Ne szégyelld, ha örülsz a szeptembernek!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A nyár a gyerekek nagy kedvence: a szülők komoly része ugyanakkor mégis a tanév kezdetének örül, és ebben nincsen semmi szégyellnivaló.

Amikor ezeket a sorokat írom, épp egy ritka, esős és hűvös napját írjuk a nyárnak. A gyerekeim éppen megőrülnek attól, hogy nem mehetnek fürdeni, szappanbuborékot fújni, gyíkot lesni, és egyéb, tipikusan nyári tevékenységeket űzni, helyette percenként váltja egymást a mesenézésért könyörgés és a karomba kapaszkodás. Hogy milyen gondolatok kavarognak bennem, ha az ősz eszembe jut? Egyértelmű: hogy de jó lesz, ha azért be lehet vinni már őket iskolába, óvodába.

A nyár jó, de…

Félre ne értse senki: már eddig is jó nyarunk volt, és vár még ránk sokféle élmény a hátralevő hetekben is, ráadásul szeptember elsejével kapcsolatosan kicsit vegyesek az érzéseim, hiszen most először kell majd két intézménybe vinnem két gyereket, a korábbi ovis csoporttársak egyike ugyanis megkezdi az iskolát, másikuknak ugyanakkor van még két éve az oviban. 

Milyen lesz az iskola, a logisztika, az osztály, hogyan alakul az évről évre formálódó óvodai vegyes csoport? Ha a szorongó énem veszem elő, akkor rengeteg a megválaszolandó kérdés, amin bőven lehet aggódni.

Tény ugyanakkor az is, hogy két nátha közt lesz egy, vagyis immár két olyan hely, ahova leadhatom a gyerekeket – ráadásul a suliból már nem küldik haza egy kis szipogással sem a nebulókat. Ameddig ők tanulnak, játszanak, addig majd csendben dolgozhatok, vagy akár házimunkát is végezhetek. (Most éppen a föld létező össze gyümölcsét sorolják fel, minden fajtát legalább kétszer említve.)

A tanév kezdete jó hír is egyben
Fotó: Prapass Pulsub / Getty Images Hungary

A gyerek otthon nyílik meg igazán

Amikor a pandémia miatti lezárások az iskolákat és az óvodákat elérték, sokan kárörvendtek a közösségi oldalakon: na, most a szülők megtudják, milyenek is a valóságban gyermekeik! Az első pillanattól értetlenül olvastam az ilyen és ehhez hasonló kommenteket:

Idézőjel ikon

naiv dolog azt hinni, hogy egy szülő ne látná át azt, hogy gyermekeinek cuki, jó, előnyös tulajdonságai mellett milyen rosszabb, vagy nehezebben kezelhető jellemzői vannak.

Efölött egész egyszerűen lehetetlen elsiklani, mert a gyerek otthon mutatja csak meg igazán, milyen akkor, ha nincsen jó formában.

Vagyis inkább itt mer igazán önmaga lenni, ennek minden negatívumával együtt. Annyira biztonságban érzi magát, hogy az oviban tökéletesen szófogadó csemete lefekszik indulás előtt a bejárati ajtó elé hisztizni, végképp nem hajlandó enni az ebédből, pedig a menzán mindet megkóstol, és hasonló vásottságok. Persze igazából nem vásottságról van szó, hanem arról, hogy nem húz álarcot egy pillanatig sem, ami a legnagyobb elismerés a szülő számára.

A gyerekeknek kell a szabadság, de a szülőnek is
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Ezért lesz jó a tanév kezdete

Mindennek köszönhetően azonban a nyár amellett, hogy élményekkel tölt fel és lehetőséget ad arra, hogy a gyerek kicsit kívül kerüljön saját mindennapjain, ezáltal feltöltődjön, egy szülőnek bizony roppantul fárasztó is egyben. Amellett, hogy meg kell oldania két és fél hónap gyermekfelügyeletét, minőségi időt is nyújtva gyermekének, ez pedig fárasztó. 

Úgy könnyebb lenne, ha ő maga is szünidőt kapna erre a tíz hétre, de ez még viccből sem jut senkinek sem eszébe, helyette inkább mindenki igyekszik elég jó szülő lenni ezekben a sűrű hónapokban is.

Ha időről időre eszedbe jut, hogy milyen jó lesz majd szeptembertől, ne szégyelld magad egy cseppet sem: nem vagy egyedül.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.