Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A játékfüggőség a kor betegsége, ami főként a kamasz fiúkat és a fiatal felnőtt férfiakat, azaz gamereket érinti. De nem minden olyan rossz, mint amilyennek látszik. Nézzük, hol vannak a fontos határok!
A számítógépes játékoktól való függőség fogalma a videójátékok megjelenésével keletkezett, amely a többi szenvedélybetegséghez hasonlóan egy gyökérből táplálkozik, és ugyanazt a célt szolgálja: segít a túlélésben. Hogy árnyaltabb képet kapjunk az addikció kialakulásáról, Kürti László addiktológust kérdeztük a témában. A válasz részben megnyugtató, másfelől borús képet fest a társadalmunkról.
Transzgenerációs örökség a függőség
„A függőség egyfajta rendszerbetegség. Nem úgy működik, mint egy baktérium vagy egy vírus, nem fertőződhetünk meg vele a villamosra felszállva, és sajnos a kezelése sem olyan egyszerű, mint egy megfázás tüneteinek az enyhítése” – magyarázza Kürti László, majd hozzáteszi, hogy a diszfunkcionálisan működő környezetben, családban óhatatlanul kialakulnak olyan rossz szokások, beidegződések vagy fejlődési zavarok, amelyek később akár szenvedélybetegséghez, függőséghez is vezethetnek.
Ha érzelmileg mindent megkaptunk, nem függünk olyan könnyen külső szerektől
Ahhoz, hogy megértsük, miért lesz valaki játékfüggő, látnunk kell, hogy milyen társas kapcsolatok vezetnek el idáig. Az egészséges élethez és így az addikció elkerüléséhez a legjobb megoldás egy funkcionálisan jól működő környezet, egy család, amelyben mindenki ismeri és betartja a határokat, amelyben jól elkülönülnek és stabilak a felnőtt- és a gyerekszerepek, és amelyben őszinteség, bizalom, intimitás van. A közösség, a család minden tagja együtt fejlődik, változik, és minden fél biztonságban érzi magát.
Sajnos az ilyen környezet ritka, ezért ne csodálkozzunk azon, hogy gyakorlatilag minden magyar család veszélyeztetett a függőség által. „A diszfunkciónális környezetben, amelyben nem igazak a fent leírt feltételek, a dominánsabb ember agresszív vagy impulzív viselkedése kontroll nélkül csapódik le a másik félre. Általában a kevésbé domináns, gyengébb fél irányába, gyakran a gyerekek felé, így a diszfunkcionális családi működés megjelenítői, azaz a tünetviselők ők lesznek. Például, amennyiben egy családon belül az apa alkoholista, akkor az utódai is nagy eséllyel számíthatnak arra, hogy felnőttként lesz dolguk a függőségekkel. Érdekesség, hogy ilyen esetekben a fiúgyermekek függőségének tárgya többnyire megegyezik az apa függőségének tárgyával, míg a lánygyermekeknél inkább társfüggőség alakul ki.”
A játék is egy eszköz
A függőség gyökere tehát a család diszfunkcionális működésében keresendő (szerhasználat, viselkedéses), és erőssége természetesen egyénenként változik. A videójátékok igen alkalmasak arra, hogy például egy szorongó személy megerősítést nyerjen, és sikereket érjen el a játék által. Ennek következtében később is itt fog vigasztalást, sikert, megerősítést keresni magának. A gamer, a játszó gyermek végre megéli, hogy ügyes, sikeres valamiben, miközben látja magán a fejlődést, így amikor szembesül a valósággal, ahol nagyobb, komolyabb és nehezebb akadályok vannak, akkor inkább újra és újra visszavágyik a játékba. Ezt nevezzük viselkedéses függőségnek, és idetartozik a munkától, a szextől, a szerelemtől és a szerencsejátéktól való függés is.
„A számítógépes játékokat ravasz módon építik fel a fejlesztők. A felhasználó szem-kéz koordinációja javul; megtanulja, hogyan használja az adott eszközöket, hogyan emelje fel a virtuális kardot vagy fegyvert; egyre több sikerélménye lesz.
Persze veszít olykor, ám a szoftver megfigyeli a játékos kitartását is, és még mielőtt valaki a kudarc miatt feladja, a játék bedobja a mentőhálót, vagyis segít játékban maradni.” Így gyűrűzik az ördögi kör, és ezen a ponton sokakat beszippant a gaming.
Bajban a gamerek: amikor elmosódnak a határok
A gamerek között több csoportot különböztetünk meg. Az első, amikor a felhasználó ritkán játszik, és akkor is csupán az élvezet kedvéért. A másik, amikor a felhasználó naponta több órát játszik, de ez nem befolyásolja a társas kapcsolatait. A harmadik, amikor a felhasználó már le is mond társas és létszükségletekről a játék kedvéért, és a gaming a munka, a kapcsolatok, valamint az egészség rovására megy. Ez utóbbi esetben beszélhetünk játékfüggőségről.
„Alapvetően önmagában óriási dolog, ha valaki felismeri és beismeri, hogy képtelen a játék nélkül létezni.
Ebben a szakaszban a függőség már ráépült a diszfunkcionális működésre, és a felhasználó elhiszi, hogy számára a játék nyújt biztonságot. A gyógyulásban segíthet a csoportos vagy egyéni terápia, ami a játékhoz fűzött viszony javítását szolgálja” – mondja az addiktológus, és kiemeli, hogy a függőséget teljes mértékben nem lehet meggyógyítani, viszont egy életen át lehetséges normális keretek között tartani. „Ne feledjük, hogy a személyiségünk folyamatosan fejlődik, és hogy a rossz szokások felcserélhetők egy jobbra. Ehhez azonban stabil érzelmi kapcsolatokra, környezetre és önismeretre van szükség, amiért mindenkinek dolgoznia kell.”
