Önálló játékra minden gyereknek szüksége van, mégis sokan érezzük úgy, hogy a mi gyerekünket márpedig lehetetlen magára hagyni. Túl nagy a ragaszkodás, ami nem enged minket szem elől, vagy éppen a szabadság, ami nem kívánt romboláshoz vezethet. Az alábbiakban bemutatunk 5 tippet, ami minden esetben segíthet a kezdetekkor.
A gyerekek arra vannak programozva, hogy játsszanak. Így fejlődnek, mert az önmagukról és a világról szerzett tapasztalataikat elsősorban ez a szabad tevékenység segíti analizálni, értelmezni, valamint elraktározni, tudássá formálni. Hihetetlen mélyen el tudnak merülni benne. Kizárják a külvilágot, és teljesen átadják magukat a képzeletüknek. Beülnek a szoba egy kényelmes sarkába, és magukban motyognak, miközben egyik könyvet lapozzák végig a másik után. A tükör előtt töltenek fél órát, miközben magukkal beszélgetnek és incselkednek. Vulkáni lávától menekülve ugrálnak végig a szobán, vagy egyszerűen egy vödör megtöltésével, kiborításával, majd újratöltésével foglalatoskodnak, teljesen önállóan, akár egy órán keresztül.
A szabad és önálló játék iránti szükséglet minden gyerekben ott van, még a csecsemőkben is, ugyanakkor a környezeti feltételek és a szülői háttér minősége legalább annyit tud ehhez hozzátenni, mint elvenni, ha nem megfelelő. Nincs olyan szülő, aki ne szeretné, hogy néha (sőt gyakrabban) legyen egy kis ideje nyugodtan főzni, kivinni a szemetet, vagy végre leülni és lassan meginni egy kávét (melegen!). Mit lehet azonban tenni, ha azt érezzük, hogy a mi gyerekünk képtelen elmélyülni valamiben önállóan? Ha állandó figyelemnek, korrigálásnak és pesztrálásnak kell kísérnie mindennemű tevékenységét, hiába a sok játék? Ezekben az esetekben a gyerekek ösztönös természete valamilyen módon akadályozva van, megoldásként tehát először a környezetét és a saját szülői hozzáállásunkat kell megvizsgálni, majd pedig megváltoztatni. Mutatjuk, hogyan kezdj neki!
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
#1 Figyeld meg párszor a gyereked játékát napközben!
Hisszük, vagy sem, minden gyerek játszik önállóan, még ha nem is feltétlenül túl kitartóan. Néha csupán mi nem vesszük észre, mert a tevékenysége nem felel meg az általunk definiált játéknak (dobál, bambul, vergődik), vagy mert kimerültségünkből fakadóan nem tudjuk értékelni, olyan rövid ideig tart. De olyan is előfordul, hogy mi érzünk késztetést arra, hogy beleszóljunk a játékába (javaslattal, dicsérettel, korrekcióval), és fel sem tűnik, hogy ezzel valójában éppen megakadályozzuk az elmélyülését. Ahhoz, hogy tudjuk, milyen irányba kellene elindulnunk annak érdekében, hogy minél hosszabb önálló játéknak lehessünk szemtanúi, először fel kell ismernünk, hogy hol a hiba. Tudatos figyelmet szánni arra, hogy megfigyeljük a gyerekünk napközbeni játéktevékenységét, s ebből megtudhassuk, a környezet igényel változtatásokat, a mi hozzáállásunk, vagy éppenséggel mindkettő.
#2 Szabadulj meg azoktól a játékoktól, amelyek már feleslegesek!
A játékok halmozása nagyon gyakori probléma, és sokszor nehéz is ellene mit tenni. A babavárás során már igyekszünk felkészülni játékeszközökkel, aztán ehhez adódnak hozzá a rokonok és barátok ajándékai, valamint a marketingeseknek köszönhető, bevásárlókörutakon hozzánk tapadó alkalmi potyautasok. A helyzet az, hogy ma bizony nagyobb feladat a játékok felhalmozásának megakadályozása, mint a szükséges mennyiség beszerzése. Paradox módon viszont a gyerekek önálló játékára negatív hatással van a sok játék, mert akadályozza a koncentrációt, s ezáltal az elmélyülést is. Ha tudjuk, tehát válogassuk ki azokat a játékokat, amelyek már nincsenek hasznára a gyerekünknek – eltört, hiányos, megunt, sosem szeretett, idegesítő, vagy éppen általunk utált –, és szabaduljunk meg tőlük! Adjuk tovább, tegyük a szelektívbe, dobjuk ki, de kerüljön ki a lakásból! Ne őrizgessük a csodára várva!
