Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Bár a pekingi téli olimpia már lezárult, nehéz elfelejteni az orosz műkorcsolyázóval, Kamila Valijevával történteket: gyermekbántalmazás az, ami sport közben őt érte.
Doppingszerrel stimulálták teljesítményét, majd amikor minderre fény derült, a versenyzők sorában tartották, ahol a nagy nyomás alatt többször is hibázott, ám edzője nem védte, hanem nyilvánosan felelősségre vonta emiatt: Kamila Valijeva esete megdöbbentő. Stáhly Katalin pszichológus, a Hintalovon Alapítvány munkatársa válaszolta meg kérdéseinket az ügyben.
A Kamila Valijevával a téli olimpián történteket nevezhetjük gyerekbántalmazásnak?
Még így is, hogy valószínűleg csak nagyon kevés információval rendelkezünk, kimondható, hogy ami az orosz sportolóval történt, az több ponton is kimeríti a gyermekbántalmazás fogalmát.
Az olimpiai játékokat és élsportot már jó ideje az eredmények és a profit irányítják. A sportoló érdeke, ezen belül a gyerekek érdeke háttérbe szorul, vagy egyáltalán nem szempont.
A versenysport világában dolgozó szakemberek sokszor elnézően mosolyognak az olyan kijelentéseken, hogy a gyerekeknek jogaik vannak, hogy ők elsősorban gyerekek, és csak másodsorban sportolók.
A sport gyermekjogi megközelítése azt jelenti, hogy biztosítani kell a gyerekeknek életkoruknak megfelelően a szabadidőhöz és a szabadidős tevékenységekhez – sport, tánc, művészetek, játék – való jog érvényesülését, ugyanúgy, mint az erőszakmentes gyermekkorhoz való jogot. E két alapelv nincs, és nem lehet egymással versengő helyzetben, ezeknek egymással párhuzamosan kell érvényesülniük.
A Gyermekjogi egyezményt az ENSZ Közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el. Azóta az Amerikai Egyesült Államok kivételével a Föld minden állama ratifikálta. A gyermekjogi megközelítés szerint a sport elsősorban örömforrás, a gyermek életkori, fejlődési szükségleteire reflektál. Nem verseng más gyermekjogi értékekkel, így például az erőszakra vonatkozó zéró toleranciával.
Milyen hibákat követtek el az edzői, a sportvezetők és akár a NOB a történetben, amiket kívülállóként is jól láthatunk?
A bántalmazás nem lehet természetes része a sportnak, illetve a jobb teljesítményre, sikerekre és eredményekre való motivációnak. Ez nem lehet az az ár, amit elfogadottnak és magától értetődőnek tekintünk, arra hivatkozva, hogy így lehet jobb eredményeket elérni.
Az edző és más szakemberek feltételezett magatartása – verbális bántalmazás, kegyetlen, megalázó megszólalások, megszégyenítő megjegyzések és kiabálás – felvetik a sportoló emberi méltósága tiszteletben tartásának sérelmét.
Kívülállóként a történetnek csak nagyon kis szeletére van rálátásunk, arról, hogy milyen bántalmazások és visszaélések történtek, csupán sejtéseink lehetnek. Nem tudjuk azonban, hogy a sportklub vagy a NOB milyen lépéseket tett vagy tesz az ügy kivizsgálása érdekében, illetve milyen prevenciós lépéseket valósít meg azon kívül, hogy „gondolkodik” a gyerekkorú sportolók olimpián való szerepeltetésén.
Az biztosan újragondolás tárgya kellene, hogy legyen, hogy egy 15 éves gyerek indulhat-e az olimpián. Nagyon úgy tűnik, hogy az a szempont, hogy ő tulajdonképpen egy gyerek, sehol nem kerül előtérbe. Se a fizikai, se a mentális felkészítés során, se a pihenőidő, szabadidő, játékidő meghatározásánál.
Való egyáltalán az olimpia egy gyereknek versenyzőként?
Ha fontos a gyerekek jólléte, biztonsága, és az, hogy boldog, a korának és fejlettségének megfelelő gyerekkora legyen valakinek, akkor nem. Az olimpiai felkészülés extrém fizikai és mentális terhelést jelent egy gyereknek. Nagyon kíváncsi lennék egy olyan kutatásra, amelyben gyerekként olimpián szereplő sportolók számolnának be az átélt élményeikről, illetve arról, hogy vajon saját gyereküket jó szívvel adnák-e ugyanerre a pályára.
Az élsport világában mennyire általános ez a bánásmód gyerekekkel?
Az biztos, hogy az élsport olyan nagy áldozatokat követel a gyerekektől, aminek rövid és hosszú távon is súlyos következményei lehetnek. Egyre többször és egyre hangosabban hallani azokat a beszámolókat, amelyek azt támasztják alá, hogy az élsportban a fizikai és lelki erőszakot nemcsak tolerálják, de az a mindennapok része is. Tudjuk, hogy a sportszakmában dolgozók nagy hányada elkötelezett és lelkiismeretes szakember. Az erőszak azonban jelen van, ezzel érdemben kell kezdeni valamit.
