Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gyakran éri vád a nőket, hogy irreálisak a férfiakkal és a romantikus szerelemmel kapcsolatos elvárásaik. Várják a herceget fehér lovon, aki majd minden igényüknek megfelel, de vajon honnan tanulták ezt?
Ha meg szeretnénk érteni egy felnőtt férfi vagy nő párkeresési szokásait, szerelmi életét, először is érdemes visszatekinteni a gyerekkorába. Hogyan és honnan tanulta meg a különböző nemi szerepeket? Arról meséltek-e neki esténként, hogy csak várjon a toronyban a sárkány vagy egy boszorkány őrizete alatt, amíg ellovagol érte a legkisebb királyfi, kiszabadítja, majd feleségül veszi? A fiúkat hagyták-e sírni, beszélgetett-e velük az apjuk, képes volt-e jó példát mutatni a jó családi életről? A lányokat az egyenjogúság szellemében hagyták-e fejlődni, vagy azt sulykolták beléjük, hogy mik a kötelességeik? Hiába az egyéni eltérések és személyiségbeli variánsok, az, hogy mit várunk el a szerelemtől, egy párkapcsolattól, nemcsak az életkorunknak és az élethelyzetünknek megfelelően változik, de attól is, amit a szüleinktől láttunk, majd a barátainktól hallottunk, és igen, amiket a filmekben láttunk és a könyvekben olvastunk. Hatalmas szerepet játszik környezetünk példamutatása és a média befolyása. Azt akarjuk, amit a többiek is akarnak, amit tálcán kínálnak, amit megtanultunk akarni.
A szerelmes regények negatív hatásai
Ami a fiúknak a felnőttfilm, az a lányoknak a szerelmes regény. Amennyire fel vagyunk azon háborodva, hogy egy mai fiatal a felnőttfilmekből tanulja meg – teljesen tévesen –, hogy minek „kell” ilyenkor történnie, annyira elnézőek vagyunk a fiatal lányok számára éppoly könnyen hozzáférhető szerelmes filmekkel és regényekkel szemben. Pedig ugyanazt éri el mindkettő: téves, hamis elvárásokat, dinamikákat, mintákat mutat. Egy tanácstalan tini pedig mit csinál? Mintákat követ.
Mit is tanítunk akaratlanul egy kamasznak?
Márpedig a jelenleg elérhető szerelmes regények, füzetek, könyvek nagyrészt még mindig hamis példát közvetítenek. Hiába ünnepeljük az egyenjogúságot, tanuljuk meg felismerni a személyiségzavarokat, a mérgező kapcsolati dinamikákat, amíg a legbefolyásolhatóbb korosztály még mindig arról olvas, hogy minden problémára egy jóképű idegen a megoldás. Aki természetesen elsőre ellenszenves, akár nagyképűnek, elérhetetlennek tűnik, de aztán mágikus módon mégis a szimpatikus, gyakran sebezhető főszereplőt választja. Ostromolni kezdi, amit az nem feltétlenül néz jó szemmel, majd gyorsan ágyba viszi, mire hirtelen minden rendbe jön. Itt persze a legtöbb new adult regényben – és pláne a szemérmesen szerelmes füzetként emlegetett Tiffany, Romana, Szívhang és társai remekművekben – az aktus hosszas, többoldalas leírása jön, ami még tovább növeli az okozott károkat.
A szerelem nem töri rád az ajtót
Mert itt az alakulófélben lévő fiatal lány azt is megtanulja, hogy mindezt a férfiak akarják, és akkor kezdenek neki, amikor csak akarnak. A nő eleinte tiltakozik, de aztán mindig magával ragadja a vágy és az élmény, nem mond nemet, nem fáradt, nem vágyik másra, mint ami épp történik vele, és szinte sohasem foglalkozik a védekezéssel, a betegségek megelőzésével. Nem kommunikálja a kétségeit, az igényeit, teljes lázban égve bármire hajlandó, amit a partnere akar. Szinte mindegyik szerelmes regényt, született akár 2023-ban vagy 1993-ban, mintha férfiak írták volna meg, a szerző neve viszont az esetek 99 százalékában nőé. Így aztán miközben azt tanítjuk a lányainknak, hogy legyenek felelősségteljesek, ne szerelmeskedjenek védekezés nélkül, és nyugodtan mondjanak nemet, mert joguk van hozzá, a szórakozásként, vágykeltőként használt könyvekből ennek ellenkezője árad feléjük. S akkor hol vannak még a filmek… lányok milliói szocializálódtak a Twilight sorozaton, a Szürke ötven árnyalatán és a hozzájuk hasonló, nagy elérésű (gyakran épp regények alapján készült) mozifilmeken. Mindegyikben a szerelem jelenti a megoldást, a nő végső igénye mindig a férfi, azaz hiába írták a meséket több száz évvel ezelőtt, még mindig a hercegre várunk a fehér lovon, s közben nem vesszük észre, hogy a sárkány maga a mű, amit olvasunk.
