Élményt kapni intenzívebb öröm gyermeknapon is – de vigyázz, egy korcsoportnál nem biztos, hogy ez a nyerő

Olvasási idő kb. 3 perc

Az utóbbi években egyre többet beszélünk az élmény ajándékozásáról: annak járunk most utána, miért vált ennyire vonzóvá ez a lehetőség, és vajon érdemes-e gyereknapra is tárgyi ajándék helyett élményt választanunk?

Közös bringóhintózás a Margitszigeten, állatkerti séta az egész családdal, szórakoztató nap egy strandon, kirándulás a hegyekben, lézerharc a haverokkal vagy épp egy közös színházi látogatás: az élményajándékok ilyen és ehhez hasonló, tárgyi formában kézbe nem vehető, mégis nagyon értékes meglepetések. Persze a gyerekek ragaszkodnak a tárgyakhoz, kedvenc játékaikhoz vagy ruháikhoz, de ki ne tapasztalta volna már, hogy a bomba ajándéknak gondolt meglepetés végül csak porfogóvá válik? Ezzel szemben egy élmény olyan intenzív emlék maradhat, amely szinte kitörölhetetlen a gyermek fejéből.

Az élmény mint ajándék intenzívebb érzelmeket vált ki

A fentieket nemcsak én állítom, hanem már kutatás is alátámasztja. Cindy Chan állapította meg, hogy az élményajándékok sokkal nagyobb mértékben növelik az ajándékozott pozitív érzelmeit az ajándékozó irányába, mint a tárgyi ajándékok.

Egy gyermeknapi élményajándék az egész családot összehozhatja
Fotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

„Egy élményajándék erős érzelmi reakciót vált ki, amikor a címzett megéli azt, és intenzívebb érzelmi töltettel bír, mint egy egyszerű tárgyi ajándék”

– állapította meg. Az egyedülálló kutatás arra koncentrált, milyen hatékony egy élményajándék az emberek közti kapcsolat fejlesztésében.

A kutató szerint érdemes a kedvenc hobbit figyelembe venni, amikor élményajándékot tervezünk, vagy azt, mi az, amit nagyon szeretne már kipróbálni a megajándékozandó. Hasznos, ha nem egy konkrét dátumra szóló meglepetést veszünk – ez felnőttek esetében nagyobb szabadságot ad abban, hogy mikor élnek azzal, gyerekeknél pedig az elkerülhetetlen lebetegedések miatti kellemetlenségeket védhetjük ki így.

Ezek az előnyök

További tagadhatatlan előnyei is vannak annak, ha nem egy újabb plüsst kap a gyerek ezen a napon.

  • Egy élmény megvásárlásával kevesebb szemét keletkezik: maga az ajándék sem lesz soha a kuka martaléka, ráadásul nem kell azt csomagolni sem.
  • Szórakoztató lesz az ajándék nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára is, bevonhatunk abba unokatestvéreket, barátokat is, sokkal nagyobb az élvezeti értéke, mint egy műanyag figurának.
  • Olyan meglepetést is választhatunk, ami mindemellett gazdagítja is a gyermeket valamivel. Elvihetjük múzeumba, megmutathatunk neki egy olyan tájat, ahol még soha nem járt, vagy elkísérhetjük színházba, koncertre is. Minél idősebb a gyermek, annál nagyobb a választási lehetőségek tárháza.
  • Kapcsolódási lehetőséget biztosítunk: közelebb kerülhetünk egymáshoz az átélt élmények hatására.
  • Valódi emlékek születnek így: nagyobb érzelmi reakciót váltanak ki az effajta ajándékok, hiszen órákon át élhetik meg azok örömét a gyerekek – és mi is!
A fotók a kicsik számára is kézzelfoghatóbbá teszik az élményajándékokat
Fotó: Uwe Krejci / Getty Images Hungary

Gyermeknapra is jó lehet

Egyetlen dologra azért oda kell figyelni, mielőtt élmény ajándékozása mellett döntünk: egy kutatás arra jutott, hogy a legkisebbek többre értékelik a tárgyakat, mint ezeket a meglepetéseket. A 3–5 év közti korosztályról van szó: ebben az életkorban a gyermek memóriája még nem olyan fejlett, ezért nehezebben érti, értelmezi és emlékszik olyan eseményekre, mint egy utazás vagy egy előadás.

A játékok és tárgyak viszont valódi emlékeztetőként szolgálnak számukra, amelyek bármikor boldogságot okozhatnak Lan Nguyen Chaplin, a Chicagói Illinois Egyetem professzorának kutatása szerint. Ezt kicselezhetjük egy kicsit azzal, ha fotókat készítünk az élmény közben: ezek már konkrét emlékeztetői lehetnek annak, amit a kisebbek is elfogadnak. 

Kiskamasz korig aztán egyre inkább elkezdik értékelni az élményeket a gyerekek, 13–17 év között pedig már egyértelműen annak örülnek jobban, ha ilyesmit kapnak.

Az óvodások élményekkel való megajándékozásában tehát legyünk körültekintők, de a nagyobbaknak bátran adjunk élményt, akár már idén gyermeknapra – mindannyian boldogabbak leszünk ettől.

 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.