Újfajta válási trend terjed a magyarok körében

Olvasási idő kb. 4 perc

Új trend ütötte fel a fejét a britek körében, ami már világszerte kezd elterjedni. Ez nem más, mint a nesting, vagyis a gyermekkímélő válás. Lényege, hogy a közös otthon (ami innentől kezdve már nem annyira közös) megmarad, és a gyerekek sem költöznek el, a szülők viszont igen, és felváltva térnek vissza a fészekbe.

A madárfészek működési elvén alapuló új válási formát gyerekkímélő válásnak is nevezik. Az, hogy a gyerekeknek nem kell elhagyniuk a megszokott családi fészket, csak a szüleik ingáznak régi és új életük között, talán valamennyire megkönnyíti a szeparáció fájdalmas folyamatát.

Nyugaton már egyre elterjedtebb, szinte már trenddé alakult a nesting, de Kozma-Vizkeleti Dániel család-pszichoterapeuta meglátása szerint itthon is egyre népszerűbb ez a válási forma. A szakember segítségével jártuk körbe a témát.

„A nesting annyira univerzális, mint utazáskor otthon hagyni a háziállatot”

A nesting legfőbb célja az lenne, hogy a gyerekek minél kevesebbet érzékeljenek a szülők közötti konfliktusból, hiszen több tanulmány is bizonyította már, hogy ezt gyakran ők szenvedik meg leginkább. A nesting állapota lehet átmeneti, így a szülők csak addig osztják meg a fészket, amíg a válás véglegessé nem válik, de eltarthat akár évekig is.

A családterapeuta szerint a nesting növelheti a gyermek biztonságérzetét, azonban a kapcsolati veszteséget nem tudja felülírni
Fotó: Photo by Alex Tihonov / Getty Images Hungary

Kozma-Vízkeleti Dániel elmondta, a magyarok körében is találkozik már azzal, hogy a nesting mellett döntenek, amíg rendezik kapcsolatukat. Meglátása szerint ennek van pozitív hozadéka és hátránya is. Úgy fogalmaz,

Idézőjel ikon

a helyben maradás állandósága növeli a biztonságérzetet, a kapcsolati veszteséget azonban nem írja felül.

Tehát a gyermekeknek is csak akkor lesz ettől a módszertől könnyebb feldolgozni a válást, ha a szülők is jobban tudják ezáltal kezelni a szeparációt. Elmondta, azt, hogy a nestingtől könnyebb a szülők lelkiismerete, és ezt a gyerekek is érezni fogják. Abban az esetben viszont nem segít, ha a szülőknek új párkapcsolata van kialakulóban.

Felvetődhet a kérdés, hogy a család szétszakadásának érzetét csökkenti-e a nesting. A szakember úgy látja, a válással együtt járó gyászt nem a lakhatási forma, hanem annak tartalma határozza meg.

Idézőjel ikon

A párkapcsolat lezárása, a szülőtársi kapcsolat kiegyensúlyozott, kölcsönös és bizalomteli alakulása hozza azt, hogy a gyermekek megélhetik a kapcsolódást mindkét szülőjükhöz.

A családterapeuta szerint nem lehet azt mondani, hogy ez helyesebb vagy egészségesebb válási forma lenne a megszokottnál.

Idézőjel ikon

„A család, az újrastrukturálódott család lélektani ereje és hangulata nem az együttélők elhelyezkedésén, hanem egymás iránti szándékain, érdeklődésén, odafordulásán és kommunikációján múlik.”

Véleménye szerint a nesting kicsit olyan, mint amikor elutazunk, és ahelyett, hogy magunkkal vinnénk kisállatainkat – ezzel kiszakítva őket megszokott közegükből – inkább a számukra biztonságos helyen hagyjuk őket, és megkérjük az ismerősöket, rokonokat, hogy vigyázzanak rájuk.

Az új válási trendnek vannak előnyei és hátrányai is

A nestingnek vannak előnyei és hátrányai is mind a szülőkre, mind a gyerekekre nézve. Az például pozitív mindkét fél számára, hogy nem kell egyből valamilyen drasztikusan megváltozott helyzethez alkalmazkodniuk, hanem kapnak időt a változás feldolgozására.

A gyerekek számára nagy előny, hogy megmarad az otthon biztonsága, ahogy ezt már Kozma-Vizkeleti Dániel is megerősítette. Ezen kívül az, hogy nem kell költözniük, nem szakítja ki őket a megszokott rutinjukból és a barátaiktól sem kell elszakadniuk, megkönnyítheti számukra a folyamatot.

A szülők számára is nagy előny, hogy nem kell plusz kiadásokra áldozniuk, hogy berendezzenek egy teljesen új szobát gyermekük számára, illetve nem is kreálnak semmilyen rossz emléket számára azzal, hogy válásuk miatt kellett kiemelniük a biztonságos közegből. Valamint nem ültetnek el semmilyen rossz emléket gyermekkorukkal kapcsolatban sem, hiszen ezáltal – ha szerencsés a szülő – alig érzékelnek valamit a válásból.

Viszont az, hogy a szülők többé már nem alkotnak egy párt, mindenképp fájdalmas valóságkép marad egy gyerek számára.

A szülők számára a legnagyobb hátrány, hogy ha reálisan nézzük, az hogy a nesting állapota nem tartható fenn túl sokáig.

Hosszú távon ugyanis gátolja, hogy továbblépjenek, és önállóan éljék az életüket, hiszen folyamatosan vissza kell térni a régi közös otthonba, ami már inkább toxikus hatással bír számukra.

Rachel Freeman és Connie Atkinson szakemberek szerint:

Idézőjel ikon

A nesting rengeteg kommunikációt és szervezést igényel, különösen az elején, amikor az érzelmek nagyon nyersek lehetnek.

Egy Nagy-Britanniában végzett tanulmány kimutatta, a válófélben lévő családok 11 százaléka alkalmazza a nestinget, főként azért, hogy kevesebb kárt tegyenek gyermekeikben, és ne kelljen plusz kiadásokkal vesződniük.

A válási trend mindaddig fenntartható, ameddig a nesting állapota nem válik toxikussá
Fotó: Index

Összességében a szakemberek úgy látják, családfüggő, hogy kinél meddig működik a nesting. Egyes családok dinamikája hosszú távon is működőképessé teszi fenntartását, másoknál azonban csak rövid távon lehet alkalmazni ezt a válási formát.

Érdekel, mi volt a világtörténelem eddigi legbotrányosabb válása? Ebből a cikkünkből megtudhatod.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.