A mai napig megoldatlan a zöld bőrű gyerekek rejtélye: mi okozhatta a furcsa elváltozást?

Olvasási idő kb. 3 perc

Legalább két történelmi beszámoló szerint is zöld bőrű gyerekek jelentek meg az angol Woolpit faluban a 12. században. A furcsa történet a mai napig zavarba ejti a történészeket.

Egy egyébként átlagos napon, 1150 körül az angol Woolpit falu lakói megdöbbentő felfedezést tettek: két zöld bőrű kisgyerek jelent meg a település szélén. Nemcsak furcsán néztek ki, de furcsa nyelvet is beszéltek, és hiába tűntek éhesnek, az angol ételek közül szinte mindegyiktől undorodtak. A gyerekeknek – egy fiú és egy lány – még a ruhája is furcsa, idegen szövetből készült, és legalább olyan furcsa színe volt, mint a kicsik bőrének. A falusiak ennek ellenére befogadták őket, s megfigyelték, hogy idővel eltűnt bőrük különös színe, és enni is elkezdtek. Lassan ugyan, de megtanultak angolul, és úgy-ahogy beilleszkedtek. Amikor már képesek voltak rá, elmondták, hogy egy távoli, St. Martin nevű vidékről származnak, ahol az emberek ritkán találkoznak napfénnyel.

Az azóta eltelt évszázadokban a két gyerek esete zavarba ejtő történelmi rejtéllyé vált. Ha valóban léteztek, mitől lett zöld a bőrük? Milyen furcsa vidékről származhattak? Kik élhettek még ott, kik voltak a szüleik? Lehet, hogy a magyarázatot nem is ezen a bolygón kellene keresni? (A 17. században elterjedt az elmélet, miszerint a két gyerek valójában földönkívüli volt, de ez nagyrészt Robert Burton hatására alakult ki, aki A melankólia anatómiája című 1621-es könyvében arról elmélkedett, hogy a woolpiti gyerekek a mennyből hullhattak alá.) Vagy valóban egy farkasnak ásott csapdából másztak elő (a Woolpit településnév eredeti jelentése farkasverem)? A történet mai szemmel is hitelesnek mondható, hiszen két különböző krónikás is feljegyezte: a 13. századi történész, William of Newburgh és a 12. századi Ralph of Coggeshall apát. 

Woolpitet a két zöld bőrű gyerek története tette híressé, ezt a településjelző táblákon is látjuk
Fotó: Rod Bacon / Wikimedia Commons

A zöld gyerekek rejtélye

Coggeshall jelentése szerint a gyerekeket végül a közelben élő Sir Richard de Calne otthonába vitték. A férfi hiába kínálta őket étellel, nem voltak hajlandók enni semmit. Néhány nap múlva viszont a fiúcska a férfi kertjében bóklászva zöldbabot talált, és ott helyben befalta. Nem sokkal később a két éhes gyerek csak megette azt, amit a falusiak eléjük tettek, és szép lassan a bőrük is rózsaszínessé vált. Bár a kisfiú megbetegedett és meghalt, a lány szinte kivirágzott a falusiak gondozása alatt. Felvette az Agnes Barre nevet, és a falusiak közt élt. Azt sosem tudta megmondani, hogy kötöttek ki épp a faluban, de emlékezett az otthonuk nevére, és arra, hogy az állatokat legeltették a testvérével, amikor erős, furcsa hangot hallottak, hasonlót ahhoz, mint Woolpitben a harangozás, és utána nem sokkal már a falu határában találták magukat.

A furcsa hely, ahonnan a gyerekek származtak

Agnes elbeszélése szerint az országa keresztény, és vannak templomai, de egyébként egészen más, mint Anglia. A nap nem kel fel reggelente, olyan alkonyatszerű fényben élnek folyamatosan, mint ami megelőzi a napfelkeltét, vagy követi a naplementét Angliában. De a teljes vidék nem sötét: egy fényes ország látható a szomszédban, de nem tudnak odamenni, mert egy nagy folyó választja el őket tőle. 

Mi lehet a magyarázat?

Mai fejjel hallgatva már nem földönkívüliekre vagy varázslatra gyanakszunk a gyerekek furcsa története kapcsán. Az egyik lehetséges magyarázat egyszerűen az arzénmérgezés, ami valóban zöldes árnyalatúvá színezi a bőrt, és magyarázatot ad arra, miért halhatott meg a kisfiú. A hazánkban jellemzően növényeknél kialakuló klorózis nevű állapot szintén szóba jöhet, ami alultápláltság hatására alakul ki, és szintén elszínezi a bőrt. Ez magyarázná, miért múltak el a tünetek a megfelelő táplálás hatására. Ami a furcsa nyelvüket és ruházatukat illeti, egyes szakértők szerint flamand bevándorlók gyermekei lehettek, akiknek szüleit a flamandokat üldöző II. Henrik király katonái ölhették meg. Így az, amit a Woolpit falubeliek „halandzsának” tekintettek, valójában holland nyelv volt, a gyerekek által leírt „szürkület” pedig a közeli Thetford-erdő dús lombjai által nyújtott árnyék. Woolpittől nem messze található egy megfelelő nevű település, Fornham St. Martin faluja, amely bányászatának köszönhetően egész alagútrendszerrel büszkélkedhetett, amelyben könnyű eltévedni.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.