Óvodás, és még szoptatod? Ezek lehetnek a következményei

Olvasási idő kb. 4 perc

A csecsemők táplálásának legtermészetesebb módja a szoptatás, s míg ezt mindenki elismeri, optimális hosszáról régóta vérre menő viták folynak nemcsak az anyák, de a szakemberek között is. Pedig a hosszan szoptatás élettani előnyei egyre nyilvánvalóbbak.

Az anyatejes táplálás és a szoptatás nem feltétlenül ugyanaz, hiszen tejet cumisüvegből és egyéb eszközökből is ihat a baba. A női tej beltartalmán kívül azonban a szopómozdulatok is hatással vannak a gyermekek fejlődésére, hiszen a folyamatos, erőteljes izommunkának is megvannak  a maga előnyei. Nem is gondolnád, mennyi pluszt adhat!

Az elmúlt évtizedek során alapjaiban és többször is megváltozott a gyermekgondozási gyakorlat. Míg kétszáz éve az egyetlen lehetőség a babák táplálására az anyatej volt, a tápszerek megjelenésével és a nők szülést követő munkába állásával a csecsemővel töltött idő lerövidült. Anyák százezrei kényszerültek idejekorán elválasztani utódaikat, hogy a bölcsődékben is megfelelően táplálhassák őket. Az igény szerinti szoptatás mibenléte és gyakorlata már nem öröklődik anyáról lányra, az ösztönös késztetéseknek az elavult információval rendelkező szakemberek és a tapasztalattal nem rendelkező környezet ellentétes tanácsai mellett nehéz engedelmeskedni. 

Kompetens segítséggel szinte mindenki képes lehetne szoptatni
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Mindenki tud szoptatni?

A kutatások szerint a sikeres szoptatás egyetlen fizikai gátja a nem megfelelő mennyiségű tejmirigy állományában keresendő. Ez azonban csak a nők alig 3-4 százalékát érinti világszerte. Egyéb esetekben a rossz gyakorlat, illetve a segítség vagy az információ hiánya lehet az oka annak, ha a szoptatás el sem kezdődik vagy idejekorán befejeződik.

Idézőjel ikon

„Az anyatejes táplálásra ugyanúgy fel kell készülni, mint a várandósságra vagy a szülésre – mondja Bocskainé Irci IBCLC szoptatási tanácsadó, a Czeizel Intézet munkatársa. Az igazi kérdések azonban akkor merülnek fel, ha a baba már az anya karjaiban pihen. Elég a tejem, elég jó a tejem? Kell-e fejni? Nagyon sok tévhit kering az interneten, ebbe belecsöppenni egy édesanyának nagyon nehéz.”

A tanácsadó szerint a leginkább az stresszeli az édesanyákat, hogy megfelelő mennyiségű vagy minőségű tejük van-e, hogy mit is jelent ténylegesen az igény szerinti szoptatás, hogy vajon elapadhat-e a tej egyik pillanatról a másikra, meddig normális szoptatni, el kell-e egy bizonyos időszakban már választani a babát és a többi. Nemhiába oktatják a laktációs szaktanácsadókat a Semmelweis Egyetemen, ezek a szakemberek naprakész és folyamatosan frissülő tudással rendelkeznek az anyatejet illetően. 

A tejfogak neve nem véletlenül az, ami

A fogváltás minden emlős életébe nagy változást hoz, ekkor kezdik el az utódok teljes elválasztását. Az embergyermekek számára ez az óvodáskor vége, azaz 5–6 év. Valóban normális ilyen sokáig szoptatni? Bocskainé Irci szerint ugyan arányaiban keveseknél tart ennyi ideig a tényleges szoptatási folyamat, hiszen a gyermekek érdeklődése, az életkörülmények, az anya igényei is közrejátszanak abban, mikor ér véget ez a fajta testkontaktus, de bizony valóban élnek köztünk olyanok, akik – akár nyíltan, akár titokban – szoptatják ovis gyermekeiket is. A téma hatalmas indulatokat tud kiváltani az anyákból, hiszen a női mell már nemcsak funkcionális, hanem szexuális színezetet is kapott az utóbbi időben. 

