Komoly bajt is jelezhet a túl gyakori pislogás: ennyi számít átlagosnak

Olvasási idő kb. 2 perc

Bár a gyakori pislogás általában nem ad komoly aggodalomra okot, nem szabad félvállról venni, mert akár a gyerek látásproblémájának jele is lehet.

De vajon mi számít túlzott pislogásnak? Viszonyításként, egy kisbaba spontán pislogásának gyakorisága percenként átlagosan kevesebb mint 4. Ez az érték az életkorral fokozatosan növekszik. A pislogás gyakorisága serdülőkorban eléri a percenkénti minimum 14-17-et, felnőttkorban pedig már akár a percenkénti 15-30-at is.

A kisgyermekek esetében a percenkénti 15-nél több pislogás számít soknak.

Miért pislogunk?

A pislogás egy természetes élettani reakció, amely fontos szerepet játszik szemünk egészségében: megvédi a szemet a kiszáradástól, valamint az irritáló anyagoktól. Ahogy dr. Somodi Dóra, a Budai Szemészeti Központ gyermekszemész szakorvosa kiemeli,

a pislogás egy normális reflex, amely felfrissíti és védi a szemet.

„Minden alkalommal, amikor a szemhéjunk becsukódik, a könnymirigyek sós és a Meibom-mirigyek olajos váladéka a szem felszínén végigfolyik, kiöblítve a kis porszemcséket, benedvesítve a szemfelszín szabadon lévő részét” – mondta el a szakorvos.

A pislogás egy természetes reakció
Fotó: bmcent1 / Getty Images Hungary

Mi okozza a gyermekek túlzott pislogását?

A gyermekkorban előforduló túlzott pislogásnak több oka is lehet. A leggyakoribbak a következők:

1. A szaruhártya sérülése, rendellenessége: Idetartozik a szemszárazság, a benőtt szempilla, az idegen tárgy a szemben vagy a szemhéj alatt, illetve a szaruhártya horzsolása, karcolása, a szemészeti tünetekkel járó allergia, továbbá a kötőhártya-gyulladás.

2. Tikkelés: A tikkelést, vagyis az akaratlanul ismétlődő szemmozgásokat általában stressz, szorongás, fáradtság és – bármilyen furcsán is hangzik – túlzott unalom válthatja ki. Ez a tünet fiúgyermekeknél gyakrabban figyelhető meg. A jó hír, hogy

a tikkelés a legtöbbször ártalmatlan, és a gyerekek idővel kinövik.

3. Korrigálatlan fénytörési hibák: Ebben az esetben a gyermeknél rövidlátás (myopia), távollátás (hyperopia) vagy egy asztigmatizmus (cilinder dioptria) néven ismert fénytörési hiba áll fenn, melyet szemüveggel kell korrigálni.

4. Kancsalság: A jellemzően a gyermekek 3 éves kora körül tapasztalható kancsalság (strabismus) miatt úgy tűnhet, mintha az egyik szemük a másiktól eltérő irányba mozogna.

Mit tehet a szülő?

Ha azt tapasztalod, hogy gyermeked túl gyakran pislog, a biztonság kedvéért fordulj szemész szakorvoshoz, hogy kiderüljön, mi áll az állapot hátterében.

Ha a túlzott pislogás szemsérüléssel, fertőzéssel, allergiával vagy gyulladással függ össze, akkor az orvos szemcseppet, kenőcsöt vagy egyéb készítményt írhat fel.

A gyakori pislogás szerencsére csak ritkán jelez súlyos egészségügyi állapotot, és a legtöbb esetben kezelés nélkül magától elmúlik.

Érdemes szakorvosi vizsgálatra vinni a gyereket
Fotó: Neustockimages / Getty Images Hungary

Szülőként abban az esetben teheted a legtöbbet, ha a tikkelést szorongás vagy stressz váltja ki. Ilyenkor fontos felismerni a szorongás valódi okát, amelyhez akár szakember segítségét is igénybe lehet venni. Ha esetleg valamilyen neurológiai problémára kap gyógyszert a gyermek, akkor felmerülhet a gyanú annak mellékhatására is.

„Ügyeljünk arra, hogy kevesebb időt töltsön a televízió előtt, és többet a friss levegőn. Továbbá teremtsük meg a nyugodt, pihentető alvás körülményeit” – áll az orvosi ajánlásban.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.