Amikor először meghallottam a kutatási eredményt, mely szerint a 4-7 éves korosztály tagjai közül minden negyedik óvodás még a tévé előtt ül este tíz órakor, nem akartam hinni a fülemnek.
Egy darabig abban reménykedtem, hogy valamit félreértettem, ez a szám ugyanis elképesztően magas, és ijesztő jelenségre hívja fel a figyelmet. Később aztán kiderült, hogy sajnos az adatok pontosan azt sugallják, amit én először értettem: az elképesztő számok itt viszont nem értek véget.
Így tévézik ma egy gyerek
Az NMHH a Nielsen közönségmérési adatai alapján, a magyar társadalmat 2012–2021 közt jellemző tévézési szokásokra támaszkodva tette a következő megállapításokat:
- A 18 év alattiak jelentősen kevesebbet tévéznek, mint a felnőttek, mivel az ő szórakoztatásukról sokszor már inkább az internet gondoskodik.
- A 4–7 és 8–12 éves korosztály esetében ugyanakkor közel sem elhanyagolható mennyiség a tévénézéssel fogyasztott tartalom: több mint 3 órát nézik naponta.
- Este 22 órakor az ovisok negyede, a 8–12 évesek 30 százaléka ücsörög még a készülék előtt.
- De még 23 órakor is követik a műsort ovisok, a 8–12 évesek 16 százaléka sem feküdt le még ekkor sem.
- A legkisebbek mesét néznek leginkább, a kisiskolások pedig szórakoztató tartalmat és sportot.
Ennyi képernyőidő rettentően sok egy óvodásnak
A fentiek olvastán kérdések sorozata fogalmazódik meg az emberben. Persze, a tematikus mesecsatornákon még este tízkor is lehet Binget, Thomast vagy Chuggingtont nézni, de vajon tényleg ezt is nézik a gyerekek? És ha valóban, akkor elnézőbbek lehetünk? Hiszen az életkornak megfelelő tartalom mindössze egyetlen vetülete annak, ami aggályos a felmérés eredményében.
Bármiről is legyen szó, a képernyőidő – amelybe a tévézés is beleszámít – napi több mint 3 órával számolva rettenetesen magas az óvodás korosztálynak.
A WHO ajánlásai a fiatalabbaknak fogalmazódnak meg, de a 3–4 évesekre még igaz, hogy legfeljebb napi egy óra inaktívan töltött képernyőidőt tartanak még egészségesnek: a gyerekeknek nem arra van szüksége ebben az életkorban, hogy nézze a bűvös dobozt, amely aztán látásának romlásával is járhat a kék fény révén, hanem arra, hogy mozogjon, aktív legyen, éjjel pedig pihenjen. Márpedig ha egy kisgyermek este tízkor még tévézik, nem valószínű, hogy sokkal tizenegy előtt ágyba kerülne, hiszen
ismert a kék fény hatása az elalvásra is: nem is ajánlják senkinek, hogy közvetlenül lefekvés előtt még képernyőhöz kösse magát.
Hogyan és mennyire kipihenten kel majd fel, és megy óvodába az a négyéves, aki tízkor még csüngött a tévén?
Mi lesz az alvással?
Az ebben az életkorban szükséges alvásmennyiség, és főként, a pihentető alvás is nehezen teljesülhet akkor, ha ilyen későn még fenn vannak a gyerekek, és még egyszer megismétlem: olyan tevékenységet folytatnak, amely nehezíti éjjeli pihenésüket.
Még a hatévesek esetében is 9 óra az ajánlott minimális éjjeli pihenés időtartama: és bár két óvodás édesanyjaként tudom, hogy ezekkel az ajánlásokkal ők mit sem foglalkoznak, a 9 óra alvás egyáltalán nem sok egy ekkora gyerek számára,
főleg, ha esetleg délután már nem is alszik. A 11-kor elalvó kicsik pedig nem hiszem, hogy nyolcig vagy tovább alhatnak, hiszen másnap óvodában a helyük.
És tudom, tudom, minden gyerek más, nem mind teljesítik a kötelezőt, ha épp alvásról van szó, de valahogy nagyon nehéz olyan körülményeket, kibúvókat találni, amelyek mellett meg tudom magamnak magyarázni, mért van az rendben, hogy minden negyedik ovis gyerek így töltse estéit.
Erre biztosan nincs szükségük
Egy négy- és egy hatéves gyermek édesanyjaként ugyanis pontosan látom, milyen fáradtan kerülnek néha már hét közepén az ágyba – este nyolc előtt. Az óvoda társas helyzetei, a kényszer arra, hogy „viselkedjenek”, a sok inger is fáraszt, ehhez hozzáadódik az, ha játszótéren vagy mozgásos különórán fárasztják magukat fizikálisan is.
Igen, ők nem ülnek, hanem bicikliznek, mászókáznak, tornáznak, falat másznak, síelnek: ezek egyenes következményeként pedig fáradnak.
De megvan ez az óvodában is, amikor udvarra, játszótérre mennek – ennek a korosztálynak erre van szüksége, nem mesére. Persze az én gyermekeim sem képernyőmentesek – igaz, tévémentesek –, heti több alkalommal szükségét érzik a betevő Ninjago vagy más egyéb mese megtekintésének. Esetükben azonban egy hét alatt nem jön össze az a képernyőidő, ami kortársaik számára napi szinten normális a felmérés szerint.
Tudom, hogy ez minden szülő egyéni döntése és felelőssége: az sem káros, ha valaki gyerekei többet tévéznek az enyémeknél, de az ajánlások szabta mérték józan belátással érthető. Biztosan mindenki tapasztalta már azt, amikor a mese, a tévé, a tartalomfogyasztás digitális módjai hatására gyerekei egészen megváltoznak. Ez intő jele annak, hogy bármennyire is élvezik aktuálisan azokat, nem kaphatnak annyit belőle, hogy függőség alakuljon ki náluk már oviskorukban. A beteg gyerek otthon dolgozó szülő mellett nézzen 3 óra tévét? Ha ez kell, igen. De nézzen minden gyerek mindennap ennyit? Semmiképp.
A játszótér azt is várja, aki nem tud vagy akar különórát vállalni, nem szeretne vagy nincs lehetősége arra, hogy a mozgásra pénzt költsön.
Egy ovis pedig a legtöbb esetben megfelelő mennyiségű mozgás mellett este tízkor nem kell már, hogy a tévét nézze – ha pedig bármi kell neki ilyenkor, az egy mese, amit a szülő olvas fel, aztán egy ölelés, egy puszi vagy az esti összebújás, és a pihenés. Sokan vagyunk sokfélék, de száz esetből kilencvenkilencben semmi nem tud valódi indoka lenni annak, hogy egy óvodás éjjel tévézzen. Villanypásztor helyett irány a szabadba, este pedig a könyvlapok zizegése kell fehérzaj helyett. Később ugyanis a gyerekek fizetik majd meg az árát annak, hogy gyerekkorukat a tévé előtt töltötték.
