Ebből a 4 jelből tudod, hogy a kisbabád tényleg szeret

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szülés után folyamatosan azzal küzdünk, hogy a beszélni még nem tudó, maximum sírással és nyöszörgéssel kommunikáló újszülöttet megértsük. Vajon éhes, pelenkát kéne cserélni, jól érzi magát vagy esetleg fél? Meg kell tanulnunk olvasni a jelekből. A csecsemő ugyanis elmondja, mit szeretne, sőt az is, ha nagyon elégedett a szülői szolgálat tevékenységével.

Pont a beszéd hiánya miatt gyakran fogja el a szülőket a kétség: vajon a gyerek szeret? Boldog? Elégedett? Egyáltalán egy kisgyerek esetében mit értünk szeretet alatt? Amikor meglátja a szüleit, azért boldog, mert tudja, hogy megjelent az a személy, aki az anyatejet hozza, azaz mindjárt jóllakik? Ez nekünk szól, vagy egy szükséglet beteljesedésének? A gyermeki ragaszkodás valóban szeretet, vagy csak egy belénk vésett ősi ösztön, ami szorosan amellett tart, aki védelmet nyújt a világgal szemben?

Lehet-e önzetlen, feltétel nélküli szeretetnek nevezni egy függő kis lény érzéseit? Nos, pont annyira, amennyire a felnőtt szülő szeretetét, aki – pusztán a biológiáig lecsupaszítva – azért hozta a világra utódját, hogy biztosítja génjei, faja fennmaradását és engedelmeskedik az erős anyai vagy apai ösztönnek. Mégsem tudunk betelni a szeretettel: sem a gyerek, sem a szülő. Persze a kétkedőkben az is felmerülhet kérdésként, hogy egyáltalán megvan-e a babák képessége, érettsége a szeretet érzésére ilyen fiatal korban? A szakértő szerint igen. Dr. Debbie Laible, a Lehigh Egyetem pszichológiaprofesszora egyértelműen bólogat, sőt olyan jelekről beszél, amelyek kétségkívül azt jelentik, hogy a gyerekünk szeret minket. 

#1 Felismer, ha meglát

A kisbabák látása minden nappal javul egy kicsit, így fokozatosan lesznek képesek az illaton és hangon kívül az arcot, az adott személyt a szemükkel is azonosítani. Innen jutunk el odáig, hogy a kicsi egy ponton láthatóan felismer minket és az öröm jeleit mutatja. Néhány héttel a születés után a baba már megkülönbözteti a körülötte lévő gondozók közül a szüleit, és erősebb pozitív jeleket küld feléjük, ha meglátja őket. Azt is folyamatosan monitorozza, őrá hogy néznek: azoknál a gyerekeknél, akiket megfelelően gondoznak ugyan, de nem néznek rájuk szeretettel telve, nem alakul ki a bizalom és a szeretetkapcsolat.

Innen tudod, hogy a babád szeret téged: a mosoly fontos jel
Fotó: StefaNikolic / Getty Images Hungary

#2 Incselkedik és mosolyog

A kisbabák már egy hónapos korukban reagálnak az anyjuk vagy az apjuk mimikájára. Amikor rájuk mosolygunk, a szemükbe nézünk, vagy mókás fejet vágunk, azt viszonozni igyekeznek. Ez odáig fajul, hogy 4 hónapos korban a gyerek nem tudja levenni a szülőről a szemét – és nem azért, mert annyira fél a külvilágtól, épp ellenkezőleg. Eddigre ért meg annyira, hogy alkalmazkodjon a méhen kívüli élet furcsaságaihoz, ezért több mindent képes megfigyelni. Szinte issza a szeme a látványunkat, a hangunkat, az arcunk rezdüléseit, forog utánunk. Incselkedve ránk mosolyog. Egyesek szerint egy bizonyos korig a csecsemők képtelenek szándékosan erre, ezért ez csak akaratlan reflex – ám nincs igazuk. A legújabb kutatások szerint a kisbabák kötődésének egyértelmű jele, hogy utánozni próbálnak minket, ha kezdetben csak egy pillanatra sikerül is. 6-8 hetes korban pedig már csakis megválogatott személyeknek, szándékosan mosolyognak: akikhez mélyen kötődnek, azok arcának láttán igen, másokéra nem. Nincs is jobb dolog, mint ehhez a belső körhöz tartozni.

#3 Puszikat oszt és felemeli a karját ölelésért

Szülőként más sem csinálunk, mint a kis testet puszilgatjuk, egyéves kor körül pedig a gyerek képessé válik arra, hogy ezt viszonozza. Nem azért, mert mindenáron utánozni akarja a mozdulatainkat, hanem azért, mert eltanulta tőlünk, hogyan lehet kifejezni a szeretetet, és ő is szeretné ezt tenni. Ugyanígy vágyik az ölelésre és annak viszonzására is. Hat hónapos korára elég erős ahhoz, hogy felemelje a karjait, így jelezve, hogy oda akar bújni. Folyamatosan kapcsolódni szeretne hozzánk, és ez messze túlmutat a fizikai szükségletein: teljes szívéből szeret.

#4 A sérüléssel és a hisztivel is hozzád fordul

Amikor a már mászni vagy járni tudó gyerek valami fájdalmasat tapasztal, azonnal rohan az anyukájához vagy apukájához. Nemcsak azért, mert tudja, hogy segítséget kap, hanem azért is, mert szereti a szülőjét és szüksége van rá. A minifocistaként felnagyított fájdalmak nemcsak a figyelemfelhívást szolgálják, de azt a célt is, hogy a gyerek kvázi bizonyítékot szerezzen arról, hogy ugyanolyan erősen szeretik, ahogy ő érez a szülei iránt. Erre pedig kifejlesztett egy még jobb módszert: a rosszalkodást. Sok gyerek a bölcsiben, a nagyszülőknél egy kis angyal, ám amint hazakerül, „elromlik”. Bár mi főleg a visítást halljuk és értetlenkedve nézzük a jelenetet, ez valójában azt jelenti, hogy az apróság szeret minket és bízik bennünk. Tudja, hogy akárhogy is érzi magát, akárhogy viselkedik, megmutathatja, megélheti, hiszen mindenekfelett imádjuk. Ezt a fajta kiengedést, esetenként szándékos tesztelést (akkor is szeretsz, ha lelököm a kedvenc vázádat?) csakis azokkal csinálja, akiket szeret.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.