Kétéves gyermek miatt kellett riasztani a katasztrófavédőket, nem ez volt az első eset

Olvasási idő kb. 2 perc

Ismét „Veszélyes Kétévesről” tudósított a BM Országos Katasztrófavédelem. A balesetelhárító munkatársak szerint nem ritka eset a múlt heti, rendszeresen fordul elő kisgyermekes családokban, hogy a gyermek kizárja a szülőt otthonából.

A budapesti 11. kerületben csapott le ismét egy Veszélyes Kétéves. A katasztrófavédelem munkatársai a fenti jelzővel azon gyermekeket illetik, akik otthonukban potenciális balesetforrásként használják az ajtókat, és kizárják szüleiket. Hol az erkélyre, hol a lakásból. 

A híradás szerint a gyanútlan édesanya jelen esetben a vendégségből távozókat kísérte ki éppen, amikor gyermeke kizárta a lakásból. Az ijedt szülő azonnal értesítette a BM Országos Katasztrófavédelmet, akiknek sikerült gyorsan szabaddá tenni az utat vissza a lakásba. 

Gyakori otthoni balesetforrásként tekintenek a Veszélyes Kétévesekre

A katasztrófavédelem mindig informatív Facebook-oldalán rendre beszámol a távolról nézve megmosolyogtató eseményekről, amelyek azonban a résztvevők életkorából fakadóan a legtöbb esetben igencsak veszélyesek. Nem véletlenül nevezik az elkövetői csoportot veszélyesnek a katasztrófavédők sem, egy apró totyogó gyermekre ugyanis egy üres lakásban számtalan veszélyforrás leselkedik. 

„Az elmúlt héten újabb titkos akciót hajtott végre a Veszélyes Kétévesek földalatti szervezetének egyik, általunk meg nem nevezett tagja. A főváros XI. kerületében, miközben gyanútlan édesanyja éppen a távozó vendégek miatt kialakult örömfelhőben úszva integetett búcsút a keszkenőjével, az addig együttműködő, angyali kétévesből előbújt a vendégség alatt visszatartott aktivista, és ádázul becsapta édesjó szülőanyja után az ajtót. A kétéves aktivista sem dörömbölésre, sem könyörgésre nem enyhült meg, így újabb vendégeket kellett hívni… a tűzoltókat” - áll a katasztrófavédők tudósításában. 

A katasztrófavédőket közösségi médiás posztjaik alapján havi rendszerességgel hívják kétségbeesett, kizárt szülők segítségül. Ahogy a szakértők összefoglalták, számtalan, kreatív, ám veszélyes helyzetet előidéző cselekményt követnek el az apróságok, ugyanis

  • elég gyorsak ahhoz, hogy becsapják az orrunk előtt az ajtót,
  • elég kicsik ahhoz, hogy aztán azt ne tudják kinyitni,
  • elég bátrak ahhoz, hogy egymaguk randalírozzanak, ha magukra maradnak,
  • elég humorérzékkel rendelkeznek ahhoz, hogy a szülők rémületét az erkélyablakon keresztül vicces pantomimnak fogják fel,
  • elég kreatívak ahhoz, hogy veszélyes tevékenységgel töltsék el a rájuk szakadt, felügyelet nélkül eltöltött idő, amíg a tűzoltók kiérkeznek, és valahogy megoldják a helyzetet.

Sikerült letörni a Veszélyes Kétéves ambícióit

Jelen esetben egy plasztikkártya segített a tűzoltóság munkatársának, Szabó Rafael tűzoltószázados szolgálatparancsnoknak ahhoz, hogy segíthessen a bajba jutott édesanyának, akit munkája közben sikerült meg is nyugtatnia. A szolgálatparancsnoknak egy plasztikkártyával sikerült pár másodperc alatt letörnie a Veszélyes Kétéves ambícióit, akit

Idézőjel ikon

édesanyja azóta szoros emberfogásban tart.

„A kiszivárgott információk szerint a földalatti szervezet életre hívta az „Ellenséges tűzoltók megszégyenítése plasztikkártyával” kurzust, de egyelőre nem találtak szakértőt a témában” - zárul a katasztrófavédők mai tudósítása.
Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.