A nagymamád mindig rád szólt ezért – most derült ki, mennyire igaza van

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Körömrágás, bőrpiszkálás, ajakharapdálás vagy állandó arcérintés – elvileg rossz szokások. A kulcs azonban, hogy tudjuk, mi minden állhat a jelenség hátterében.

A nagymamád rendszeresen rád szólt, ha rágtad a körmöd vagy piszkáltad a bőröd? Részben igaza volt, ám azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy valójában ezek a repetitív, ismétlődő mozdulatok sokszor az önnyugtatás eszközei. A szokások segíthetnek levezetni a feszültséget, vagy jelzés értékű lehet a szülőknek, hogy gyermekük szorong, és az is lehet, hogy ennek valami konkrét oka van az életében. 
Például, de nem kizárólag neurodivergens embereknél (ADHD, autizmus) fontosak lehetnek a repetatív mozdulatok a kiegyensúlyozottság fenntartásában. Ezért nem szabad teljesen elvenni ezeket a szokásokat, mert sokszor olyan automatikus eszközök, amelyek segítenek szabályozni a belső feszültséget és biztonságérzetet adnak. Mégis mit lehet akkor tenni, és mikor fontos, hogy mégis közbelépjünk?

Mikor gond? – testi és társas következmények

Más kérdés, hogy a körömrágás vagy a bőrpiszkálás hosszú távon sebeket, sérüléseket hagyhat maga után. Ezek kaput nyitnak a fertőzéseknek, ami miatt a szokás egészségügyi kockázatot is hordoz. Az ajakharapdálás vagy a túlzott arcérintés szintén irritációhoz, gyulladáshoz vezethet.

Ráadásul a neurotipikus világban, például egy állásinterjún vagy üzleti tárgyaláson, ezek a mozdulatok akaratlanul is azt az üzenetet közvetítik: bizonytalan vagy, szorongsz, nem érzed magad komfortosan. Így nemcsak a testnek, hanem a társas kapcsolatoknak vagy szakmai előmenetelnek is árthatnak.

Ezek a rossz szokások önnyugató, szorongásoldó hatással bírnak
Fotó: Joerg Steffens / Getty Images Hungary

Lényeg a tudatosság és az önsértés elkerülése

A legfontosabb, hogy tudatosítsuk magunkban: mikor és milyen helyzetekben jönnek elő ezek a szokások.

Idézőjel ikon

Ha észrevesszük, hogy idegesség vagy unalom miatt rágjuk a körmünket, már tettünk egy lépést a változás felé.

Érdemes bizonyos helyzetekben alternatívákat keresni: stresszlabda, tollpörgetés, fidget spinner vagy bármilyen apró, kézzel fogható tárgy segíthet levezetni a feszültséget anélkül, hogy sérülést okoznánk magunknak vagy egy tárgyláson olyan nonverbális üzenetet közvetítenénk, ami ellentétes a szándékunkkal. Az is hasznos, ha elfogadjuk: ezek a mozdulatok önmagukban nem „rosszak”,

Idézőjel ikon

akkor érdemes változtatni rajtuk, ha testi vagy társas következményeik már problémát jelentenek.

Mit vihetünk haza a nagymamától?

Nagymamád szigorú figyelmeztetései mögött volt igazság: a körömrágás és a bőrpiszkálás tényleg nem jó szokások. Ugyanakkor ma már tudjuk, hogy ezek a viselkedések jelzések is: arról árulkodnak, hogyan szabályozzuk a stresszt, és hogyan próbáljuk kézben tartani az érzelmeinket.
Ahelyett, hogy csak leszokni próbálnánk róluk, érdemes megérteni, miért csináljuk, és keresni olyan megoldásokat, amelyek egészséges módon segítenek bennünket – akár nagymamánk örökségét szem előtt tartva.

Ha szeretnél olvasni a bullying hátteréről és arról, mi segíthet az ilyen helyzetekben, ezt a cikket ajánljuk. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.