Súlyos bírságot fizethetsz, ha ezt teszed húsvét előtt

Fiatal pár áll fehér autójuk nyitott csomagtartója előtt, a férfi pakol, a nő valamire mutat az autó belsejében.
Olvasási idő kb. 3 perc

Sokan még mindig úgy vélik, az élő állat, legyen nyúl vagy kiscsibe, kiváló ajándék a húsvéti időszakra, ideiglenesen. Élő állatot azonban nem lehet akárhogy árusítani, hiába nagy rá a kereslet, akár meg is bírságolhat a jegyző érte.

Amint arra a Bojtár Telefonos Állatvédelmi Jogsegélyszolgálat Facebook oldalán figyelmeztet, élő állatot árusítani nem lehet hazánkban már bármilyen körülmények között. A vadon élő, befogott madarak, kutyák és macskák esetén kifejezetten tiltott a piaci árusítás, de például nyulat, csibét vagy kiskacsát sem árulhatunk csomagtartóból, vagy hirdetés alapján, nem piaci körülmények között. 

Bár már talán annyira nem elterjedt, mint pár évtizede, a húsvéti nyuszik, a tollas kis jószágok otthon tartása a tavaszi ünnep pár napja idején, még mindig sokan élnek abból, hogy a frissen kikelt csibéket és kacsákat kifejezetten az ünnepre hangolódó, jellemzően kisgyermekes családoknak árulják. Ugyanígy sokan tenyésztenek nyulat annak érdekében, hogy kölyökként eladják az ünnepekre akár úgy is, hogy később visszaveszik a vevőtől.

Parkolóban tilos az élő állat árusítása, bírság jár érte

Önmagában az, hogy az élő állatokat meghirdetik egy-egy falragaszon vagy a közösségi médiában, még nem jogsértés, azonban ha a vevőnek azt átadják - nem a piacon, ahol árusként ez szabályos - hanem például egy kocsiból vagy ládából, netán közterületen, a jegyző

Idézőjel ikon

a kereskedelmi jogokra hivatkozva akár százezres összegű bírsággal is sújthatja az eladókat.

A kereskedelmi jogi kormányrendelet (210/2009. IX. 29.) 5. számú melléklete értelmében közterületen nemcsak kutyát, macskát, illetve vadon befogott madár példányt, semmilyen állatot nem lehet árulni. Közterületnek számítanak

  • a parkolók, 
  • a parkok, 
  • a járdák, 
  • az utak és utcák. 

Dr. Kajó Cecília jogász, a Bojtár állatvédelmi jogsegélyszolgálat titkára a Dívány kérdésére elmondta, a nyulak, kiskacsák és csibék árusítása, mivel haszonállatok, nem állatvédelmi kérdés, és nem is bűncselekmény, de a jegyző hatáskörébe tartozó ügy. 

Idézőjel ikon

A jegyző megbírságolhatja azt, aki így árul. A vásárló azonban nem követ el semmit, ha így vásárolt.

Amint azt dr. Kajó Cecília lapunknak összegezte, az eladó állatokkal kapcsolatos figyelemfelhívó reklám, értsünk alatta akár egy kartonpapírra felírt eladó állatok feliratot telefonszámmal, még nem ütközik jogszabályba, de amennyiben vásárlásra kerül sor, és az eladó váratlanul előkeríti a portékát a közelben parkoló autóból, a piac területén vagy a piac előtti utcában, parkolóban, megszegte a kereskedelmi jogszabályt, így bírság róható ki rá.

Kapcsolódó: Ezért lett a nyúl a húsvét szimbóluma

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.