Ha ezt a 7 trükköt beveted, még az idegenek is meg fognak kedvelni

Olvasási idő kb. 4 perc

Egy beszélgetésben soha sem csupán az információ a fontos: szavaink és viselkedésünk kapcsolatainkról és érzelmeinkről is árulkodik. Melyek azok a trükkök és „varázsmondatok”, amelyek segítségével jó benyomást gyakorolhatunk másokra?

A nyelvészek fatikus beszédnek nevezik azokat a nyelvi fordulatokat, amelyeknek elsődleges céljuk a kapcsolat fenntartása. Tipikusan ilyen fordulat például a „hogy vagy?”: aki ez iránt érdeklődik, legtöbbször nem vár részletes, kimerítő választ testi-lelki hogylétünkről. De fatikus funkció a köszönés és az elköszönés is, vagy az időjárásra vonatkozó megjegyzések. Mindezek nem önmagukért vannak: az udvariasságot jelezzük általuk, illetve azt, hogy kapcsolódunk a másikhoz.

Hallgatni arany?

Dale Carnegie amerikai író és motivációs előadó szerint a beszélgetések többségében beszélgetőpartnereinket jobban érdeklik saját gondolataik és élményviláguk, mint az, amit mi szeretnénk velük megosztani. Hagyományosan azokat tartják jó hallgatóságnak, akik figyelnek a másikra, meghallgatják, amit mond, nem vágnak a beszélgetőpartner szavába, és nonverbális gesztusokkal (például egy bólintás vagy hümmögés) érzékeltetik, hogy követik partnerük mondanivalóját.

Sok minden múlhat a sikeres kommunikáción
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Nem baj, ha sokat beszélünk

Paradox módon azonban a legújabb kutatások szerint ha egy számunkra addig ismeretlen emberrel beszélgetünk, szimpatikusabbak leszünk számára, ha bőbeszédűek vagyunk. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy minél többet tudunk meg valakiről, annál inkább úgy érezhetjük: sok közös vonásunk van. (Különösen akkor, ha megfogadjuk a már említett Dale Carnegie tanácsát arról, hogy ne a különbözőségünket hangsúlyozzuk az első találkozáskor.) Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy ne hagyjuk szóhoz jutni a másikat: a kutatók szerint maximum 70%-ban uralhatjuk a beszélgetést anélkül, hogy a másik fél kényelmetlenül érezné magát.

Tippek a sikeres kommunikációhoz

Mindezek után lássunk néhány trükköt és kifejezést, amelyek jól jöhetnek, ha számunkra addig ismeretlen emberekkel kezdeményeznénk beszélgetést.

1. „Olyan zavarban vagyok.”

Bár legtöbben kellemetlen érzésként azonosítják a zavart, tanulmányok szerint akik elismerik és kimondják, hogy zavarban érzik magukat, rokonszenvesebbek azoknál, akik nem mutatnak érzelmeket. Az ok egyszerű: ha bevalljuk, hogy kínosan érezzük magunkat, beismerjük, hogy sebezhetőek vagyunk. Aki pedig megmutatja, hogy sebezhető, megbízhatóbb és hitelesebb, mint aki azt el akarja leplezni. A zavar, a pirulás nagyon is emberi reakció bizonyos helyzetekben.

