Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Alapvető elképzelésünk, hogy a férfiak nem értenek a gyerekekhez. Nem vigyáznak rájuk eléggé, nem figyelnek oda a balesetveszélyekre, túl vadul birkóznak velük és túl magasra dobják – egyáltalán: dobálják – őket. No de miért lenne kötelező úgy játszaniuk velük, mint ahogy az anyák teszik?
Pontosan emlékszem a rémületre, amikor az egyéves lányunkat az apja elkezdte fel-le dobálni. Oké, mindig elkapta, soha nem verte be a kicsi a fejét a plafonba, de engem a szívroham kerülgetett. Aztán meg nem volt hajlandó leülni vele teadélutánosat meg pónisat játszani, a játszótéren pedig nem mostak kezet. Több barátnőm és rajtuk kívül is sok-sok anyuka is hasonló tapasztalatokat él meg. Félnek attól, hogy az apára bízzák a gyereket, mert lazább, megengedőbb, kockázatvállalóbb, és egyébként is valahogy olyan más. Talán csak abban, hogy nem szorong annyira, amennyire mi elvárjuk tőle? Az apák és a játék kapcsolatát Léder László pszichológus, az Apa Akadémia nonprofit szervezet alapítója segítségével elemeztük.
Tényleg rá kell kényszeríteni a férfiakra az anyukás, lányos játékokat? Vagy akkor is kompetens szülőnek számítanak, ha a saját módjukon szórakoztatják a gyereket? Miért gondoljuk azt, hogy a szülőségnek csak egy darab elfogadható változata van, az pedig az anyai minta?
A szülőség alapját az anya-gyerek és az apa-gyerek kötődés képezi. Ez a kötődés meghatározó egész életünkben. Nagycsaládos génekkel születünk, hozzuk magunkkal a kapcsolódás igényét testvérekhez, szülőkhöz, nagyszülőkhöz stb. A gyerek pedig mindenkihez egy kicsit másképp kötődik. Vizsgálni mégis főként az anya-gyerek kapcsolatot szokták, legalábbis régebben. Az apa egyfajta B szereplőnek lett kikiáltva, aki kvázi páholyból figyeli családja működését. Ám ahogy elkezdték kutatni az apa-gyerek kötődést, kiderült, hogy nemcsak létezik, de ugyanolyan erős, mint az anyához fűződő. Ám egy picit másmilyen. Egy kutatásban például azt figyelték meg, hogy az újszülöttek hogyan reagálnak az anya és az apa jelenlétére. Azt találták, hogy az anya közeledésére a baba megnyugszik, tehát lejjebb megy a szívritmusa, a vérnyomása, az apa közeledésére pedig izgalmi állapotba kerül. A gyerek is azzal a tudással és igénnyel születik, hogy apától mást kapjon, mint anyától. És ebben az apa-gyerek kötődésben a játéknak óriási szerepe van.
A férfi érzi, hogy a gyerek játékba hívja, és ösztönösen játszik is vele. Persze sokfélék vagyunk. Vannak anyák, akik apásan játszanak a gyerekükkel és fordítva. Vannak apák, akik szeretnek babázni a lányukkal, mások nem annyira lelkesednek mondjuk a plüssállatokért. A férfiak másképp játszanak. Még ha ugyanazt is játsszák el a gyerekkel, mint az anya, akkor is máshová kerülnek a hangsúlyok. Ám azt is megfigyelték, hogy az apák többször érintik meg a gyereküket játék közben, mint az anyák. Gyakoriak a testkontaktussal járó játékok, például a fogócska, a birkózás, talán így pótolják azt a jó értelemben vett intimitást, ami anya és gyermeke között a szoptatás során létrejön. Karin Grossmann német kötődéskutató vizsgálata szerint az apák éppen a játékon keresztül kapcsolódnak gyerekeikhez. Megfogalmazása szerint az apai játékérzékenység kisgyermekes korban jól megmutatja, hogy milyen lesz apa és gyerek kapcsolata évekkel később is.
