Mit tudnak ezek a kockák, hogy az összes tízéves rajong értük?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Alsó tagozatos gyermekek szüleiként észlelhetjük talán először igazán, ahogy a kortárs csoportok ízlése egyre inkább beférkőzik otthonunkba. A digitális világ újabb kapui nyílnak meg előttük.

A kisgyermekek kortárs kapcsolatainak alapja a közös érdeklődési kör. A barátságok az iskolában a hobbik mentén alakulnak ki legkönnyebben, s az új játékok és ismeretek könnyen elvarázsolják a csemetéket. A virtuális valóság egyre közelebb kerül hozzájuk, de ez nem feltétlenül probléma. Palágyi Kata tanácsadó szakpszichológussal a több mint egy évtizede töretlen Minecraft-jelenségről beszélgettünk.

Virtuális legónak is nevezik azt a kockaépítő játékot, melyet szinte minden 8–10 év körüli gyermek szülei akaratlanul is megismernek, ha közösségbe kerül szemük fénye. A telefonon, számítógépen és játékkonzolokon is játszható, háromdimenziós építőjáték a 2010-es évek kezdetétől okoz elképesztő fanatizmust a gyermekek körében. Nemcsak játszanak vele, de sokszor nézik is, a youtuberek egy jelentős csoportja ugyanis szimplán abból él, hogy felveszi a saját játékát, hogy aztán a közösségi portálokon megossza. 

A digitális világ könnyen beszippantja a gyerekeket
Fotó: Tanja Ristic / Getty Images Hungary

A képernyőmentesség vége: jött a Minecraft

Saját családunkban a digitális világ meglehetősen korlátozott, a gyermekeim rajzfilmeket is csak alkalmanként nézhettek, számítógépet a koronavírus idején bevezetett otthon oktatásig nem is kapcsoltak be soha. Azt hittem, lesz időm lassan ellavírozni a képernyőmentességtől a felelősségteljes és biztonságos használatig, és az én kezemben van az irányítás. Nagyot csalódtam. 

Amint visszatért a jelenléti oktatás, a gépek és a játékok is napi témává váltak a közösségben, én meg csak kapkodtam a fejem. A Minecraft pedig meglehetősen gyorsan szivárgott be a mindennapjainkba. És nem csak nekünk, a hasonló korú gyerekek szülei szintén érintettek voltak ebben minden fórumon. De mit tudnak ezek a kockák, hogy szinte minden gyereket beszippantanak? 

Palágyi Kata 

Tanácsadó szakpszichológus, mediátor. Fő szakterülete a párkapcsolati konfliktuskezelés és a kríziskezelés. Három fiú édesanyja.

A Debreceni Egyetem pszichológia szakán szerzett diplomát, az egyetem utolsó évével párhuzamosan család- és kisebbségspecifikus mediátor tanulmányait is elvégezte. Az ELTE-n krízistanácsadás szakirányon vált tanácsadó szakpszichológussá. Dolgozott óvoda- és iskolapszichológusként és javítóintézetben is.

„A Minecraft tulajdonképpen egy online legó, rengeteg lehetőséggel. Valójában lehet mondani, hogy nem is egyfajta játék, hanem inkább egy másik világ, mert rengeteg játékmód van. Lehet csak építeni, építeni és harcolni, és komoly közösségi élet, egy teljes szubkultúra tartozik egy-egy népszerűbb játékhoz, így a Minecrafthoz is" – összegzi Palágyi Kata, tanácsadó szakpszichológus, aki maga is három, érintett gyermek édesanyja. "A Minecraftban is teljesen különböző szinteken lehet játszani. A kisebbek békés építő módban játszhatnak, a nagyobbak pedig akár egy számítógépet vagy egy zeneszámot is megépíthetnek, ami már nagyon komplex.”

A gyors siker örömet és akár függőséget is okozhat

Minden számítógépes játékra, sőt, alapvetően a virtuális világ működésére is jellemző, hogy hozzászoktat a gyors és könnyű sikerhez, hiszen ha megnyomok egy gombot, akkor az lesz, amit szeretnék. Ennek megvannak a veszélyei. A megoldást a pszichológus abban látja, ha aktívan, érdeklődő kíváncsisággal felügyelve jelen vagyunk játék közben. A legjobb, ha együtt játszunk vele, de mindenképpen beszélgessünk róla. Így látjuk a pozitív hatásokat, és a veszélyeket is észleljük. Talán fel sem tűnik, de számtalan készséget fejleszthet, ha tudatosan irányítjuk a részvételt.