A hossza tartó szoptatás előnyeit érdemes kihasználni, a szakértő szerint addig szoptassunk, amíg az mindenkinek jó
Fotó: Kanawa_Studio / Getty Images Hungary

„A hazai egészségügyi rendszerben már az egyéves születésnapot követően fenntartott szoptatás hosszan szoptatásnak számít – mondja a szaktanácsadó, akinek a praxisában számtalan több éven keresztül szoptató édesanya megfordult már. A WHO ezzel szemben kétéves koron túl húzta meg ugyanezt a határt, azzal a kiegészítéssel, hogy ameddig az anyának és a babának is jó. A természetes elválasztódás folyamata a statisztikák szerint valahol 2–5 éves kor között megtörténik.

„A hosszan szoptatásnak, vegyük alapul bármely definíciót is, számtalan előnye van. A szoptatás időarányosan csökkenti a mellrák, a méhnyakrák és a méhtestrák előfordulásának arányát. Véd a csontritkulás ellen, csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések rizikóját” – sorolja szakértőnk. A gesztációs diabéteszben, azaz a terhesség okozta cukorbetegségben, illetve a PCOS-ben érintett édesanyák esetén a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását is megelőzheti, és természetesen jót tesz az anyák és a gyermek kapcsolatának is, hiszen a szoptatás nemcsak táplálás, hanem gondoskodási forma.

Számtalan kedvező egészségügyi hatással bír

A szoptatási tanácsadó elmondta, mindenképp érdemes számolni a gyermekekre gyakorolt előnyöket illetően azzal, hogy az anyatej minden hatása dózisfüggő, minél hosszabb ideig részesül benne valaki, annál erőteljesebbek ezek. Említést érdemel többek között az anyatej állandóan változó, a baba szükségleteihez igazodó vitamintartalma, élő immunanyag-tartalma, a folyadékpótlásban játszott szerepe is. Ha megbetegszik a baba, a tejtermelés erre reagál, és képes ellenanyagokkal ellátni az apró szervezetet. 

Az anyatej fogyasztása csökkenti az allergiás megbetegedések kockázatát, a benne található lakto-ferrin megköti a vasat és képes a szervezetbe azt hatékony módon beépíteni. Gyulladáscsökkentő hatású külsőleg, bőrre cseppentve is. Azonnal, megfelelő hőmérsékleten és higiénikusan hozzáférhető. 

Az anyatejfogyasztás megelőzheti a szemek romlását is
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Az egyre nagyobb arányú látásproblémákra jelenthet megoldást az anyatej

De pozitív hatása van az arc izmaira is. A szopómozgás segíti az állkapocs, a fogak és a szájizomzat egészséges fejlődését. A legfrissebb kutatási eredmények szerint pedig még a szemre gyakorolt hatásai is a pozitív mérleget erősítik.

A látásélességgel kapcsolatos vizsgálatokból származó további adatok összefüggést mutatnak a szoptatás és a látás javulása között, amely feltételezések szerint az anyatej egyedi zsírsav-összetételének köszönhető. 

Az anyatej többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag, mintegy 4 százalékát ezek teszi ki, de az utótejnek – a szoptatási szakaszok végén érkező sűrűbb résznek még ennél is nagyobb részét alkotják. A telítetlen zsírsavak látásra gyakorolt pozitív hatásai régóta ismertek, fogyasztásukkal megelőzhető az időskori vakság is és a makuladegeneráció is. 

A látásproblémákkal élők száma az elmúlt évtizedekben 20-ról 25 százalékra nőtt a digitalizáció következtében, egyre több gyermeknek van szüksége már iskoláskora kezdetén szemüvegre. A nagy arányú változás alapja a Semmelweis Egyetem kutatói szerint a fokozott digitális eszközhasználat és az egyre kevesebb természetes fényben töltött idő együttes hatása.

A hosszan tartó anyatejes táplálás ugyanakkormegalapozhatja gyermekeink látásának egészségét is. Ha a kezdetektől képesek vagyunk gondoskodni szervezetünk számára eme értékes összetevőkről, miért is ne tennénk? Fogyasszunk minél több telítetlen zsírsavat, hogy szemünk fénye minél tovább ragyoghasson. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?