Az alábbi írók, költők leginkább gyerekmeséikről vagy gyerekekkel kapcsolatos írásaikról híresek, ám ők maguk nem szerették a gyerekeket. Van benne valami perverz ellentmondás, hogy műveik pont azoknak, azokról íródnak, akikért enyhén szólva nem lelkesedtek, de mégis ezekkel a műveikkel lettek világszerte ismert szerzők.
Elsőre azt hihetné az ember, hogy aki gyerekekkel foglalkozik, nekik szóló könyveket ír, vagy azok aktív részét képezik az életének, az rajong a gyerekekért. Pedig ez nem mindig van így. Számos híres szerző létezik, aki vagy nyílt ellenszenvet érzett a gyerekek iránt, vagy egyenesen perverz volt.
1. Charlotte Brontë
A Jane Eyre, a Shirley és az Emma szerzője a naplójában írt bejegyzései szerint nem kifejezetten rajongott a gyerekekért. Sokszor utal rájuk idegesítőként, fajankóként. Ennek ellentmondani látszik, hogy regényeiben az árvaságnak és a nevelőnőknek nagy szerepe van, az írónő árva és fiatal leányhősei, valamint az érvényesülésért, boldogságért vívott harcuk felkeltik az olvasó szimpátiáját.
2. A. A. Milne
A Micimackó szerzőjének a fiával elég rideg volt a viszonya. Ironikus, hogy leghíresebb történetét és annak karaktereit pont a saját fiáról és annak plüssállatairól mintázta, a felnőtt Christopher Robinnak olyannyira megromlott a kapcsolata a szüleivel, hogy már csak levélben állt velük szóba. Christopher sosem tudta megbocsátani apjának, hogy pénzzé tette a gyerekkorát, de a szívét elzárta előle.
3. Weöres Sándor
A magyar költő állítólag félt a gyerekektől. Egyszer megkérdezte őt egy riporter, hogy szereti-e a gyerekeket. Mire úgy felelt a költő, hogy: „Jaj, szörnyen utálom.” Aztán állítólag finomított a kifejezésen, és így fogalmazott:
„Nem igazán szeretem őket.”
Weöres Sándor, aki elsősorban gyerekverseiről híres, saját bevallása szerint nem is gyerekverseket írt.
4. Jean-Jacques Rousseau
Rousseau, aki elsősorban filozófus volt, íróként is alkotott, ám ő maga rettenetes apának bizonyult. Olyannyira nem szerette a gyerekeket, hogy a saját gyerekeit is lelencházba adta, és sosem akarta felnevelni őket. Érdekes ellentmondás azonban, hogy pedagógiai jellegű, nevelő írásai mai napig alapműnek számítanak, és a 18. századi filozófus kitörölhetetlen hírnevet szerezett magának. Emil, avagy a nevelésről című írása szerint a gyerekeket hagyni kell szabadon kibontakozni, és nem kell beleszólni semmilyen tettükbe, majd megtanulják maguktól.
Rousseau azt vallja, hogy a gyerekeket a civilizációtól távol, falun érdemes nevelni.
Művei és alapelvei számos ellenvetést szültek.
5. Roald Dahl
A Charlie és a csokoládégyár írója sem volt olyan báránylelkű, mint hinnéd. Nyíltan antiszemita volt, és felesége és környezete szerint is, borzasztó természetű, ellenséges, mogorva, bunkó és agresszív. Felesége csak így hívta: „Rohadék Roald”.
A Charlie és a csokoládégyár eredeti verzióiban az Oompa Loompák nem voltak hátborzongató narancssárga törpék egy misztikus szigetről; ehelyett valójában fekete pigmeusok voltak, de aztán a kiadó jobbnak látta ezen változtatni. A gyerekeket sokszor rosszindulatúnak ábrázolja Dahl a műveiben.
6. Hans Christian Andersen
Andersen az egyik leghíresebb meseíró, akinek történeteire gyerekek ezrei ringanak álomba világszerte. A Kis Hableány, A rút kiskacsa, A hókirálynő, A hercegnő és a borsó, A császár új ruhája és még számtalan másik mese is a dán meseíró tollából származik, bár a naplóbeli feljegyzései szerint ő maga egy valódi perverz volt, nem igazán rajongott a gyerekekért, sokkal inkább szexuális vonzalmat érzett irántuk. Naplójának jegyzetei, jelölései egész más képet festenek az íróról, mint ahogy azt meséi alapján képzelnénk.