#3 Tartsd forgásban a játékokat!
Az önálló játékhoz idő és tér kell. Nyugalom és letisztultság, ami megengedi az elmének, hogy tisztán lásson, felszabaduljon és dolgozni kezdjen. Egy kupis, zsúfolt szoba akadályozza a gyerekek játékát, mert nem engedi összpontosítani az agyat. Amikor szülőként sok az elintézendő dolgunk, gyakran előfordul, hogy mindenbe csak belekapunk, ahelyett, hogy szépen sorban végighaladnánk a teendőkön. Időt akarunk nyerni, semmit sem szeretnénk elfelejteni, ezért hol ebbe kezdünk bele kicsit, hol a másikat folyatjuk. Csapongunk. Amikor túl sok játék és káosz veszi körül a gyereket, ő is hasonlóképpen kezd ugrálni az elfoglaltságai között. Nem kell tehát, hogy sok játék legyen elöl! Amiket az utóbbi napokban kevésbé használt játékhoz, azokat szedjük össze és tegyük félre. Később újra elővehetjük, amikor majd más játékokat teszünk el ideiglenesen. Ezzel a megoldással nemcsak a letisztultabb tér megteremtése segíti majd a gyerekünk elmélyült játékát, de az előkerülő játékok adta újdonság élménye is.
#4 Imitáld párszor az önálló játékot!
Nem kétséges, hogy legszívesebben tőlünk tanulnak a gyerekek, méghozzá azáltal, hogy utánoznak. Ha úgy érezzük, hogy a gyerekünk nem igazán tud mit kezdeni a játékaival, akkor segítsünk neki a példánkkal! Szó nélkül vegyük elő a legós dobozt, a babás kellékeket vagy a vasúti pályát, és kezdjünk el vele játszani. A mi játékunk a gyerekünk számára invitálás, amibe szívesen bekapcsolódik. Nem kell se hívnunk, se noszogatnunk, hogy ő is csináljon valamit, mert ezek mind csak elvehetik a kedvét. Mi csupán legyünk nyitottak a csatlakozására, s ha belép a játékba, akkor adjuk is át az irányítást (szintén némán), vagy esetleg játsszunk tovább párhuzamosan. Mindezzel mintát nyújtunk a számára, hogy engedje szabadjára a fantáziáját, és kövesse a saját gondolatait. Hidd el, nem kell sokszor látnia ezt ahhoz, hogy rákapjon, s egyre többször indítsa el saját maga a folyamatot.
#5 Mondd neki párszor, hogy „pillanat... és jövök”!
Ha már azt tapasztaljuk, hogy a gyerek el-elmerül pár percre az önálló játékában, akkor elkezdhetjük gyakorolni azt, hogy magára hagyjuk benne. Mindezt persze csakis kellő türelemmel és fokozatossággal. Először vegyük észre, hogy elkezd játszani, majd várjunk addig, amíg azt nem érezzük, hogy elmélyedt benne. Ekkor szóljunk neki: „Egy pillanat, és jövök, csak idehozom a kávét ” – és tegyünk is pontosan így. Az önálló játék megerősítésében lényeges a szavahihetőségünk, hiszen ez erősíti meg a gyerek biztonságérzetét is. Elsőre a távozásunk ne legyen több 30 másodpercnél! Siker esetén ezt növelhetjük fokozatosan, de mindig csak azt végezzük el, amit mondtunk! Amikor visszaérkezünk a szobába, nem kell megdicsérni a gyereket, nem kell újra kizökkenteni a játékából, neki elég lesz az, hogy észleli a visszatérésünket. Ennek a feladatnak a gyakorlása a gyerek önbizalmára is jó hatással lesz, hiszen a távozásunk arról árulkodik, hogy bízunk benne és abban, hogy minden rendben lesz a felügyeletünk nélkül is. Innen pedig már csak idő kérdése, és valódi, használható saját idővel fogunk rendelkezni.
