Keressen jól felnőttként? Tanítsd meg egyezkedni a kislányodat!

Olvasási idő kb. 4 perc

Európában a nők óránként mintegy 16 százalékkal keresnek kevesebbet férfi kollégáiknál. A nemek közti bérszakadék 8 évenként kb. 1 százalékkal csökken. Ezt a sebességet alapul véve a nők átlagosan 84 év múlva fogják ugyanazért a munkáért ugyanazt a fizetést kapni, mint a férfiak. Vannak, akik az egyenlőtlenség hátterében a diszkrimináció nyílt és burkolt formáira mutatnak rá, míg mások inkább magukat a nőket hibáztatják: miért olyan típusú és mennyiségű munkákat választanak, amilyeneket. A jelenség megértéséhez most egy gyerekekkel végzett kutatás visz minket közelebb – ráadásul nem is akárhogyan.

Ötletes kutatásukban Sophie Arnold és csapata bértárgyalásokat szimuláló játékokat szervezett 4–9 éves gyerekeknek, hogy megvizsgálhassák az egyezkedési folyamatokban jelentkező életkori és nemi különbségeket. A Boston College és a New York-i Egyetem munkatársainak kérdésfelvetése már csak azért is különösen releváns, mert korábbi empirikus tanulmányok következtetései szerint a férfiak összességében sokkal jobb eredményeket érnek el a leendő fizetésről szóló alkudozásokban, mint a nők – bár mindez attól is függ, hogy kinek mennyi tárgyalási tapasztalata van, illetve a saját vagy mások nevében folytat-e tárgyalásokat.  

A bemondott bérigények közötti jelentős különbségeket 2020-ban egy magyar felmérés is igazolta. A Zyntern.com nevű állásportál országos, összesen 3000 fiatal (16–26 év közöttiek) megkérdezésével készült vizsgálata azt találta, hogy a szakterület és a földrajzi elhelyezkedés figyelembevételével a pályakezdő nők átlagosan 50 ezer forinttal kértek kevesebb fizetést férfi kortársaikhoz képest. A nők átlagos nettó bérigénye 223 ezer, a férfiaké 273 ezer forint volt. Miért ennyire kishitűek a nők, és miért ilyen magabiztosak a férfiak?

Matricákért alkudoztak a gyerekek

Arnold és munkatársai 240, Boston környékéről származó 4–9 éves gyereket vontak be a vizsgálataikba – derül ki a Psychology Today összefoglalójából. A gyerekek először különböző feladatokat végeztek el: kérdésekre válaszoltak, vagy éppen arról döntöttek, hogyan osszanak el igazságosan dolgokat. Ezekben a feladatokban semmilyen nemi különbség nem mutatkozott. Ezt követően random módon egy férfi vagy egy női kísérletvezető ment be hozzájuk, aki a jól végzett munkáért cserébe matricákat ajánlott fel nekik. Minden gyerek (természetesen egyesével zajlott a vizsgálat) maga választhatta ki, hogy a 3 fajta matrica közül melyiket szeretné a legjobban. Ekkor kezdődtek a tárgyalások. A kísérletvezető először a gyereket kérdezte meg, mit gondol, mennyi matrica járna neki jutalmul a feladatok elvégzéséért. 

Ki ne szeretne matricázni?
Fotó: AJ_Watt / Getty Images Hungary

Aki túl sokat mond, semmit sem kap 

Ha nem a köztisztviselői bértáblán lépegetsz, valószínűleg már te is tapasztaltad, hogy az állásra való jelentkezés egyik legtrükkösebb része a bérigény megadása, közlése. Ideális esetben a lehető legmagasabb összeget kellene mondanod, amit még a cég is meg tud/akar fizetni, és ha le is alkudnak belőle egy kicsit, még mindig jól jársz a majdani fizetéseddel. Ha túl keveset mondasz, kapva kapnak rajta, és áron alul fogsz nekik dolgozni. Ha túl sokat, akkor más jelentkezőt választanak, esetleg úgy, hogy be sem hívnak interjúra. Ennek az egésznek a végiggondolása persze sok fejtörést okoz az álláskeresőknek. De vajon hogy boldogultak vele a gyerekek?

Az ovisoknak, kisiskolásoknak fogalmuk sem volt, hány matricát kaphatnak. A kutatók persze egymás között előre lefektették a szabályokat. Ha egy gyerek 2 vagy annál kevesebb matricát kért, rögtön elfogadták a kérését, a vizsgálat befejeződött. Ha bemondott valami hatalmas nagy számot (főleg a kicsik próbálkoztak ilyennel, akik eleve kevésbé otthonosan mozogtak a számok világában), akkor a kísérletvezető elmagyarázta neki, hogy ha túl sokat kér, akkor egyáltalán nem kap matricát. Ezt követően meggyőződött arról, hogy a gyerek valóban megértette a tárgyalás szabályait, majd lehetőséget adott neki, hogy új, meghatározott számú matricára irányuló kéréssel álljon elő.  

Nyolcéves korra alakultak ki a nemi különbségek

A kísérletben részt vevő fiatalabb gyerekek esetében a kutatók nem találtak szignifikáns nemi különbségeket sem abban, hogy elsőre hány matricát kértek, sem abban, hogy mennyire tartottak ki a matricaigényük mellett a játékos tárgyalások során. A lányoknál azonban feltűnő mintázatok alakultak ki az eredményekben. Egyrészt az idősebb lányok összességében kevesebb, kb. 3 matricát kértek, míg a fiúk többet, átlagban 5-öt. Másrészt a lányok matricakérelmei számottevő eltéréseket mutattak a kísérletvezető nemétől függően. Amikor a kísérletvezető nő volt, az idősebb lányok több matricát kértek, mint a fiatalabb lányok. De amikor férfi volt, az idősebb lányok lényegesen kevesebb matricát kértek, mint a fiatalabb lányok. Ezzel szemben a fiúk tárgyalási viselkedésére egyáltalán nem volt hatással a kísérletvezető neme. 

Simán fel tudja venni a versenyt a fiúkkal
Fotó: Bigshots / Getty Images Hungary

Az esélyek kiegyenlítése közös felelősség

A fenti kísérlet eredményei összhangban állnak mindazzal, amit a felnőtt nők tárgyalási mintázatait feltáró kutatások írtak le. Ezek szintén arra hívják fel a figyelmet, hogy a nők ritkábban próbálnak meg alkudozni férfiakkal, mint más nőkkel, illetve idegesebbek, kevésbé magabiztosak, ha férfiakkal kell pénzről tárgyalniuk. Arnoldék munkájából kiindulva lehetséges, hogy már 8 éves korukra megtanulják, hogy alacsonyabb státuszúnak érzékeljék magukat, a férfiakat pedig erőteljesnek, kompetensnek, hatalommal rendelkezőnek. Ezért aztán vagy eleve meg sem kísérlik az egyezkedést, vagy éppen a korán belsővé tett, és önmagukra is alkalmazott nemi előítéletek miatt mondanak alacsonyabb összeget. 

A bérkülönbségek kérdését munkáltatóként meglehetősen igazságtalan elintézni annyival, hogy „de hát ő kért kevesebbet”, miközben az ugyanabban a pozícióban működő, a szocializációjukból adódóan magabiztosabb férfiaknak vígan kicsengetik a jobb fizetést. Persze egy profitorientáltan működő vállalattól nem biztos, hogy sokat el lehet várni egy kapitalista világban, úgyhogy jól teszed, ha mielőbb megtanítod a kislányodat arra, hogy bátran képviselje az érdekeit, férfiakkal szemben is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.