Teszt: mit tudhat egy 890 ezer forintos szagelszívó? Semmi olyat, amit tizedannyiból ne lehetne megoldani

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Összesen 18 márka 78 konyhai pára- és szagelszívó termékét vizsgálta meg legújabb, laboratóriumi körülmények között végzett tesztjében a Tudatos Vásárlók Egyesülete.

Ahogy neve is mutatja, a pára- és szagelszívó legfőbb feladata, hogy minél hatékonyabban távolítsa el a főzés közben keletkező szagokat és párát. Az utóbbi kiemelten fontos lehet, ha egyébként is magas a páratartalom a lakásban, hiszen ha emiatt megjelenik a penész, az nemcsak esztétikai szempontból problémás, hanem jelentősen rontja a légminőséget, és súlyosabb esetben akár asztmatikus tüneteket is okozhat. A szagokon és a vízpárán túl a konyhai tevékenységek során olaj- és zsírmolekulák is kerülhetnek a levegőbe, amelyektől egy egyszerű szellőztetéssel nem lehet megszabadulni, így lerakódhatnak a helyiségben lévő felületekre. Ezért is lényeges, hogy a pára- és szagelszívó jól végezze a dolgát. De vajon ezért mennyi pénzt kell kiadni? A teszt eredményéből ez is kiderül.

Mit vizsgáltak a teszten?

A szakemberek elsősorban azt vizsgálták, hogy a termékek – melyek között akadtak szabadon álló (vagyis falra szerelhető), integrált (vagyis szekrénybe beépíthető), illetve plafonba vagy pultba süllyeszthető és főzőlapba beépített típusok is – mennyire hatékonyan nyelik el a párát, a szagokat és a zsírmolekulákat, de utánajártak annak is, hogy milyen az általános használhatóságuk, valamint mennyire hangosak működésük közben.

A teszt alapján egy középkategóriás szag- és páraelszívó is megfelelő teljesítményű lehet
Fotó: JazzIRT / Getty Images Hungary

Mennyibe kerül most egy pára- és szagelszívó?

Az egyesület szerint a készülékek ára meglepően széles skálán mozog. A teszt készítésekor a vizsgált modellek közül a legolcsóbb 23 ezer, a legdrágább pedig 890 ezer forintba került. Az indukciós főzőlapba beépített típusok ennél is drágábbak lehetnek, hiszen így lényegében két terméket kell megvásárolni egyszerre.

A jó hír, hogy egy használható elszívóra nem feltétlenül kell százezreket áldozni – legyen szó akár szabadon álló vagy integrált típusú készülékről. Ez utóbbira jó példa az IKEA UNDERVERK nevű terméke, amely 90 ezer forintos átlagáron kapható, az előbbire pedig a Samsung NK24M5070CS/UR modellje, amelyhez már 87 ezer forintért is hozzá lehet jutni. Fő funkcióját tekintve mindkét termék jó eredményt ért el a teszten, igaz, hogy zajszintjük nem volt éppen ideális.

A páraelszívó zajszintje különösen fontos lehet, ha a konyha a nappalival van összekötve. Ezért az alapfunkciók mellett erre is érdemes figyelni, mielőtt választunk, főleg akkor, ha gyakran főzünk” – emelte ki az egyesület.

A készülék telepítését ajánlott szakemberre bízni
Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

Közleményükben megjegyezték, mint sok más termékkategóriában, itt is kiderült, hogy nem szabad vakon bízni a márkában, mert a gyártók különféle modelljei között nagy különbségek lehetnek. A 890 ezer forintért kínált Miele DA 6890 LEVANTAR pultba süllyeszthető elszívó például ugyan csendesebbnek bizonyult, de a fő funkciókat nézve „siralmasan” teljesített, miközben a Miele DA 1260 típusjelű modellje úgy tudott jobban vizsgázni, hogy árcímkéjén 207 ezer forintos összeg szerepel.

Idézőjel ikon

Továbbra is igaz: nem feltétlenül a drágább a jobb.

A részletes eredmény (előfizetés ellenében) ide kattintva olvasható.

Miért fizetős az eredmény?

„Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön.

A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A Tudatos Vásárlók tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket” – áll az egyesület indoklásában.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.