Így változtatja meg a férfiak szervezetét, ha gyermekük születik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyermek érkezése a családba nemcsak az anyáknál, de az apáknál is drámai változásokat okoz. Ez azt mutatja, hogy valójában sokkal inkább kötődnek az első perctől a kicsihez, mint ahogyan azt évtizedekig gondoltuk.

„Apám akkor vett fel, amikor összetévesztett a demizsonnal” – mondja Bödőcs Tibor humorista az egyik előadásán. És valóban, a hetvenes évek óta nagyon sokat változott az apák szerepe a családban. Míg négy évtizeddel ezelőtt szinte nem lehetett a játszótéren apákat látni a gyerekekkel, mára már ez teljesen természetes, sőt, egy felmérés szerint az apák négyszer több időt töltenek a gyerekeikkel, mint negyven évvel korábban. Ezeket a változásokat pedig úgy tűnik, a szervezet is követi: amikor egy férfi apa lesz, visszafordíthatatlan testi változások indulnak be.

Az örömhormon ugyanúgy beindul

És itt nem feltétlenül arra kell gondolni, hogy a leendő apukák sokszor a második trimeszterre együtt növesztik a pocakjukat a kismamával. 

A férfi élete megváltozik, amikor apa lesz
Fotó: SBenitez / Getty Images Hungary

Azt régóta tudjuk, hogy az anyák szervezetében oxitocin, azaz örömhormon termelődik már a várandósság alatt. A szülés közben ez nemcsak a méh összehúzódásait szabályozza, de beindítja az anyai kötődést is. Ennek a hormonnak a hatása, hogy az anya számára a szoptatás, a gyermek ellátása, illetve a kötődés természetes, sőt, elképzelhetetlen, hogy hosszabb időre távol legyen a csecsemőtől. Bár az apa nem éli át, ahogyan növekszik benne egy élet, meglepő módon a hormonrendszerük ugyanúgy drámai módon megváltozik.

Ráadásul, nincs különbség abban, hogy a gyermek vér szerinti apjáról van szó, vagy esetleg örökbe fogadták a kicsit.

Az oxitocinszint például hasonlóképp megemelkedik, mint az anyák esetében, főleg, amikor a kezükben tarthatják a gyermeküket.

Idővel jön meg az érzés

Ám azoknak a férfiaknak sem kell megijedniük, akik nem érzik ezt az első pillanattól. Többen számolnak be arról, hogy amikor először meglátják a kicsit, nem árad szét bennük az a kirobbanó szeretetérzés, amit elvárnának. De ezzel valójában nincs probléma.

A későbbi életünkre is hatással van, hogy apánkhoz mennyire kötődünk
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

A hatvanas évek a kötődéselmélet virágkora volt; úgy tartják, hogy a gyermek szempontjából kiemelkedően fontos, hogy életének első éveiben milyen kötődés tudott kialakulni az őt gondozó személlyel. Michael Lamb – aki a 70-es évek óta az apák és gyermekek kötődését vizsgálja a Cambridge-i Egyetem professzoraként – és néhány kutatótársa azt állapította meg, hogy a csecsemők ugyanolyan erős köteléket alakíthatnak ki az édesapjukkal, mint az anyjukkal, illetve hogy az apa nemcsak hogy részt vehet a gyermek ellátásában, gondozásában, de hatással van a gyermek pszichés és mentális fejlődésére, sőt, arra is, hogy miképp boldogul a későbbiekben az életben.

Szelídebb a férfi, ha apa lesz

Az apa hormonrendszerében azonban nem az oxitocinszint-növekedés az egyetlen, ami megfigyelhető a gyermek érkezésével. Ezzel párhuzamosan a tesztoszteron csökkenni kezd, ami arra sarkallja a férfiakat, hogy kevesebb kockázatot vállaljanak, ami örvendetes, hiszen már egy kis életről is gondoskodniuk kell. Ugyanakkor a szervezetükben megnő a prolaktin szintje is, amelyet elsődlegesen arról ismerünk, hogy a nőknek segít az anyatej termelésében. De akkor miért tűnik fel az apák szervezetében is?

Azoknál az apáknál nagyobb a hormonváltozás, akik részt vesznek a pici ellátásában
Fotó: Vera Livchak / Getty Images Hungary

Egy, a Notre Dame Egyetemen zajlott kutatás szerint azok a férfiak, akiknél ez a hormon magasabb, érzékenyebben reagálnak a baba sírására, és igénylik, hogy a gyermek közelében legyenek. Az eredmények pedig azt mutatják, hogy a hormonváltozások azoknak az apáknak a szervezetében a legjelentősebb, akik gyakran adnak kimenőt a párjuknak, és egyedül is gondoskodnak a kicsiről

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.