5 tipp, ami a válogatós gyermekedből igazi mindenevőt varázsol

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyerekek étkezési szokásai nem csupán a nevelésen vagy a családi rutinon múlnak. Egy friss brit ikervizsgálat szerint a „válogatós evés”, vagyis, amikor a gyermek tartózkodik bizonyos ételektől, ízektől vagy textúráktól, nagyjából 60–70%-ban genetikai tényezőkre vezethető vissza.

Sok esetben nem a szülők hibájáról van szó, hanem öröklött hajlam is közrejátszik. Természetesen a környezet is hatással van: az, ahogyan a felnőttek az étkezéshez viszonyulnak, befolyásolja, hogy a kicsi mennyire lesz nyitott az új ételekre.

Miért lesz válogatós egy gyerek?

A kutatások szerint a kulcs a türelem és a fokozatos ismerkedés. Egy-egy új ételt akár 10–15 alkalommal is fel kell kínálni, mire a gyerek hajlandó megkóstolni, vagy eljut oda, hogy megszereti. Az első elutasítás nem jelenti azt, hogy a gyerek soha nem fogja megkedvelni az adott ételt. Érdemes kis adagokat adni, nem erőltetni, és nem büntetni, ha nem sikerül. A cél, hogy

Idézőjel ikon

az evés ne csatatér legyen, hanem természetes élmény maradjon.

Vannak esetek, amikor érdemes dietetikushoz vagy gyermekpszichológushoz fordulni
Fotó: Anastasiia Bid / Getty Images Hungary

Szülői példa és közös étkezések

A gyerekek akkor tanulnak a legjobban, ha látják, hogy a szüleik is nyitottak az új ízekre. A közös étkezések során, amikor a családtagok örömmel fogyasztják az egészséges fogásokat, a gyerek is nagyobb kedvvel kóstol meg valamit, amit korábban visszautasított. Fontos, hogy

Idézőjel ikon

a szülő ne csak elvárja, hanem saját példájával is ösztönözze a változatos táplálkozást.

A túlzott nyomás kerülése

A szakértők óva intenek attól, hogy az étkezés folyamatos konfliktusforrássá váljon. A gyerek ne érezze úgy, hogy rossz, ha nem eszik meg mindent, vagy ha bizonyos ételek taszítják. A dicséret sokkal hatásosabb, mint a kényszer: ha csak egy falatot hajlandó kipróbálni, már érdemes megdicsérni a bátorságáért.

Idézőjel ikon

A jutalmazás és a büntetés túl gyakori alkalmazása viszont megzavarhatja a természetes étvágyat.

Mikor kell szakemberhez fordulni?

Előfordul, hogy a válogatósság túlmutat a „szokásos” gyermeki szeszélyen. Ha a kicsi súlya, növekedése vagy fejlődése elmarad, vagy ha extrém mértékben kerüli az ételeket, illetve érzékeny bizonyos textúrákra vagy illatokra, érdemes dietetikus vagy gyermekpszichológus segítségét kérni.

Az ismertebb „válogatós evés” mögött néha egy komolyabb táplálkozási zavar, az úgynevezett ARFID (Avoidant/Restrictive Food Intake Disorder) állhat, amely speciális támogatást igényel.

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan tudod kiegyensúlyozottan táplálni a gyermeked, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.