12 dolog, amiről nem tudtad, hogy van lejárati ideje, pedig fontos lenne

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Lehet, hogy neked is akadnak olyan tárgyaid, amik a lejárati időn túllépve már nem használhatók, de nem is tudsz róla.

Nemcsak az élelmiszereknek van lejárati dátuma, hanem sok egyéb terméknek is, amivel nem árt tisztában lenned, hogy ne hagyjanak cserben, amikor a legnagyobb szükséged lenne rájuk. Mutatjuk, hogy melyek azok a tárgyak, amiket érdemes lenne ilyen szempontból ellenőrizned.

1. Kerékpáros sisakok

A kerékpáros sisakokat minden ütközés után ki kell cserélni. Hasonló a teendő akkor is, ha repedéseket vagy egyéb sérüléseket látsz rajtuk. De még egy sértetlen sisak sem tart örökké. Hacsak a gyártó nem határozza meg csereperiódusukat, általánosságban azt lehet mondani, hogy élettartamuk 5-10 évben mérhető.

A kerékpáros sisakok napjai is meg vannak számlálva
Fotó: sunstock / Getty Images Hungary

2. Benzin

A benzin minősége az idő múlásával folyamatosan romlik, ezért a vásárlástól számított 3-6 hónapon belül tanácsos felhasználni. Ha meleg helyen tárolod, vagy nincs légmentesen lezárva, elképzelhető, hogy hamarabb is megromlik.

3. Elsősegélynyújtó kellékek

A kötszerek 3-5 év alatt elveszíthetik sterilitásukat, az antiszeptikus törlőkendőket pedig egy éven belül fel kell használni. A gyógyszereknél viszonylag egyértelmű a helyzet, hiszen saját lejárati idővel rendelkeznek. Ezen túl számolni kell azzal, hogy már nem lesznek olyan hatékonyak.

4. Gyermekülések

Csakúgy, mint a kerékpáros sisakokat, egy esetleges baleset után vagy lejárati dátumok elérésekor a biztonsági gyermeküléseket is ki kell cserélni, attól függően, hogy melyik következik be előbb. Egy ilyen ülésnél nagyjából 6 éves élettartammal kalkulálhatsz.

5. Fényvédő krémek

Vannak, akik minden szezonban új fényvédőt vesznek, ami nem feltétlenül indokolt, a 3. évben viszont szinte mindegyik lejár. Ha a termék fel lett bontva, ez 12 hónapra csökkenhet

6. Tűzoltó készülékek

A tűzoltó készülékeknek rendszerint nincs szigorúan vett lejárati idejük, de az eldobható típusokat 12 év után, az újratölthetőeket pedig már 6 év után ajánlott kicserélni.

7. Festékek

Egy felújítást követően hasznos lehet eltenni a maradék festékeket, hiszen bármikor szükség lehet kisebb javításokra. De ha az idejét sem tudod, hogy mikoriak, nincs értelme tovább tartogatni őket. A gyártók azt ajánlják, hogy a legelterjedtebb latexfestékeket 1-2 éven belül használd fel (megfelelő tárolási körülmények között ugyanakkor akár 10 évig is elállnak).

Ezek a festékek már biztosan túl vannak a gyártók által meghatározott 1-2 éves lejárati időn
Fotó: mtnSnail / Getty Images Hungary

8. Füstjelzők

A füstjelzők gyártási dátuma a hátoldalukon szerepel. Ezt érdemes minden alkalommal ellenőrizned, amikor elemet cserélsz. Ha a készülék több mint 10 éves, ideje, hogy újat vegyél helyette.

9. Elemek

Az elemek lejárati dátuma a legtöbb esetben a csomagoláson van feltüntetve. Tartsd észben, hogy az alkáli, vagyis az eldobható elemek akár 10 évig is használhatók, az újratölthető változatokat viszont általában 5 év elteltével cserélni kell.

10. Fehérítők

A fehérítők egy idő után veszítenek hatásukból. Hogy ez mennyi időt jelent, arról eltérnek a vélemények, de 12 hónap lehet a maximum. Ha a fehérítő flakonját kinyitva nem csapja meg az orrod a jellegzetes, szúrós szag, akkor már kezd csökkenni a hatása.

11. Kézmelegítő párnák

Ha a fiókod mélyén kallódik néhány kézmelegítő párna, akkor ellenőrizd a lejárati dátumukat. Amennyiben 4 évnél régebbiek, nem feltétlenül fognak megfelelően funkcionálni.

12. Matracok

A matracoknak ugyan nincs lejárati ideje, de a vásárlásnál célszerű rákérdezni a gyártónál, hogy a kiszemelt terméknél milyen élettartamra számíthatsz (többnyire 10 évre, de sok múlik az anyagán is).

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.