2. Kérj úgy, hogy megindokolod

Az 1970-es években Ellen Langer, a Harvard Egyetem pszichológusa arra volt kíváncsi, vajon milyen körülmények között hajlandóak az emberek maguk elé engedni valakit a sorban. A kísérlet helyszínéül egy zsúfolt irodát választott, ahol a fénymásoló előtt sorban állókhoz a beépített ember három különböző kérdéssel fordult. Arra a kérdésre, hogy „Elnézést, öt oldalam van, használhatnám a fénymásolót?”, tízből hat ember igennel felelt. Ha viszont úgy tette fel a kérdést, hogy „Elnézést, öt oldalam van, használhatnám a fénymásolót, mert késésben vagyok?”, az emberek 94%-a beleegyezett a kérésébe. De még az sem szükséges, hogy érdemi információ következzen a „mert” után: 93% akkor is maga elé engedte az idegent, hogy az indoklás mindössze annyi volt: „fénymásolnom kell”. A kutatók szerint a jelenség hátterében az áll, hogy agyunk mindig tudni akarja az okokat – még akkor is, ha azok hétköznapiak és nyilvánvalóak. Ezenkívül megszoktuk, hogy a „mert” után észszerű indoklás következik. A kutatók megfigyelték azt is, hogy ha nagy dolgokat szeretnénk kérni, ennél azért többre van szükség: húszoldalnyi fénymásolnivaló láttán jelentősen visszaesett az előreengedési hajlandóság. (És, teszem hozzá, magyarországi élelmiszerboltok kassza előtt álló soraiban sem jártak a kutatók.)

3. Királyi többes

Kutatások szerint a befolyásos emberek többször fogalmaznak többes szám első személyben, azaz használják a „mi” személyes névmást. Pszichológusok szerint ez a kifelé fordulás jele: azaz, annak az ismérve, hogy másokra összpontosítanak. Aki viszont bizonytalan magában, és aggódik a saját megítélése miatt, hajlamosabb önorientált nyelvezetet használni. Külön érdekesség, hogy minél többet használja valaki az „én” személyes névmást és különböző formáit, annál valószínűbb, hogy problémákkal küszködik. Kapcsolati konfliktusok vagy kérés esetén is célszerűbb T/1.-ben fogalmazni, hiszen ezáltal azt sugalljuk, hogy együtt szeretnénk dolgozni a probléma megoldásán, nem pedig a másikat hibáztatjuk. Ha párunkat arra szeretnénk rávenni, hogy takarítson ki, célszerű inkább úgy fogalmazni, hogy „Ki kell takarítanunk”, ahelyett, hogy azt mondanánk: „Ki kell takarítanod” – így kevésbé érzi majd rabszolgamunkának.

4. „Megkérhetlek arra, hogy…?”

Az engedélykérés megnyugtatja a másikat. Ha elakadtunk a munkában, és segítségre szorulunk, érdemes úgy feltenni a kérdést, hogy a másik fél érzékelje ezt az engedélykérést. A „Tudsz segíteni?” helyett használjuk inkább a „Megkérhetlek, hogy segíts?” formulát. Ha pedig kényes témáról van szó, nyugodtan használjuk a „Feltehetek egy kérdést?” mondatot előzetesen. Kérdésünk, kérésünk lehet, hogy így nem tűnik olyan határozottnak, de fel is készíti a másikat arra, hogy most valami nem szokványos következik.

5. „Kíváncsi vagyok”

Kutatók szerint amikor ezzel kezdünk egy kérdést, a másik fél érzékeli, hogy elköteleztük magunkat a téma iránt, és arra sarkallja, hogy őszintén válaszoljon. Emellett azt is mutatja, hogy érdekel bennünket az ő személye, a véleménye, tehát fontos számunkra, hogy megértsük a problémáját és az álláspontját.

6. „A tanácsodra/segítségedre van szükségem”

Csakúgy, mint azok esetében, akik bevallják, ha zavarban vannak, a tanácsot kérő emberek is szimpatikusabbak, mert sebezhetőbbnek tekintjük őket. Másfelől hízelgő is, ha a tanácsunkat kérik valamiben – ki ne szeretné valamiben szakértőnek érezni magát?

7. Éreztessük a másikkal, hogy fontos a számunkra

Ezt mind szóban, mind nonverbális jelzésekkel megtehetjük. A másik mondandójának, érzelmeinek visszatükrözése, az információk és érzések összefoglalása, nyitott kérdések feltevése (tehát olyan kérdések, amelyeket nem lehet egy egyszerű igennel vagy nemmel megválaszolni), továbbá a bólogatás, helyeslő hümmögés és kifejező tekintet mind abban erősítik meg a beszélgetőpartnerünket, hogy érdeklődünk iránta.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.