Ezért szeretik jobban a nagyszülők az unokáikat, mint a saját gyerekeiket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy kutatás különös, mégis sokak számára ismerős jelenségre világított rá: a nagyszülők agya erősebb érzelmi reakciókat mutat az unokáikra, mint saját felnőtt gyermekeikre. A tudósok szerint ez magyarázatot adhat arra, miért éreznek a nagyszülők olyan mély, ösztönös kötődést az unokáik iránt.

A vizsgálat eredményei egy olyan biológiai mintázatra mutatnak rá, amely új megvilágításba helyezi a nagyszülő-unoka kapcsolat erejét.

Nagyszülő és unoka között ösztönös kötelék jön létre

A nagyszülők és unokák közötti kapcsolat mindig is különlegesnek számított, ám egy kutatás tudományosan is megerősítette ezt a sokak által átélt érzelmi közelséget. A vizsgálatban ötven nagymama vett részt, akiknek agyműködését funkcionális MRI-vel térképezték fel, miközben képeket néztek saját unokáikról, felnőtt gyermekeikről, valamint idegenekről. A felvételek alapján egyértelműen látszott, hogy amikor az unoka arca jelent meg, az érzelmi empátiáért felelős agyterületek sokkal intenzívebben aktiválódtak.

Erős a kötődés a nagymamák és az unokák között
Fotó: Andersen Ross / Getty Images Hungary

A kutatás vezetője, James Rilling antropológus szerint ez azt jelenti, hogy a nagyszülők valósággal együtt éreznek az unokáikkal, a gyerek öröme, vidámsága vagy épp szomorúsága azonnal visszatükröződik a nagymama érzelmi rendszerében.

Idézőjel ikon

Ez az érzelmi rezonancia jóval erősebb, mint amit a felnőtt gyerekek fotóinak látványakor tapasztaltak, ahol inkább a kognitív empátia – az értelmi megértés – dominált.

A jelenség hátterében evolúciós okok is állhatnak

A nagyszülők jelenléte régóta fontos szerepet játszik az utódok túlélésében, gondozásában és fejlődésében. A kutatók szerint a kisgyerekek bájos, vonásai nemcsak a szülői, hanem a nagyszülői agyat is ösztönösen reagálásra késztetik, így támogatva a kötődés kialakulását.

A felfedezés azt is megmagyarázhatja, miért tűnik úgy gyakran, hogy a nagyszülők jobban lelkesednek az unokák érkezésekor, mint amikor a saját gyerekeik toppannak be. A biológiai folyamatok egyszerűen erősebb érzelmi hullámot indítanak el, amikor a kicsikről van szó, ez pedig mindkét fél számára felejthetetlenné teszi a közösen töltött időt.

Olvasd el a következő cikkünket is, amiben nagymamák tippjeit osztjuk meg.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.