Egy frissebb kutatás szerint a szülők akkor is kapcsolati példaképei maradhatnak gyerekeiknek, ha a válás mellett döntenek. Ezt tanulhatják tőlük.
Kiből lesz a jó példakép? Abból, akinek az élete mesébe illő pontossággal üti meg a nagy mérföldköveket, aki kitérők nélkül halad az egyetem–munka–házasság–gyerek idealizált útján, és aki házastársa kezét fogva hunyja le végső álomra a szemét? Vagy azokból meríthetünk több erőt, akik az életet az önfelfedezés ajándékaként élik meg, és mindent kipróbálnak, ami érdekli őket halálukig? Esetleg a nagy nehézségekkel megküzdőket ismerjük el, akik minden szomorúság ellenére képesek újra felállni és tovább folytatni az útjukat? A válasz talán valahol a három között rejlik: ha egy csapat embert megkérdeznénk, valószínűleg mindenki mást találna követendő példának. És kit tekinthetünk példaképnek a szerelemben? Ebben a kérdésben már vélhetően egységesebb választ adna ugyanaz a csapat ember, hiszen
köztudatunkban még mindig az élethosszig tartó első házasság képe lebeg előttünk, amikor a tökéletes kapcsolatra gondolunk, és a popkultúra is ezt erősíti bennünk gyerekkorunktól kezdve.
Azonban egy frissebb kutatás szerint a gyerekek nem feltétlenül zárják ki a példaképversenyből szüleiket, ha azok a válás mellett döntenek.
A válás mindenki számára nehéz helyzet, de sokszor mégis jobb döntés
A válások egyre gyakoribbak, ezáltal elfogadottabbak. Egyre inkább fordul elő az is, hogy a nők kezdeményezik a válást, melynek a leggyakoribb oka a szakemberek szerint, hogy ők azok, akik az érzelmi munka nagy részét végzik, ők gondozzák a kapcsolatot. Amikor mellőzve érzik magukat, amikor azt érzik, nem kapják meg ebben a helyzetben, amire vágynak, sok esetben igyekeznek változtatásokat kieszközölni, azonban ha a párjuk ezt nem veszi elég komolyan, akkor kimondják a mondatot, „Váljunk!”, ahonnan már nem nagyon van visszaút. Ez a folyamat pedig a pártól kezdve a baráti körön át a gyerekekig mindenkit veszteségélménnyel tölthet el, amelyet meg kell gyászolniuk. Még ha fájdalmas is kimondani a búcsút, idővel mégis ez a döntés válhat a boldogsághoz vezető út kapujává.
Ezt már a legtöbben képesek elfogadni, de talán még mindig túlságosan erősen él a fejünkben, hogy ezzel a gyerekeknek csak ártani tudunk. Valahogy ezen továbbra is fennakadunk, még ha azt már jobban meg tudjuk érteni, hogy a felnőtteknek tényleg maga éltető friss levegővétel lehet a válás egy megromlott, kihűlt házasság után. Talán érdemes lenne végre ezt is átkereteznünk, hogy ha a szülőknek jobbat tehet a válás, akkor talán a gyerekek számára sem kell, hogy feltétlenül csak veszteséggel járó élmény legyen, amely hitelteleníti számukra a szerelem és a kapcsolatok tartósságának eszményét.
A szerelemben is gyereked példaképe maradhatsz, ha elváltál
Egy kutatópáros tanulmányában szerette volna felmérni, hogy valóban igaz-e az az elterjedt nézet, hogy a szünetet tartó vagy elvált szülők nem tudnak gyerekeik példaképei lenni a szerelemben ezután. A fiatal felnőttekkel készített interjúkból azt szűrték le, hogy a gyerekek valójában nagyon is sokat tanulhatnak szüleik kapcsolati válságaiból:
1. A kapcsolati nehézségek teljesen természetesek.
Azok a fiatal felnőttek, akik azt látták, hogy szüleik kapcsolatában nehézségek léptek fel,
felkészültebbnek érezték magukat abban, hogy a saját elkötelezett hosszú távú kapcsolatukban is szembenézzenek majd a problémákkal.
Nem az volt az első gondolatuk, hogy bizonyára rossz partnert választhattak, nem akarták rögtön otthagyni a kapcsolatukat a legelső nehézségnél. Látták, hogy a szüleik is megbirkóztak a saját nehézségeikkel vagy válásukkal, és rájöttek, erre ők is képesek.
2. Tiszteletre méltó, ha egy pár képes együtt túljutni a nehézségeken
Akik gyerekként azt láthatták, hogy szüleik végül a különválás után ismét egymásra találtak, és hosszú, szeretetteli életet éltek le együtt, azt tanulták meg tőlük, hogy az elköteleződés milyen erős motiváló erő lehet a kapcsolatok helyrehozásában és a továbblépésben. Mindegy, hogy a felnőtteket a hosszú közös múlt vagy a család egyben tartása motiválta-e, a fiatal felnőtté cseperedett gyerekeik tiszteletre méltónak találták azt, ahogyan végül egymásra támaszkodva vészelték át szüleik a nehéz időket, így a kapcsolati kitartást is nagyra értékelték.
3. Ha nagyon igyekszünk, bárkivel ki tudunk jönni
Az elvált biológiai szülőkkel rendelkező fiatal felnőttekben sok esetben mély tiszteletet hagyott maga után a tény, hogy szüleik képesek voltak megtanulni kijönni egymással a válás után társszülőkként.
Mások inkább a szüleik sikeres újraházasodásából merítettek nagyszerű kapcsolati mintákat, amelyet követni vágytak.
Még ha a biológiai szüleik nem is tudtak pozitív kapcsolatban maradni, a nevelőszülők néha új kapcsolati mintákkal és értékekkel tudták gyarapítani a gyerekeket.
4. Nem minden példakép pozitív
Rengeteg oka lehet annak, hogy két szülő miért dönt a válás mellett. Ha a gyerekek azt látták, hogy bántalmazás, folyamatos konfliktus, hűtlenség, tiszteletlenség vagy a különböző partnerek folyamatos cseréje jellemzi a felnőttek kapcsolatát, akkor elrettentő példaként arra figyelmeztethetik a gyerekeket, hogy mit ne csináljanak egy kapcsolatban.
A kapcsolati példaképeknek tehát nem kell tökéletesnek lenniük. Jó lecke lehet látni, hogy egy nehézséget miként oldanak meg a szülők. Azonban ha a szülők a rossz kapcsolatban maradnak, elveszíthetik példakép mivoltukat, gyermekeik más kapcsolatokat keresnek majd mintának. Ha gyerekként még nem is feltétlenül látják át pontosan szüleik negatív kapcsolati mintáit, felnőttként már semmiképp sem fogja elkerülni a figyelmüket.
