Így látnak a babák, amikor megszületnek

Olvasási idő kb. 2 perc

Sokan úgy gondolják, hogy az újszülött babák szeme fekete-fehérben látja a világot, de ez maximum csak átvitt értelemben igaz.

Sok tévhit kering az újszülöttek látásával kapcsolatban, az igazság azonban sokkal összetettebb. A babák az első néhány hónapban rohamosan növekednek, ezzel együtt pedig rövid időn belül a látásuk is sokkal kifinomultabb lesz.

A babák szeme másképp lát, mint a felnőtteké 

Anna Franklin, a Sussexi Egyetem Baby Lab laborjának vezetője szerint tévhit, hogy a babák csak fekete-fehérben látnak, hiszen ezek mellett a szürke, sőt, a vörös különböző árnyalatait is képesek észlelni. Ennek oka, hogy a szemükben lévő csapok – a színek érzékeléséért felelős fényérzékeny sejtek – kezdetben még túl gyengék a többi szín megkülönböztetésére. Két hónapos korukra azonban ezek a sejtek már elég erősek lesznek ahhoz, hogy megkülönböztessék a vöröset és a zöldet, majd néhány héttel később a kéket és a sárgát is.

A babák szeme nem csak szép, különleges is
Fotó: Christoph Wagner / Getty Images Hungary

A szem is nő

Egy másik gyakori tévhit, hogy a szemek mérete születéstől a felnőttkorig változatlan marad. Valójában egy újszülött szemgolyója elölről hátrafelé kb. másfél centiméter, míg a felnőtteké nagyjából 2,5 centiméter.

Az első két évben a szem intenzíven nő, majd a pubertás idején jön egy újabb növekedési szakasz.

A mítosz valószínűleg abból ered, hogy egy hat hónapos csecsemő szeme már kétharmad részben akkora, mint amekkora felnőttorban lesz.

Ha az is érdekel, mennyit látnak valójában a kutyák a világból, olvasd el ezt a cikkünket is!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.