A gyerekeknek nem biztos, hogy szívesen meséljük, de a kamaszok már régen is simliskedtek bőven. Nézzük, mire voltunk képesek annak idején.
Elektronikus napló helyett még a kemény, könyvkötéses papírformátum volt a tanár szinte „mindentudó” fóruma a jegyekről, melyeket a szülő felé a rojtos szélűre pödört, előbb világoskék, majd barnás kartonborítású ellenőrző könyvecske közvetített. Nem informáltak azonnal mindenről az interneten, anyáink és apáink nem látták telefonos applikációjukon a pontos földrajzi koordinátáinkat. A menzai ebédet nem átutalással fizettük, és nem volt törvény arról sem, hogy az iskolának még csak a közelében sem lehet rágyújtani egy cigire.
Hát így nőttünk fel, és ahogy mondani szokás, alkalom szüli a tolvajt…
Suli előtti ráhangolódás
Mivel se szonda, se biztonsági őr nem fogadta a középiskolába lépőket reggelente, egyesek fejében megfordult egy kis pánikűző, tudáselőhívó tömény korty legurítása. Másoknak a gyomrában is megfordult ugyanez, nem csak a fejében. Persze módjával, mert azért mindenki résen volt. Épp csak annyira, hogy ne tűnjön olyan félelmetesnek egy röpdolgozat vagy egy kémiafelelés.
Orvosi igazolás
Az orvosi igazolást a háziorvos egy aprócska, fehér szelvényre tintával írva adta, mindezt pecsétjével hitelesítve. Mindeközben ugyanakkor az Ápiszok és Papír-írószer kereskedések polcain könnyen elérhető volt a Tipex nevű kifehérítő. Ezzel elég volt a dátumtól megszabadítani az igazolást, majd egy színes fénymásoló segítségével előre betankolni a gimnáziumi négy év és az osztály, vagy a baráti kör számos tagjának orvosi igazolásaival.
Ellenőrző: a retró Kréta
A papíralapú világ másik csodálatos manifesztuma a kis világoskék ellenőrző könyvecske volt. Itt a Tipex már nem volt annyira segítségünkre, ha szerencsénk volt, a pengével kikaparás hatékonyabb módszer volt, amíg a szebb napokhoz szokott papírlapocska ki nem lyukadt a strapától. A tintával beírt 1-esből mondjuk nem volt lehetetlen 2-est csinálni, de ha már lúd, legyen kövér, és a kettes nem is olyan jó jegy, ne blamáljuk vele magunkat, amikor az 1-est 4-esre is könnyen át lehetett kozmetikázni. Hadd örüljenek apáék!
Napló, a kamasz örök ellensége
A napló mindig a tanár keze ügyében volt, amikor nem, akkor pedig a tanáriban őrizték gondosan, diákok általi megszerzése Mission Impossible-be illő kihívás volt, de ha valakinek mégis sikerült, és elég elszánt vagy kétségbeesett volt, hogy a bűncselekményszámba menőre is vállalkozzon, hát a naplóban megmásíthatta a valóságot.
Ebédbefizetés
Ugyan még nem nagyon volt mobiltelefon, és talán a márkás ruhák versenyét sem vették a középiskolások ilyen véresen komolyan, a lányoknak ráadásul sok szülő festetni vagy daueroltatni sem engedett, de azért egy kamasz élete akkor is pénzbe került már. Így aztán voltak, akik otthon elkérték szüleiktől a következő havi ebédbefizetés összegét, ami aztán sosem jutott el rendeltetésszerűen az iskola titkárságára. Igaz, az éhség néha maró volt, de máskor jól jött a kis plusztőke.
Cigizés a mosdóban, szekrényeknél, tesiöltözőben
Az egészséges életmódot még csak nyomokban tartalmazó fiatalságunkban ugyan természetesen tiltott volt az iskola területén a diákoknak rágyújtani, de azért ezzel mégiscsak igen sokan próbálkoztak. Terepnek alkalmas lehetett a mosdó, a tornatermek öltözői, jó esetben nyitott ablak mellett, vagy a kabátok, és egyeseknek váltócipő, illetve papucs tárolására szánt szekrények oltalma is. A keskeny fémszekrények egyébként is sokat látott bútordarabok voltak, akadtak, akik sosem vitték haza a tankönyveiket, kímélve tulajdon hátukat a felesleges napi cipekedéstől. Mások a tornacuccukat nem vitték onnan soha haza, ezt már a szomszédok is hamar kiszagolhatták. De volt, aki az elpasszolásra behozott kismacskakölyköt tartotta benne pár órán át, és olyan is, aki saját magát próbálta benne elrejteni.
Suli utáni levezetés
A fáradt gőzt azért már a kilencvenes években is ki kellett valahol ereszteni, a nyomás, a társadalmi helyzet, a mágneses viharok és a témazáró dolgozatok már akkor is nagy teherként nehezedtek a zsenge kamaszvállakra. Nem csoda, hogy a középiskolák közelében elhelyezkedő ivók, kocsmák, főleg, ha szolgálhattak kedvező árú tablettás borral is, kiváló gyülekezőhelyként és pszichés regeneráló központként szolgálhattak iskola után. A mi „rekreációs szanatóriumunkban” 50 forintért adtak egy deci bort, és zenegép is volt!
A legpofátlanabb trükkök dolgozatíráshoz
- Nyilván az egyik legnagyobb kiheverendő trauma egy-egy témazáró megírása volt, amikhez már kezdeti stádiumban is megpróbált az ember mankókat felállítani, mert az egyik első lecke, amit az életről megtanult, az volt: segíts magadon, Isten is megsegít! A matematika-tankönyv, például volt olyan felhasználóbarát, hogy hasonló formátumú kiadásban megoldókulcskötettel is megörvendeztette használóit. Innen már csak kis lépés volt a mindkét kötetet megszabadítani eredeti címlapjától, és azokat kicserélve visszaragasztani. Ez a momentumdolgozatnál sokat segíthetett, ha csak le nem bukott az ember vele.
- A tollba rejtett, padra rotringgal előre felírt, lábszárra tintával felvésett, vagy a padon kint hagyott egyéb tanszerek csomagolására írt, mintába kódolt információk, köznapi nyelvén puskák választéka széles spektrumon mozgott. De ha röpdolgozatnál mondjuk a tanár nem írta fel magának előre, mely feladatokat vagy szavakat kéri, csak spontán tollba mondta azokat, a felkészült diáksereg megtévesztésül az általuk előre kitalált és leegyeztetett feladatokat, vagy szavakat válaszolhatta meg, bízva a kritikus tömeg erejében. „Egy osztály nem tévedhet, biztos én emlékszem rosszul” alapon.