A gyors siker okozta öröm könnyen függőséget generálhat
Fotó: Tetiana Lazunova / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

„Azt gondolom, hogy a számítógépes játékok és a virtuális világ kapcsán is ez a legfontosabb, hogy legyünk képben. De ne csak azért, hogy ellenőrizzük a gyereket, hanem azért is, hogy megértsük. Pontosan mit csinál a játékban, mit szeret benne, milyen élmények érik ott, milyen szükségleteit elégíti ki”

– javasolja Palágyi Kata.

Nem csak időtöltés, ha jól csináljuk

A játékban való tájékozódáshoz, a teleportáláshoz meg kell érteni a koordináta-rendszert, ráadásul mindjárt három dimenzióban. A matematikában is nagyon sokat lehet fejlődni az építkezés által, hiszen folyamatosan számolni kell az épületek építésekor. A redstone rendszer tulajdonképpen az elektromos áram működését tanítja meg, bonyolult rendszereket lehet építeni nem csak kockákkal, kapcsolókkal, dugattyúkkal is. Amelyik gyereknek van rá fogékonysága, az a programozás kezdő lépéseit is megismerheti játék közben, ráadásul mindezt angol nyelven. 

A Minecraft játék közben észrevétlenül fejlesztheti a képességeket, ha jól csináljuk
Fotó: Carol Yepes / Getty Images Hungary

A társas készségek is fejlődhetnek játék közben, amikor már együttműködést kíván a jelenet. Megtanulnak kooperálni, egyértelműen kommunikálni, elsajátíthatják a hatékony érdekérvényesítés és érvelés alapvető készségeit. Persze nem ugyanaz élőben vagy virtuálisan együttműködni, így a virtuális világ tapasztalatai, élményei nem vihetők át egy az egyben a valóságba, de az ott megélt tapasztalatok képesek a gyerek fejlődését jó irányba is befolyásolni.

„Azért van nehéz dolgunk szülőként, mert a mi gyerekkorunkban nem volt ilyen, ezért nincs mintánk arra, hogyan kell ezt szabályozni, mi a hosszú távú következménye, ha valaki sokat játszik, milyen a helyes szülői hozzáállás” – mondja a szakértő. 

Szakértőnk azt is kiemelte, mennyire sokat számítanak a szabályok, hiszen fontos, hogy a való életben ne okozzon veszteséget a játékra fordított idő és energia, ne menjen a fontos dolgok, a társas kapcsolatok, a mozgás, a friss levegő kárára. A szakpszichológus maga is érintett szülőként, hiszen korlátok között, de mindhárom gyereke használja a programot. 

„A 7 éves ikrek teljesen más szinten játszanak, mint a 11 éves bátyjuk. Időben muszáj nekünk korlátozni, hogy mennyit játszhatnak, ezt még a 11 éves sem tudja szabályozni. Illetve ő már játszik publikus szervereken, kommunikál a barátain kívül mással is, emiatt viszont sok fontos biztonsági szabályról kellett beszélnünk vele – mesél a saját, bevált gyakorlatukról. Szerencsére nagyon fogékony erre, elég jó érzékkel szűri ki a megtévesztést, de mivel még gyerek, fontos, hogy folyamatosan legyen kommunikáció köztünk arról, hogy kivel és miről beszél a virtuális világban.

A netes kapcsolatokkal vigyázzunk!

„Nem csak a függőség lehet veszélyes. Amint a gyerek kommunikálni kezd az online térben, ki van téve a zaklatás, a toxikus viselkedés és akár bűnözőkkel való találkozás veszélyének. Ahhoz, hogy megtanítsuk, hogyan tud magára vigyázni, milyen szabályokat kell betartani, mit tehet, ha egy helyzet megviseli, ahhoz tudnunk kell ezekről” – figyelmeztet a szakértő. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.