A szeretetnyelv 5 formája. Te melyiken kommunikálsz?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Legtöbbünket folyamatosan foglalkoztat a kérdés, hogyan fejezzük ki szerelmünket, szeretetünket a másik iránt. Hogyan fejezzük ki jól? Úgy, hogy az neki is jó legyen? És ő vajon hogyan tudja kifejezni irántunk? Vajon észrevesszük-e a jeleket?

Számtalan párkapcsolati válság kezdődik azzal, hogy nem értjük meg egymás szeretetnyelvét, nem is kommunikálunk (vagy nem megfelelően kommunikálunk) erről, és szépen lassan levonjuk azt a következtetést, hogy a másik nem szeret. Legalábbis nem szeret eléggé. És innen már nem nagyon van visszaút. Bármit csinál és bármit csinálunk, minden erőltetettnek, izzadságszagúnak és teljesen feleslegesnek tűnik.

Ezt megelőzendő 

nem árt tudatosítani magunkban, mit is értünk a szeretetnyelvek alatt, és hogyan használjuk őket.

A szeretetnyelv ugyanis az a mód, ahogy az ember kifejezi és megéli a szeretetet. Mindannyiunknak van egy elsődleges és egy másodlagos szeretetnyelve, amelyek mélyebben hatnak ránk a többinél. Az ember természetes módon úgy nyújt szeretetet, ahogyan másoktól várná annak kifejezését, azonban a legjobb kommunikáció akkor valósítható meg, ha olyan szeretetnyelven tudod kifejezni a gondoskodásodat, amit a másik fél megért.

Az öt szeretetnyelvet Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó és lelkész írta le először 1992-ben. Ezek a következők:

1. Elismerő szavak

Aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, annak mindennél fontosabbak a kedves szavak, az őszinte bátorítás, amellyel illetheted a külsejét, a személyiségét vagy a viselkedését. Például: „Milyen jól áll neked ez a ruha!” vagy „Fantasztikusan megcsináltad ezt a feladatot!” Időnként olyasmiért is köszönetet mondhatsz neki, amit nap mint nap megtesz, és nem vár érte köszönetet – nagyon jól fog esni neki.

2. Minőségi idő

Akinek ez a szeretetnyelve, annak nagyon fontos, hogy a másik fél osztatlan figyelmet szenteljen neki. Például fontos neki, hogy amikor hozzád beszél, kizárólag rá figyelj, ne nézegesd közben a mobilod, valamint hogy sok közös programot szervezzetek kettesben, amikor nem zavar meg senki és semmi. Érdemes a testbeszédeddel is kommunikálni, hogy figyelsz rá, mert jólesik neki a közelség, és ha felé fordulsz beszélgetés közben.

3. Ajándékozás

Az ajándékozás nyelvét beszélő személy akkor érzi a legerősebben, hogy szereted, ha ajándékot kap. Ne aggódj, nem kell feltétlenül hatalmas ajándékokra gondolni, jólesik neki az is, ha időnként megajándékozod a kedvenc ételével, kedves üzenetet tartalmazó cetlit hagysz neki a hűtőn, vagy írsz neki egy szép levelet. A jeles alkalmakhoz kapcsolódó ajándékozásokhoz pedig érdemes olyasmit adnod neki, amire már régóta vágyik. Tippünk: valahányszor azt hallod, hogy valamire megjegyzi, mennyire tetszik, azt jegyezd fel magadnak, és semmiképpen ne feledkezz meg az évfordulókról, születésnapokról.

Fotó: Ponomariova_Maria / Getty Images Hungary

4. Szívességek

Aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, annak nagyon fontos, hogy tettekkel is kifejezd felé a szereteted. Csinálj meg neki valamit, amire nincs ideje, segíts olyasmiben, amire meg sem kért, de tudod, hogy nagy segítség lenne és jólesne neki. Figyeld meg, milyen segítségre vágyik, és tedd azt rendszeresen. Csinálj meg egy régóta halogatott közös feladatot, vagy tartsatok időnként olyan napot, amikor átveszel tőle feladatokat, és ezzel énidőt biztosítasz számára.

5. Testi érintés

Vannak, akiknek a testi kontaktus a legfontosabb. Mindennél többet ér számuka egy ölelés, egy csók, egy simogatás és egy jó szexuális együttlét. Ha az, akit szeretsz, a testi érintést részesíti előnyben, próbáld ezt beépíteni a hétköznapokba is: rendszeresen öleld át, fogd meg a kezét, nézzetek meg egy filmet összebújva a kanapén, masszírozd meg.

Honnan tudhatom, mi a szeretetnyelve valakinek?

Chapman azt javasolja, hogy a másik ember szeretetnyelvét úgy próbáljuk felfedezni, hogy megfigyeljük, hogyan fejezi ki a szeretetét mások felé, mi miatt panaszkodik a leggyakrabban, illetve mit kér leggyakrabban. Ez azért fontos, mert

az író a személyes szeretetnyelvünket az idegen nyelvhez hasonlítja. Ha két eltérő anyanyelvvel rendelkező ember találkozik, csak nehezen vagy egyáltalán nem jön létre a kommunikáció közöttük.

Ha egyikük megtanulja a másik nyelvét, akkor viszont lehetővé válik a társalgás, de nehéz helyzetekben az idegen nyelv nem pótolhatja az anyanyelvet. Vagyis az optimális kommunikáció csak akkor jön létre, ha mindkét fél megtanulja a másik anyanyelvét, azaz ebben az esetben a szeretetnyelvét.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.