Megdöbbentő dolog derült ki a magyarok oltásaival kapcsolatban: ezek a következmények

oltást ad be egy gumikesztyűs orvos a betegnek, akinek csak a válla látszik
Olvasási idő kb. 3 perc

A veszélyeztetett csoportok, kisgyermekek, várandós anyák és idősek számára továbbra is fontos, hogy a téli szezonra oltással is készüljenek. A szakértők szerint esetükben ugyanis nem pusztán nátha az influenza, komoly szövődményekkel is járhat.

Amint azt a Pénzcentrum megírta, a 2025-2026-os téli influenzaszenzon a szakértők szerint 20-25 évvel ezelőtti járványokat idézi, ennek oka pedig a magyarok oltási kedvében is keresendő. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) statisztikai adataiból kiderült, hogy 2026 ötödik hetében közel 78 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, az akut légúti fertőzések száma megközelítette a 287 ezret.

Mint írják, az átoltottságnak kiemelt szerepe van abban, hogy sikerüljön a súlyos esetek számát visszaszorítani, azonban a lap által közölt, az OECD országok átoltottságát bemutató statisztikai adatokból kiderül, hogy hazánk ebben a lista végén áll, az idősek körében például a 20 százalékot sem érte el a beoltottak száma a legfrissebb adatok szerint. A 41 vizsgált országból hazánk a 34. volt 2023-ban.

A gyerekek az öltözőben készülődnek az óvodában
A gyermekközösségekben az influenza is jobban terjed, az oltás segíthet a szövődmények elkerülésében
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images

Magas volt a fertőzöttek száma idén télen

Oroszi Beatrixot, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatóját idézve azt írják, több tényező együtt vezetett a fertőzések számának emelkedéséhez, például

  • védekezési hajlandóság csökkenése,
  • az úgynevezett immunadósság kialakulása, és
  • az influenzavírusok folyamatos változása.

Mindemellett a védőoltásokkal kapcsolatos bizalmatlanság, a koronavírus idején kötelező szabályok feloldását követően a maszkviselési hajlandóság iránti ellenérzések is szerepet játszhatnak mindebben. A szakember szerint különösen veszélyeztetettek az idősek és a krónikus betegek, náluk az influenza súlyos szövődményeket okozhat.

Kik a leginkább veszélyeztetettek az influenzavírus esetén?

Elsősorban a 65 év felettiek, a krónikus betegek, a várandósok és a kisgyermekek tartoznak ebbe a kategóriába. A szakértők szerint az ő esetükben egy megbetegedés nem mindig csak egyszerű, náthaszerű betegség”, akár életveszélyes szövődményekhez, tüdőgyulladáshoz vagy kórházi kezeléshez is vezethet.

Hogyan lehetne megakadályozni a lokális járványokat?

Az influenzajárványok terjedésében a gyermekközösségek is kulcsszerepet játszanak, az óvodákban és iskolákban könnyen kialakulnak helyi járványok, amik gyorsítják a vírus terjedését. A szakértők szerint a gyermekek oltása nemcsak egyéni, hanem közösségi szempontból is kiemelten fontos lenne. A legutóbbi influenzaszezon megbetegedéseinek adatain is jól látszik, ez milyen fontos lenne, hiszen akkor az idősek mellett különösen a gyermekeket érintette a betegség,

Idézőjel ikon

az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók közel fele 14 év alatti volt,

A 3–5 éves és a 6–14 éves korosztályban pedig még súlyosabb helyzet alakult ki. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint évente világszerte körülbelül 1 milliárd ember fertőződik meg influenzával. Ebből 3–5 millió eset válik súlyossá, akár 290–650 ezer légúti haláleset is összefügghet a betegséggel, ezért nem mindegy, élünk-e a lehetőséggel még a következő szezont megelőzően, hogy beoltassuk magunkat és családtagjainkat.

Az óvodákban más, fertőző betegségek is könnyen terjednek, tavaly nyáron a hepatitisz okozott problémát.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.