Lehetne ezt a világot gyermekbarátabbá tenni? Hogyan?
Ahhoz, hogy erről érdemben lehessen beszélni, drasztikus változásokra lenne szükség. Amíg a teljesítmény, az elért eredmények és legfőképp a profit határozzák meg a versenysport világát, addig nehéz arról beszélni, hogy ebben a világban a gyerekek hogyan tudnak jól lenni, fejlődni, eredményeket elérni és közben biztonságban is lenni. Egyre több kutatás mutat erre, és egyre több szakember ért egyet abban, hogy az elért eredmények és a teljesítmény oldalán nem áldozhatók fel a gyerekek.
Csak rendszerszintű változtatás hoz majd valódi változásokat: fel kell ismerni, hogy a gyerekek védelmének igenis van helye a sportban. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a gyerekek bántalmazása jelen van a sport, és nem csak az élsport világában.
A tekintélyre és hierarchiára épülő rendszert fel kell váltania egy olyan megközelítésnek, amelyben a gyerekek jólléte és biztonsága elsődleges. Egyértelműen ki kell állni amellett, hogy a gyermekbántalmazás semmilyen formája nem megengedett, és nagyon sokat lehet tenni a megelőzés érdekében. A gyerekek fokozottan kiszolgáltatott helyzetben vannak: a körülöttük lévő felnőttek felelőssége az ő védelmük.
Azok a szülők, akiknek gyermeke az élsportot választja, mire figyeljenek, hogy ne legyenek hasonló esetekben érintettek?
Az élsportoló gyerekek szüleinek még nagyobb a felelősségük abban, hogy odafigyeljenek gyerekeik jelzéseire, észrevegyék azokat a változásokat, amelyek jellemzően a gyerekek viselkedésében jelentkeznek. Ennél is fontosabb, hogy olyan bizalmi kapcsolatban legyenek a gyerekükkel, hogy az bátran elmondhasson nekik mindent, az őt ért kisebb sérelmekre se azt a választ kapja, hogy „ugyan már, ezeket simán kibírod”, vagy „ez az ára az aranyéremnek”, „csak ezen az áron leszel első a versenyen, ki kell bírni” és hasonlók. A szülő mindig álljon a gyereke oldalán. A sportoló gyerek szüleinek azonban azt is tudniuk kell, hogy hol az a határ, ami már nem az ő kompetenciájuk, és ha megfelelően választottak sportegyesületet és edzőt, akkor bízni fognak abban, hogy az egészségesen kialakított sportoló-edző-szülő viszony segíteni fogja a gyerekük sportkarrierjét.
Milyen jelei lehetnek annak, ha a sportoló gyermeket bármilyen bántalmazás éri?
A gyerekek nagyon ritkán kérnek szóban segítséget felnőttől.
Sok tényező befolyásolhatja, hogy miért nem szólnak, ha baj van, szégyen, bűntudat vagy megfélemlítés is állhat a háttérben.
Odafigyelő közösségben, az iskolában vagy otthon nagyon fontos figyelni a változásokra, a rejtettebb jelzésekre: ha hirtelen nem akar edzésre járni, úgy mesél el egy bántalmazást, hogy „egy barátommal az történt, hogy…”, megváltoznak az alvási, öltözködési vagy étkezési szokásai. Nem akar enni, arra hivatkozva, hogy túl kövér, rendszeresen hány, megy a hasa, vagy más szomatikus tünetei vannak, hirtelen teljesítményromlás következik be. A bántalmazásnak hosszú távon nagyon súlyos következményei is lehetnek.
Vajon miért hallgatott ennyire a világ Valijeva esetének erről az aspektusáról?
Egyelőre az a szemlélet, hogy a sportoló teljesítménye az elsődleges. Az olimpián egy országot képvisel, szinte nem is lehetnek egyéni szempontjai, kvázi „mindegy”, hogy gyerek. A teljesítmény elérése olyan fokon elsődleges, hogy a gyerek érdekét az edzők mellett sokszor még a szülők is elfelejtik. A gyermekvédelmi szempontokat is elfedi a teljesítmény- és profitorientált motiváció. Az elmúlt időszak hangos botrányai és elmarasztaló bírósági ítéletei kikényszerítették a gyerekek szempontjaira való odafigyelést. Vannak már olyan sportágak, például a torna, ahol komoly erőfeszítések vannak nemzetközi szinten is a gyermekvédelmi szempontok érvényesítésére. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2021-ben indította el NEMECSEK projektjét, melynek szintén a sportoló gyerekek védelme a kitűzött célja.
