A kisfiúk nagyon ragaszkodóak, szeretnek beszélgetni, millió kérdést tesznek fel, és őszintén megnyílnak a családban. Szívesen megosztják az álmaikat, a vágyaikat, még akár szókimondók is, szinte barátként tekintenek a szüleikre. Egészen kamaszkorukig. Aztán szinte megnémulnak.
Az egykori kedves és csevegő fiúk visszavonulót fújnak. A kérdésekre a lehető legrövidebb válaszokat adják, ők pedig nem kérdeznek, nem érdeklődnek annyit, mint korábban. A legtöbb időt a szobájukban töltik, ha ki is dugják az orrukat, morcosak és ellenségesek, önmagukról pedig szinte alig osztanak meg valamit. A szülők ilyenkor megijednek, és tévesen saját magukban keresik a hibát.
Elkezdenek tombolni a hormonok
Miles Groth pszichológiaprofesszor szerint a tinédzserkorba lépő fiúk viselkedése egyáltalán nem új keletű, nem a mai világ terméke, és nem is az aktuális eseményeké. A hallgatásba burkolódzás a serdülő fiúk válasza a külvilágra, már kezdetek óta.
A pszichológus hangsúlyozza: tizenéves korban a fiúk rengeteg fizikai változáson mennek keresztül. Nagyon öntudatosak, folyamatosan azt kutatják, hogyan érzékelik, értékelik őket a felnőttek, a társaik és a lányok, bizonyos esetekben az azonos neműek. Ez az öntudat az oka annak, hogy a kamaszok kevésbé tartják fontosnak a szóbeli kommunikációt.
A helyzetet nehezíti, hogy a legtöbb fiúnál a középiskolás évek egybeesnek a serdülőkor kezdetével, és ez tovább erősíti a társadalmi bizonytalanságot. Ebben a korban a némaságba burkolózás páncélként is szolgál.
A serdülő fiúk úgy gondolják, hogy minél kevesebbet beszélnek, annál kevésbé válnak nevetségessé.
Tehát nagy valószínűséggel egy kamasz fiú hallgatása teljesen normális, és nem arról árulkodik, hogy a tizenéves esetleg depresszió miatt akar elszigetelődni. A csönd jó esetben csak egy okozata a pubertás miatt bekövetkező hatalmas testi és lelki változásoknak.
Talán meglepő, de még a fiúknak a kérdésekre adott rövid, velős válaszai is a férfivá érés folyamatát jelezhetik.
A csend sem mindig egyforma
Ám, ha egy fiú elzárkózik a társaitól, az élettel kapcsolatosan reménytelenségét fejezi ki, vagy ajzószereket használ, mind annak a jelei, hogy ideje sokkal jobban odafigyelni rá, és ha szükséges, akkor szakember segítségét kérni.
A csendesség, szótlanság önmagában nem egyértelmű jele a depressziónak. De ha valaki úgy érzi, nincs kiút, a helyzete reménytelen, csapdában érzi magát, és ebből nem lát kiutat, valamint, ha a kamasz már a társaival, a barátaival sem beszél, akkor az arra utal, hogy elindult a depresszió útvesztőjében.
A depresszióban szenvedő fiúk nagyobb valószínűséggel bújnak el, mint a lányok, így nehéz észrevenni, ha nagy a baj.
„Felújítás miatt zárva”
A szakemberek azt tanácsolják a szülőknek, hogy kétségbeesés helyett gondoljanak arra, hogy ők is voltak kamaszok. Emlékezzenek vissza, ők hogyan élték meg ezt a korszakot. Továbbá nézzék úgy a gyereküket, mint azt a helyet, ami „felújítás miatt zárva tart”. Vagyis bármi lehet belőle. Ha jól kezelik a kamaszkort, akkor akár csoda is születhet bármelyik tinédzserből.
A félelem helyett vizsgálják meg azt, hogy mi minden van rendben a gyerek körül és a gyerekkel. Ha van hobbija, élvezi a társasági életet a barátaival, és nyitott a világra, akkor valóban csak a hormonális változás az oka annak, hogy egy serdülő fiú kevesebbet beszél korábbi önmagához képest.
A gyermekről való tájékozódáshoz kiváló támpontot ad, hogyan használja a közösségi platformokat, ahol tulajdonképpen a tizenévesek élete zajlik.
Ha a szülő részéről érdeklődést tapasztal az iránt, ami neki örömet okoz, sokkal hamarabb megnyílik majd.
A nagy, őszinte beszélgetésekre még várnia kell a szülőnek, éppen ezért a gyerek faggatása helyett sokkal jobb döntés, ha saját magáról mesél a kamasznak. Arról, milyen hülyeségeket művelt, amikor tini volt, és hogy mit tanult mindebből.
A kedvesség mindig sokat segít, és a kedvességet a szülőktől tanulja meg a gyerek. Ha megtagadják tőle, ugyanígy fog ő is viselkedni.
Fontos, hogy a serdülőt soha ne gúnyolják, még akkor sem, ha azt hiszi magáról, hogy ő mindent tud.