Ami még egyértelműen látszik a kutatásokból, az az, hogy az apák játék közben sokkal többet mozognak, gyakoribbak a sportosabb ötletek, programok. Az is jól kimutatható, hogy a férfiak több elemet hoznak be a valóságból, a külvilágból. A meséikbe is sokkal több valós elemet kevernek bele. Az apai humor is többször merít valós helyzetekből. A férfiak mindig egy picit előrébb húzzák a gyereküket, nem feltétlenül a tényleges korosztályuk szerint bánnak velük, hanem úgy, mintha nagyobbak lennének.
Apa segít betartani a szabályokat?
Minden kutatás megerősíti, hogy az apai játék komplex fejlesztőprogram. Az anyai is az, csak az apai mást fejleszt. Azok a gyerekek, akikkel az apjuk rendszeresen játszik, minden területen előrébb tartanak társaiknál, legyen szó az intellektusról, az önismeretről, önértékelésről, a határokról, a testhatárokról, a szabályok betartásáról vagy az empátiáról. Az ilyen gyerekek népszerűbbek is a kortársaik között, a lányoknak pedig később könnyebb a dolguk a párkapcsolatok terén is. A férfiak jellemzően határozottabbak, ha a határok betartatásáról van szó. Ez persze nem jelenthet durvaságot. Az apával szemben van egyfajta társadalmi elvárás is, hogy azért a szabályokat, társadalmi mintákat neki kell átadni. Ranschburg professzor úr ezt nagyon szépen fogalmazta meg: az apa feladata, hogy áthelyezze a küszöbön a gyerekét. Azaz megmutassa neki a külvilágot.
Sokszor vádolják azzal az apákat, hogy túl agresszívek.
Az agressziókutatások teljesen egyértelműen leírták, hogy ennek semmilyen köze nincs a nemhez, a testmérethez vagy a testi erőhöz. Az agresszió személyiségvonás. Teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi az illető, az agresszió az agresszív emberekből tör elő, csak a társadalmi szerepek miatt más és más módon. Az apai játék pedig kimondottan csökkenti ezt. Azoknak a gyerekeknek, akik sokat játszanak az apjukkal, tudják, hogy szeretik őket, nincs annyi elfojtásuk, jobb az önértékelésük s ezáltal kevésbé feszültek, tudják, hol vannak a határok és empatikusabbak. Ugyanez mondható el az észszerű feldobálós játékról is. A gyerek a levegőbe kerül, kvázi „veszélybe”, de mindig elkapják. Ott a kihívás és a biztonságos kötelék, a gyerek tudja, hogy számíthat az apjára.
Mégis létező jelenség, hogy az anyák úgy gondolják, az apák nem féltik eléggé a gyereket. Legalábbis nem féltik túl…
Nem igaz, hogy az apák nincsenek tisztában a veszélyekkel. Az apák inkább csökkentik a gyerekük rizikóját, egyfajta evolúciós ösztön ez, hogy a gyereknek meg kell tanulnia esni-kelni, legyőzni a félelmeit. Ettől még odafigyelünk arra, hogy a gyerek ne sérüljön meg, és hogy vannak szabályok, amelyeket be kell tartania mindenkinek. Az csak egyfajta tévhit a közvéleményben, hogy ami férfias, az erőszakos és veszélyes és átlépi a józan határokat, vagy hogy az alfahím a legerősebb és legerőszakosabb. Ez nincs így. Az lesz vezető, aki a legokosabb, még a terrorelhárítók között is. Az, hogy a kisfiúk fegyvernek látszó tárgyakkal játszanak, nem feltétlenül jelenti azt, hogy garantáltan agresszívek lesznek. Ugyanígy ha soha nem adunk a kezébe ilyesmit, az nem szavatolja a békés és fegyelmezett viselkedést.
Mi a helyzet a számítógépes játékokkal, amiket sokszor az apákkal játszanak a gyerekek?
Szerintem az nem játék. A klasszikus, pszichológiai értelemben vett játék nem teljesítményre megy, nem kelt agressziót. Az igazi játék lényege a játéktudat. Ez akkor is pozitív és megnyugtató, ha épp verseny van. Más játéktudattal versenyezni, mint anélkül. Ezért tartom problémásnak a számítógépes játékokat. Nem jó ötlet, ha az apa odaül a fia mellé, ha az épp a gépen játszik. Építsünk fel inkább alternatív játékokat, amiket még a kamaszok is élveznek: menjenek sportolni például. A lényeg az, hogy az apa valóban játszhasson a gyerekeivel.
