Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

A brit versenyhatóság vizsgálatot indított a Ryanair ellen annak megállapítására, hogy a légitársaság tisztességesen jár-e el a kisgyermekes családok ülőhelyfoglalásával kapcsolatban – írja a hvg.hu.

Vizsgálat a szabály miatt

A brit Competition and Markets Authority (CMA) azt ellenőrzi, hogy megfelel-e a fogyasztóvédelmi és versenyjogi előírásoknak a Ryanair azon gyakorlata, amely szerint a 2 és 11 év közötti gyermekek ugyan díjmentesen kapnak ülőhelyet, azonban legalább egy velük utazó felnőttnek fizetnie kell a helyfoglalásért ahhoz, hogy a gyermek mellett ülhessen a repülőgépen.

Utasok egy repülő ülésein
A Ryanair szerint semmi különös nincs a szabályban
Fotó: Constantine Johnny / Getty Images

A helyfoglalás díja irányonként mintegy 8 font, ami körülbelül 3300 forintnak felel meg. A hatóság szerint felmerül a kérdés, hogy a légitársaság ezzel nem hárítja-e át az utasokra a gyermekek biztonságos elhelyezésével, illetve a fogyatékkal élő utasok ellátásával kapcsolatos kötelezettségeinek költségeit.

A helyfoglalás gyakorlata a fapados légitársaságoknál bevett módszer. A lényege, hogy egy adott ülőhelyet csak abban az esetben kaphatunk meg, ha azért külön fizetünk, ellenkező esetben a rendszer oszt nekünk helyet. A Wizz Air esetében ugyanakkor egy felnőttet a rendszer akkor is a vele utazó gyerek mellé oszt be, ha az utas nem foglal le helyet a gépen a jegyvásárláskor, hanem hagyja, hogy azt a rendszer válasszon ülést.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Vizsgálják azt is, hogy rejtett költség-e

A CMA emellett azt is vizsgálja, hogy a helyfoglalási díj kellően átlátható módon jelenik-e meg a foglalási folyamat során, vagy az utasok csak a vásárlás végső szakaszában szembesülnek a többletköltséggel.

A Ryanair visszautasította a hatóság aggályait. A légitársaság közleményében hangsúlyozta, hogy nem számít fel külön díjat azért, hogy a gyermekek a szüleik mellett utazhassanak.

Tájékoztatásuk szerint a családoknak csupán egyetlen felnőtt ülőhelyének lefoglalásáért kell fizetniük, miközben ugyanazon foglaláson belül legfeljebb négy gyermek számára ingyenesen biztosítanak közvetlenül mellette ülő helyeket.

Az ügy kapcsán újra előtérbe kerül az európai fapados légitársaságok üzleti modellje, amelyet az elmúlt években több kritika is ért a különféle kiegészítő díjak miatt. Ezek a költségek rárakódnak az eredeti jegyárra és sok esetben jelentősen növelhetik az eredetileg kedvezőnek tűnő árú utak végső költségeit.

A fapadosoknál ugyan sokszor kell zsonglőrködni, hogy az árak alacsonyan maradjanak, de most egy újítás a kényelmes utazást nagyban elősegíti majd.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?