Kötelezővé tehető az osztálypénz? Meglephet a szabályozás

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindenki tudja, hogy osztálypénzt minden iskolás osztályában gyűjtenek, de azt talán kevesebben, hogy egy család kötelezhető-e arra, hogy beszálljon.

Nemrég egy hatalmas követőtáborral rendelkező Facebook-csoportban tette fel egy apa a kérdést, miszerint hogyan hozhatja nyilvánosságra, hogy gyermeke osztályából kik nem fizetik be az osztálypénzt.

Meglepetten görgettem a kommenteket, amelyek közt az is kiderült, hogy van, aki a közös költséghez hasonlítja az osztálypénzt.

Az senkiben sem merült fel, hogy nemhogy nem hozhat nyilvánosságra ilyen kényes adatot, de az sem biztos, hogy egyáltalán követelheti, hogy mindenki csengesse ki a havi ezerötszáz vagy évi húszezer forintot.

Az oviban kezdődik az egész

Néhány hónappal ezelőtt magam is szülői értekezleten ültem, az első iskolain, ahol egy anyatárs jelezte, hogy ő szívesen gyűjti és kezeli majd az osztálypénzt, ráadásul van is egy erre a célra felajánlható számlája, ahol az ovival gyűjtötték a csoportpénzt. Bár nem gondolom, hogy teljesen ördögtől való lenne az osztálypénz intézménye, az óvodai csoportpénzgyűjtésen így is meglepődtem. 

Mi csak megbeszéltük, aztán összedobtuk a karácsonyi és az év végi ajándékok árát, vagy négyezer forintot évente, gyermekenként.

Azzal tisztában vagyok, hogy az iskola e szempontból is más világ – és hogy ez annak, aki hónap végén már igencsak böngészi az akciókat, nagyon nehéz lehet.

Van, ahol nem akarat kérdése, hogy fizet-e a család osztálypénzt, vagy sem
Fotó: SelectStock / Getty Images Hungary

Ennyi az osztálypénz általában

Hogy mennyi az osztálypénz összege, az elég változó, de tízezer fölött nemigen lehet megúszni éves szinten: rögtönzött közvélemény-kutatásunk eredménye legalábbis erre utal.

Idézőjel ikon

„Az osztálypénz ezer forint havonta, kockás papírra írja fel a befizetést az szmk-s”

– mesélte egy járási székhelyen alsó tagozatos gyermek édesanyja.

Egy lányait kisvárosi iskolába írató édesanya ugyanakkor többet fizet lányai osztálypénzébe.

„1500 forint havonta mindkét lányomnak. A szülők szavazták meg, és számlára utaljuk, így a bankszámlakivonaton látszik, visszakövethető. A pénztáros folyamatosan vezeti egy táblázatban a befizetéseket, és bármikor kérhetjük, hogy megnézze, hol tartunk” – mondta. Egy másik, hasonló intézményben egy másik anya szintén ezt az összeget fizeti, de a tanévkezdés valószínűleg emeléssel is jár, mert nem volt elég a befizetett összeg: havi 2000 forintot fizetnek majd, azaz nagyságrendileg 20 ezer forintot egy tanévre.

„Nálunk tízezer forint volt félévente, kaptunk róla átvételi elismervényt is az szmk-stól, vezette táblázatban az összeget” – ez már egy fővárosi iskolába járó lány édesanyjának beszámolója.

Egy agglomerációs kistelepülésen élő ugyanakkor édesanya meglepően alacsony összegről számolt be.

„500 forintot fizetünk havonta, ami extra kevésnek számít, szeptembertől 800 forintra akarják emelni. Az szmk-s szülőnek fizetek, aki kérésre tájékoztat. Emellett évi kétszer van tisztasági csomag, az körülbelül 5000 forint”

 – árulta el – úgy tűnik, itt az alapösszeg ugyan kevés, de a tisztasági csomag megdobja azt extra kiadásként, és ez a jelenség nem ritka. Egy édesapa is arról számolt be, hogy ugyan havi ezer forintból megússzák magát az osztálypénzt, de a programokra rengeteg külön befizetéssel számolhatnak.

Középiskolában az összegek nőhetnek, de az is változó, hogy mennyire. Van olyan szülő, aki arról számol be, hogy a havi 1500 forintos összeg érettségi előtt 2000 forintra emelkedett, de van olyan oktatási intézmény, ahol egészen horrorisztikus összeget öltött az osztálypénz már az alsóbb évfolyamokban is.

Idézőjel ikon

„Számlára utalunk, 8000 forintot havonta, de az utolsó évben az extra költségek miatt ez 10 ezer forint lett év elején.

Májusban kértek extra 20 ezer forintot a bankettra, ballagásra. Nagyon ki volt akadva minden szülő” – hát ilyen is van…

De vajon kötelező?

Hogy a probléma mennyire nem egyedi, azt az Oktatási Jogok Biztosának Hivatal (OJBH) által kiadott néhány évvel ezelőtti állásfoglalás is megmutatja. A hivatalhoz nagy számban érkeztek osztálypénzes kérdések, közte olyan szülőtől is, akinek gyermekét megszégyeníti és programokból zárja ki az osztályfőnök azért, mert nem fizeti be az osztálypénzt a szülő.

Az állásfoglalásból világosan kiderül, hogy a szülők megegyezhetnek abban, hogy gyűjtenek osztálypénzt, de erre nem kötelezhetnek senkit, minden szülő önkéntes alapon fizethet be.

Jelentősen megkönnyítheti a pénztárcát az osztálypénz
Fotó: Janos Varga / Getty Images Hungary

Ez a cikk kezdetén említett apa kérdésére is válasz: nemhogy nem közös költség az osztálypénz, de nem szégyeníthet meg valakit neve nyilvánosságra hozatalával, hiszen nem kötelezheti őt arra, hogy befizesse az összeget. (Az, hogy az érintett szülő önként vállalta-e, persze más kérdés, de mivel ezeket az ügyeket szóban, jegyzőkönyvezés nélkül tartott szülői értekezleteken tárgyalják meg általában a tanárok és a szülők, a bizonyíthatóság már kérdéses.)

Az OJBH állásfoglalása mindenesetre így hangzik:

Idézőjel ikon

„mivel az osztálypénz fizetése minden egyes szülő önálló döntése, így nem érheti hátrány azon szülők gyermekeit, aki nem fizetnek osztálypénzt”.

Erre használható

Mi történhet az összeggel, ki kezelje azt és kinek a tulajdona az osztálypénz? A fent említett állásfoglalás mindezeket a kérdéseket tisztázza, lássuk:

  • az osztálypénz a befizető szülők közös tulajdona marad, csak kezelésre nyújtják azt át valakinek
  • a megbízott szülőt vagy pedagógust a befizetők elszámolásra kérhetik fel
  • a pénz felhasználható közös célokra vagy a csak befizető gyerekek céljaira, utóbbi esetben csak úgy, hogy annak a nem fizetők kárát ne lássák – az ő jelenlétükben nem lehet abból csak fizető gyerekeket ajándékozni, például
  • ha szabadon választható programot szerveznek osztálypénzből, azon a nem fizető gyerek is részt vehet, ha a program árát megfizeti.

Érdemes feltételezni, hogy az a szülő, aki gyermeke iskolai kiadását nem fizeti, valószínűleg nem a rendszer elleni lázadásként teszi, hanem azért, mert nehéz helyzetben van: mindenképp érdemes inkább az empátiára hangsúlyt helyezni ilyen ügyekben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.