Azt, hogy veszíteni tudni kell, elméletben mindannyian bólogatva nyugtázzuk – az viszont már nehezebb ügy, hogy az alapelvet a gyermeknevelés mindennapjaiban miként tudjuk alkalmazni.
A kudarcoktól, csalódásoktól nagyon sokan szeretnénk megóvni gyermekeinket, pedig sokkal rosszabbat teszünk velük, ha elzárjuk őket azoktól a helyzetektől, amelyekben kiderülhet: van, ami nekik sem sikerül. Az csak egy dolog, hogy tévesen hihetik magukról azt, mindenben sikeresek, de hiányozni fognak a megküzdési mechanizmusok is eszköztárukból, amikor életükben először azzal szembesülnek, hogy nem minden sikerül. Aztán pedig ezzel szembesülnek majd újra, meg úja, meg újra – veszíteni ugyanis az élet szerves része, legyen szó akár arról, hogy nem úgy sikerül egy szaltó vagy a pörkölt, ahogy szerettük volna, egészen addig, hogy egy felvételi vizsgán vagy állásinterjún is elbukhatunk.
Muszáj tudni veszíteni
A legegyszerűbb magyarázata annak, hogy miért kell tudnunk veszíteni, a következő: azért, mert ez is az élet része. Aki gyakorolja a veszítés képességét, meg fogja ismerni saját túlélési stratégiáit, és azokat a módokat, amelyekkel alternatívan közelítheti majd meg a problémát, amikor legközelebb szembesül vele. Valójában nem veszíteni tanul meg, hanem küzdeni és kitartani.
Ezzel szemben az a gyermek, akinek nem volt szüksége arra, hogy ezt átélje, a frusztrációra könnyen reagálhat szorongással vagy éppen meltdownnal.
Az, hogy valaki gyerekként nem tanult meg veszteni, felnőttkori boldogulását és sikerességét is nagymértékben befolyásolhatja.
Ha már eleve azzal a tudattal közelít meg valamiféle kihívást, hogy tudja: szükség lesz kreativitására, korábbi tapasztalataira, küzdeni akarására, jobban teljesíthet, mint önbizalomtól duzzadó, de e téren gyakorlatlan társai. Arról már nem is beszélve, hogy az élet millió apró kudarcát is ügyesebben dolgozza majd föl.
El kell őt engedned
Hogy mit tehet a szülő annak érdekében, hogy gyermeke jó úton induljon el a veszítés művészetének gyakorlása során? A legfontosabb az, hogy lépj egyet hátra. Nem kell folyamatosan gyermeked vállai fölött leskelődve értékelni azt, éppen milyen messze áll attól, hogy valami ne sikerüljön. Ne fogd folyton a kezét – szó szerinti és átvitt értelemben sem.
A cél persze nem az, hogy az óvodás leessen a mászóka tetejéről vagy hogy karba tett kézzel figyeljük, amint gyermekünk egy számára ismeretlen helyzetben megpróbál valamit megoldani. Ne kontrolláljuk ugyanakkor életük minden szegmensét – és ha kártyázunk, társasozunk vagy hasonló játékot játszunk, semmiképp se alakítsuk úgy minden alkalommal, hogy a gyermek nyerjen!
Így vágj bele
Természetesen egy gyerek sem fogja elfogadni azt, hogy veszíthet is, ha szülei annak ellenére, hogy ezt hangoztatják, saját életükben teljesen mást mutatnak. Ahhoz, hogy a gyermeked ténylegesen és valóban el tudja fogadni azt, hogy veszíteni lehet, ez nem szégyenteljes vagy félelemre okot adó momentum, a következő módokon nyújthatsz segítséget neki:
- Empatikusan közelítsd meg veszteségélményét: ne csak úgy általánosságban biztasd, hogy legközelebb majd jobban megy, hanem ismerd el erőfeszítéseit és esetleges csalódottságának jogosságát is.
- Mutass példát! Mindannyiunk életében előfordul időről időre, hogy veszít – ha a gyermek láthatja, te hogyan dolgozod fel ezt a helyzetet, az mintát nyújt számára. Ha nem kaptad meg a kiszemelt állást, ne tragédiaként tálald a vacsoraasztal fölött – viszont elmondhatod, mit szűrtél le, miben lehettek jobbak a többiek, és mit teszel annak érdekében, hogy legközelebb ezeken a területeken többet is felmutathass!
- Az elfogadás mellett a problémamegoldásra is figyelj – a gyermekkel egy pillanatig se éreztesd, hogy ne lenne elfogadható az, ami vele történt, viszont mutass rá azokra a dolgokra, amelyekkel legközelebb másféle kifejlethez vezethet egy ilyen helyzet! Dolgozat előtt például gyakorolhat többet, amiben te is segíthetsz neki
- És még egyszer: tégy egy lépést hátra. Ne légy mindig ott. Ne akard megoldani azt sem, ha barátnőivel vitás helyzetbe kerül (közben persze figyeld a bullying esetleges jeleit). Hagyd, hogy élje a saját életét, amelyben a saját problémáit ő oldja meg, hol sikerrel, hol kudarccal. Ne felejtsd el, hogy ezekre a kudarcokra szüksége van.
