Az orvosok azt hitték, semmi baja: rákkal küzd a kétéves kislány

Olvasási idő kb. 3 perc

Minden szülő rémálma vált valóra a kétéves Florence esetében. Úgy tűnt, csupán a kétéves korban gyakran előforduló székrekedésssel van problémája, ám az alaposabb vizsgálatok sokkal rosszabbat tártak fel.

Florence Potter elbűvölő, aranyos kislány, akit kétéves koráig teljesen egészségesnek hittek. Amikor gondok támadtak az ürítéssel, szülei azonnal orvoshoz vitték, ám egyik szakember sem gondolt arra, hogy egyszerű székrekedésnél több is állhat a háttérben. Amikor alaposabban megvizsgálták a kislányt, egy futball-labda méretű tumort találtak a hasában. A család élete napokon belül teljesen felfordult, hiszen kórházba került Florence-t nem nagyon lehetett látogatni a koronavírus okozta korlátozások miatt.

Mint kiderült, a rák egy nagyon ritka formájával álltak szemben. A rabdomioszarkóma a test lágyszövetein alakul ki, általában gyerekkorban. Nem korlátozódik a hasi régióra, bárhol (fej, nyak, húgyhólyag, méh, prosztata) elszaporodhatnak a rákos sejtek. Jellemzően inkább fiúkat érint, de ahogy Florence esete is jól mutatja, a betegség nem mindig olvassa el a tankönyveket. Az orvosok azonnal megkezdték a kemoterápiát, elsődleges céljuk a tumor méretének csökkentése. Még azt is ki kell deríteniük, a daganat honnan kapja a vérellátását. 

A nagymama szokatlan pénzgyűjtési akciót indított

A terápia kifejezetten drasztikus, így a kislány végig kórházi kezelés alatt marad. Az orvosok szerint még nyolc hónapnyi kezelésre lesz szükség, s aztán meglátják, hogy alakul Florence egészsége. Nagymamája pénzt kezdett el gyűjteni, amiből élményeket tudnak varázsolni a kislánynak azokra az időszakokra, amikor nem lesz a kórházhoz kötve legalább egy-két napig. A nagymama ezt úgy teszi érdekesebbé, hogy különböző kihívásokat vállal. Elsőként például tandem ejtőernyős ugráson vesz részt, novemberre tombolával és diszkóval egybekötött jótékonysági akciót szervezett. 

Egy másik kislányt is utolért a rák

Ezek az esetek azért olyan kiemelkedők, mert óvodáskorban lévő gyerekek esetében nem feltételezzük, hogy rosszindulatú elváltozások alakulnának ki a testben. Nem érte őket annyi környezeti ártalom, nem dohányoznak, nem esznek évtizedek óta egészségtelenül. Csakhogy a rák sajnos tényleg nem válogat. A leggyakoribb, gyermekeket érintő típus a leukémia, ezt követi az agytumor és a limfóma. A kóros sejtszaporulat olyan szervekben is elkezdődhet, mint az éretlen petefészek. A kétéves McKenna „Kinni” Shea Xydias például hasfájásra panaszkodott, mire az orvosok első reakciója szintén valami triviális állapot feltételezése volt. Ám hamar kiderült, hogy amit ők a bélben lévő levegőnek néznek, valójában egy 14 centiméteres tumor a kislány petefészkében. A rák a harmadik stádiumban volt már, és több kisebb daganat is elhelyezkedett mellette. Mindezek ellenére Kinni felépült, és jelenleg tünetmentes.

Az anyukák tanácsa

Ez a rák eltér a felnőttek petefészekrákjától. Úgynevezett csírasejtes daganattal állnak szemben. Ez azokban a sejtekben kezdődik, amelyek a fejlődés korai szakaszában elakadtak. Nem váltak a kislány reprodukciós rendszerének részévé, ahogy kellett volna, így soha nem is váltak volna egészséges sejtekké. Gyerekeknél a csírasejtes daganat általában a szaporítórendszert érinti, azaz lányoknál a petefészkeket, fiúknál a heréket. Műtéttel és kemoterápiával kezelhető, ám ha el kell távolítani valamelyik szervet, annak hosszú távú hatásaival – például meddőség – is számolni kell. 

Mindkét anyuka arra szeretné felhívni más szülők figyelmét, hogy ha valamilyen, gyereküket érintő panasszal orvoshoz fordulnak, ne hagyják annyiban, ha valamilyen triviális diagnózist kapnak. A legtöbb esetben persze a gyereknek kutya baja, de nagyon ritkán előfordul, hogy az alaposabb vizsgálatok komolyabb bajra derítenek fényt. A másik teendőnk az, hogy – az egészséges életmód mellett – élünk a rákot megelőzni képes oltás lehetőségével.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.