Érkezik a húsvéti támogatás az egyszülős családoknak: így igényelhetik

Anyuka kislányával a konyhában süt
Olvasási idő kb. 2 perc

Az Egyszülős Központ idén húsvétkor is támogatja az egyedülálló szülőket és gyermekeiket. Mutatjuk az igénylés feltételeit is.

Az Egyszülős Központ célja, hogy a mindennapokban is kézzelfogható segítséget nyújtson az egyszülős családoknak, és hozzájáruljon ahhoz, hogy az ünnepek valódi örömet jelentsenek a gyermekek és családjaik számára, áll az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

A támogatásnak köszönhetően 250 vidéken és Budapesten élő gyermek részesül majd ajándékcsomagban, ezek értéke egyenként 15 000 forint, és a Kulturális és Innovációs Minisztérium felajánlásának köszönhetően valósulhat meg összesen csaknem 12 millió forint értékben.

Több tízezer nagycsaládot nevel egyedülálló szülő
Fotó: Natalia Lebedinskaia / Getty Images Hungary

Sérült gyermekeket is támogatnak

A sérült gyermekeket nevelő családok pedig a Családbarát Magyarország program keretében részesülnek majd segítségben, összesen 4 350 000 forint értékben, írta meg a Liner. További száz egyszülős család egyenként

Idézőjel ikon

több tízezer forint értékű tisztítószercsomagot kap.

A kezdeményezés célja, hogy az ilyen családok életében a mindennapi segítségnyújtás mellett az ünnepek is valódi élményt nyújtsanak a gyermekek számára.

Több százezer egyszülős család él hazánkban

Egy 2022-es statisztika szerint 341 ezer család él Magyarországon, melyben egyedülálló szülők menedzselik gyermekeiket. A több mint háromszázezer családban összesen mintegy félmillió gyermek nevelkedik.

Idézőjel ikon

Közülük mintegy 27 ezren nagycsaládosnak számítanak.

A tisztítószer-támogatásra ma délután 17 óráig jelentkezhetnek azok az Egyszülős Kártyával rendelkezők, akik sérült gyermeket nevelnek. A jelentkezéshez az Egyszülős Központ honlapján, a Szolgáltatások menüpont alatt található jelentkezési felületen elhelyezett formot kell kitölteni, melyben a kártya száma mellett a személyes adatokat is meg kell adni. A támogatásra 100 család jogosult, akik 45 ezer forintos tisztítószer ajándékcsomagot kapnak majd.

Kapcsolódó: Az egyedülálló szülők 5 legkomolyabb nehézsége

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.