Ezt a 8 hibát ne kövesd el sétálás közben a tested érdekében

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyaloglás nemcsak a helyváltoztatás történelmet átívelő hatékony módja, de testmozgásnak sem utolsó. Olyan jótékony hatásai vannak, mint a csontok és az izomzat megerősítése, valamint a szív védelme. Járni már nagyjából kétéves korunkra biztonsággal megtanulunk, de mégsem mindegy, hogyan gyakoroljuk ezt a tevékenységet egész életünkön át.

Hajlamosak vagyunk sokáig keresgélni a szervezetünk számára legtöbb előnnyel járó sportot, s ennek érdekében hajlamosak vagyunk alagsori ablaktalan tornatermekben egy helyben biciklizni, vagy a víz alatt hokizni, miközben a kézenfekvő megoldás sokszor az orrunk előtt hever. 

Az úszás egészségre kedvező, ősi mozdulatai mellett a gyaloglás is joggal foglal helyet a legegészségesebb mozgásformák között. Már csak azért is, mert gyakran a szabad levegőn végezzük, s mert a lélek mellett erősíti a szívet, növeli a tüdőkapacitást, segíti az emésztést, jótékonyan dolgoztatja a szemizmokat, és csökkenti a zöld hályog kialakulásának kockázatát. Hozzájárul a cukorbetegség megelőzéséhez, továbbá késlelteti a demencia és az Alzheimer-kór megjelenését is.

A helyes gyaloglás lehet a hosszú élet egyik záloga is
Fotó: Scott Olson / Getty Images Hungary

Azért oda kell figyelni!

Viszont az is tudományosan beigazolódott, hogy könnyű a gyaloglással kapcsolatban hibát elkövetni. Amerikai ortopéd orvosok összeszedték a mintegy 145 millió amerikai gyalogló többségére is jellemző sétálási hibákat, hogy okuljunk belőlük:

Nő a parkban, betonozott felületen gyalogol, de csak a lába látszik sportcipőben
A rossz lábbeli az egyik leggyakoribb hiba a gyaloglás során
Fotó: Sorrasak Jar Tinyo / Getty Images Hungary
  1. A láb és a talp megfelelő hajlását elősegítő, minden esetben gumitalpú cipő használata döntő, de nem elegendő. Fontos az is, hogy ne halogassuk kedvenc, elhasználódott lábbelink cseréjét. Ne várjuk meg, míg talpa teljesen elkopik, váltsunk időben új, kényelmes lábbelire.
  2. „Nézz a lábad elé!” – így szól az ismert intelem. A sétálás tanulmányozásában elöljáró amerikai professzorok éppen ennek ellenkezőjére biztatnak. Ne magunk elé, a földre nézve sétáljunk, a nyakat és a fejet kevésbé szegjük le. Ezzel kevésbé terheljük a gerincet, a térd és a boka is extra erőfeszítésektől mentesül.
  3. A hosszú lépés jó dolog, de leginkább csak ha borból és szódából van. Gyaloglás közben a szakemberek szerint inkább a több rövid vagy gyorsabb lépések megtételétől érdemes várnunk, hogy hamarabb érjünk úti célunkhoz, és nem a feszes lábbal megtett hosszú lépésektől.
  4. A görnyedt tartás az ízületekre is káros lehet, ezzel ellentétben az alsó hasizmok aktivizálásával a hát alsó szakasza viszont tehermentesíthetővé válik.
  5. Igyekezzünk elszakadni a futópad nyújtotta instant kényelemtől, és irány a természet lágy öle. A szabadban töltött idő nem csupán a zöld látványa, a természetes fények, a szem tornáztatása és a lélek gyógyítása által hat kedvezően egészségünkre, de az egyenetlen erdei talaj is jótékonyan masszírozza talpunkat.
  6. A séta megkezdése előtt ne felejtsünk nyújtani. A rugalmasság „visszanyeréséhez” fontos a bemerevedett test átmozgatása, különös tekintettel a vádli, a comb és a hát tájaira.
  7. Mivel a séta könnyű mozgásformának tűnik, könnyen esünk hirtelen túlzásba vele kapcsolatban. A mértékletesség mellett az is fontos, hogy egyéb erősítő módszereket is bevessünk, amellyel a gyaloglást segíthetjük.
  8. A sokakat érintő lúdtalp esetén hosszú távon a boka és az inak húzódása akár fájdalommal is járhat. Ebben az esetben érdemes ortopéd szakorvoshoz fordulni.
Ha a természetben sétálunk, még többet teszünk egészségünkért… Getty Images Hungary
Fotó: Xurxo Lobato

A gyaloglást behatóan vizsgáló ortopédorvosok arra hívják fel figyelmünket, hogy az aszimmetrikusan kopott cipőtalp, a járás közben túl feszesre nyújtott térdek és az előreengedett vállak intő jelei lehetnek a helytelen gyaloglási technikánknak, mely ebben az esetben korrekcióra szorul.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.