Ötévesen lett anya a perui lány, sosem derült ki, hogyan

Olvasási idő kb. 3 perc

Ötévesen adott életet gyermekének a világ legfiatalabb édesanyja, egy perui kislány – Lina Medina története ma is megdöbbenti a világot.

A különös világrekordot felállító lány egy, az Andok oldalában található kis faluban, Ticrapóban született 1933. szeptember 23-án, egy ezüstkovács apa és egy háztartásbeli édesanya kilenc gyermekének egyikeként – a szülők már azon megdöbbentek, amikor Lina háromévesen menstruálni kezdett, öt és féléves korában pedig észrevették, hogy a kislány hasa furcsa módon megduzzadt. A közeli városka orvosa megvizsgálta Linát, és megállapította, hogy hét hónapos terhes – a szülők bolondnak nézték a doktort, és elvitték lányukat Limába egy specialistához, aki röntgenfelvételeket készített a lány hasáról és egyéb vizsgálatokat végzett, végül megerősítette vidéki kollégája diagnózisát.

Sohasem derült ki az apa személye

A megdöbbent orvosok a kislány állapotát azzal magyarázták, hogy Lina a korai pubertás egy extrém formájában szenved – amit a korai menstruáció és a lány testéről készült fényképek is megerősítettek –, melynek következtében a szokásos 10-11 éves kor helyett már szinte a bölcsőben beindult a nemi érés folyamata. Az újságok felkapták a különös esetet, a Medina család nemcsak a helyi, de az amerikai bulvársajtóban is állandó téma lett, egy filmstúdió pedig 5000 dollárt ajánlott a szülőknek, hogy lefilmezhessék Lina szülését, ők azonban visszautasították a bőkezű „felkérést”.

Lina Medina és Gerardo, a fiú kétéves korában
Fotó: www.rarehistoricalphotos.com

A kislány végül egy átlagos hosszúságú terhességet követően 1939. május 14-én – véletlenül éppen anyák napján –, 5 éves, 7 hónapos és 21 napos korában császármetszéssel egészséges fiúgyermeknek adott életet: a 2,7 kilós csecsemőt a szülést levezető orvos tiszteletére Gerardo Medinának keresztelték. A nagyszülők igyekeztek megóvni unokájukat a nyilvánosságtól – számos kutató ajánlatát visszautasították, akik meg akarták figyelni a gyerek fejlődését – és a furcsa igazságtól is: Gerardo kiskorában azt hitte, édesanyja a nővére, csak később, fokozatosan árulták el neki születése valódi körülményeit.

Az esettel kapcsolatos leghátborzongatóbb kérdés azonban örökre rejtély maradt: ki lehetett Gerardo apja, vagyis ki ejtett teherbe egy ötéves kislányt? A hatóságok kezdetben arra gyanakodtak, édesapja fajtalankodott Linával, a rendőrségi vizsgálat és megfigyelés azonban úgy találta, a férfi ártatlan. A következő gyanúsított a lány mentális problémákkal küzdő unokatestvére volt, akit zavart elmeállapota miatt vádoltak a tett elkövetésével, bizonyítékot azonban ellene sem találtak a nyomozók. Egy, az esettel foglalkozó későbbi újságcikk szerzője azt állította, a Peru elhagyatott vidékein élő indiánok vallási ünnepségei gyakran torkollnak orgiákba, amelyeken egészen kicsi gyerekek is részt vesznek – talán egy hasonló alkalommal történt a Lina várandósságához vezető szörnyű tett.

Lina Medina felnőve a fővárosba költözött, és egy helyi klinikán kapott állást titkárnőként, idővel megházasodott és 1972-ben, harminchárom évvel első gyermeke születése után ismét egészséges fiúnak adott életet. A világ legfiatalabb édesanyja ma is Limában él, idén ősszel ünnepelte 88. születésnapját – a hírnév elől azonban elzárkózik, számos hírügynökség és újság kért tőle interjút, de mindannyiszor elutasításra találtak. Idősebbik fia, Gerardo egészséges felnőtté cseperedett, azonban negyvenéves korában, 1979-ben csontrák következtében elhunyt.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.