, méretarányos gombfocipályát, a győztesnek kijár egy igazi gombfocipálya, mondja fura mosollyal az arcán. Még azt is megígéri, hogy ha lesz zöld lakkfesték az üzemben, akkor zöldre festik a pályát, ami már az elképzelhető legjobbnál is jobb lenne, talán túl jó is, mert ha zöld lesz, akkor a legújabb Fradi, amiben a gomb nagy része zöld, csak az arcot-nevet rögzítő kis karika fehér, szóval ez a Fradi ezen a zöld pályán nem nagyon látszódna. De nem is ez számít, tényleg nem, mami lakkozott bútorain is nagyon jól lehet gombfocizni, ami számít, az tényleg a dicsőség. Kosztyu Laci nemigen szeret gombfocizni, de vele barátok vagyunk, szóval néha játszik velem, csak hát őt túl könnyen megverem, néha bal kézzel játszom ellene, ilyenkor megsértődik, hogy oké, akkor majd ő meg bekötött szemmel fog sakkozni ellenem, aztán mégse, azt viszont egyszer tényleg megcsinálja, hogy a parti elején választhatok egy mezőt, ahol a királyom mattot kap, és tényleg ott ad végül mattot, nem tudom, ennyire jól sakkozik-e, vagy én sakkozom-e ennyire rosszul, mert mással nem játszom. Gombfocit se játszom mással, csak vele, szóval azt se tudom, én vagyok-e ennyire jó, vagy ő ennyire rossz. De most, hogy apával játszom, most ki fog derülni. Mert apa is gombfocizott gyerekkorában, meséli, hogy akkor még tényleg gombokból csinálták a csapatokat, télikabátok nagy gombjait vagdosták le, a gombokat kicsit megcsiszolták, hogy jobban csússzanak, tavasszal kezdődtek a nagy derbik, amikor a télikabátokra már nem volt szükség, ősz végén meg kezdődtek a nagy balhék, amikor nagyapáék felfedezték, hogy a télikabátokról eltűntek a gombok.

De ez most már más, most kis műanyag figurák vannak, apróbb, gyorsan és messzire csúszó laposok, nagy, gömbölyített formájúak, amikből jó sorfalat állítani, lassúak, de nagyobb erővel lehet meglőni velük a labdát. Legjobban azt szeretem, amikor két különféle méretű csapattal játszom egymás ellen, mert legjobban saját magam ellen szeretek játszani,

vagyis eddig saját magam ellen szerettem, de most már legjobban apa ellen szeretek, pedig még nem is játszottam ellene, a gondolatot szeretem, hogy most már egymás ellen is játszunk, hogy tartja olyan jónak a gombfocitudásomat, hogy most már kiáll ellenem, korábban, amikor kértem, azt mondta, hogy gyakoroljak még, hadd legyen izgalmas, és hogy játszik velem katonásat, bújócskát, eljön velem focizni a térre, kimehetünk töltényt gyűjteni a vadászok után vagy a lődombhoz, és ezeket tényleg mind csináljuk is, de gombfocizni majd akkor gombfocizzunk, ha már olyan nagy és ügyes leszek, aki ellen élvezet játszani. Hát most nagy és ügyes vagyok, gyakorolok az új csapattal, apa megengedi, hogy én legyek majd a Fradival, tudom, mekkora áldozat ez tőle, de hát két Fradi mégsem játszhat egymás ellen, ekkor még ezt hiszem, hát hogyne játszhatna, később játszunk Fradi–Fradit, játszunk Magyarország–Magyarországot, én Nyilasiékkal vagyok, neki összerakjuk az aranycsapatot, hogy grosicsbuzánszkylórántlantos, amit nemhogy álmából felkeltve tud, egészen odáig, hogy hidegkutipuskásczibor, nemhogy álmából, de még a kórházi ágyán is tudni fogja, felsorolja, amikor azt kérem, mert azt kérem majd, hogy sorolja fel, hátha egy kicsit nem a fájdalomra figyel, ami néha még az én erős apukámnál is erősebb, pedig ilyen nem sok van, nem a fájdalomra figyel, hanem a focira, és ő felsorolja, görcsei vannak a fájdalomtól, kétszer kell megállnia nagyokat szuszogva, de mindkétszer benne egy névben, hogy Zakari és hogy Hidegku, hogy ezzel is jelezze, talán magának is bizonyítsa, hogy tudja a névsort, nem a memóriával van baj, hanem az erővel, persze mindezt ekkor még nem tudom.”

Történetek és érzések, apák és fiúk, de nem csak számukra ajánlott.