Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tetszik, vagy sem, kezdjük magunk mögött hagyni az apa mosdik, anya főz típusú régi családi mintát. Egyre többen gondolják úgy, hogy a férfiaknak ugyanannyi részt kell vállalniuk a háztartás gondjaiból, s így nevelik gyerekeiket is. Ám a képességek megszerzéséhez nem mindig elég a szülői példamutatás.
Épp ezért kezdtek el két éve egy spanyol iskolában háztartástant tanítani a fiúknak. Nem csupán elméletben, hanem a gyakorlatban is. Ugyanis varrni, vasalni, főzni a legtöbb lány megtanul, a fiúk viszont gyakran kimaradnak az ilyen típusú oktatásból. Így nem szerzik meg azokat a képességeket, amelyeknek hasznát vennék a szülői házból történő kirepülés után, vagy akár egy kollégiumban. Emiatt igen gyakran a párjukra hagyatkoznak, aki főz, mos és takarít utánuk. Ez egyfajta függő helyzetet jelent a férfiaknak, a nőknek pedig jelentős pluszmunkát. Érdemes változtatni rajta, még akkor is, ha a cseperedő fiú inkább hagyományos családmodellben érzi majd jól magát.
Nagyszüleink még emlékeznek az általános iskolai háztartástanórákra, ahol olyan gyakorlati készségeket oktattak, amelyeket nemtől függetlenül mindenki hasznosíthatott élete során. A gyerekek akkor is megtanultak kapálni, főzni, szabni, varrni, takarítani, barkácsolni, ha otthon a szülőknek nem volt idejük, lehetőségük oktatni őket. Hiába, a rendszerváltással ezek is eltűntek – gondolják sokan, bár maradt technika, életvitel és gyakorlat tantárgy, de ezt valóban gyakorlatinak a legtöbb esetben nem nevezhetjük. Pedig alapvetően a háztartástanórát nem a szovjetek találták ki, hanem a svédek. Az 1900-as évek elején bevezetett slöjd tantárgy ma is részét képezi az északi oktatásnak, míg Magyarország csak átvette egy időre, majd hagyta kikopni a rendszerből.
Közzétette: Colegio Montecastelo – 2018. október 10., szerda
Pedig milyen nagy hasznát vehetnénk, ha a sok esetben mamahotelekben meghúzódó fiatalok – akiket oly gyakran bélyegzünk életképtelennek – el tudnának menni bevásárolni, meg tudnák különböztetni egymástól a húsfajtákat, be tudnák osztani a konyhapénzt, képesek lennének használni a háztartási gépeket, össze tudnának állítani és el tudnának készíteni egy napi menüt. Utána elmosogatnának maguk után, sőt, a konyha különböző részeit a megfelelő tisztítószerek használatával tennék rendbe, és szelektíven tárolnák a szemetet – igen, a tananyag szerves részét képezhetné a környezettudatosság is. Mindezt nemtől teljesen függetlenül – ennie és tiszta lakásban élnie ugyanis mindenkinek kell, a bolygónkról nem is beszélve. A háztartás vezetése, a mindennapi élet menedzselése, a környezet védelme teljes mértékben gendersemleges kéne, hogy legyen, hiszen mindenkinek szüksége van rá, és mindenki el is tudja sajátítani.
Persze felmerül a kérdés, miért kéne a házimunkát iskolában tanítani – nem könyvekből feladott leckék, hanem gyakorlati órák segítségével –, ha a szülők is oktathatnák saját gyerekeiket. Ugyanakkor a munka és egyéb kötelezettségek mellett nehéz időt és energiát szakítani arra, hogy még külön oktassuk is a gyereket. Persze ha a kezdetektől bevonjuk őt a házimunkába, ha van türelmünk együtt takarítani, bevásárolni és főzni vele, akkor valóban nincs szükség iskolai továbbképzésre. Ám nagyon sok az egyszülős család, vagy a felnőttek három műszakban, másodállásban dolgoznak, így kicsit életszerűtlen elvárni tőlük, hogy két órán keresztül horgoljanak, vagy nekiálljanak faházat építeni a gyerekkel. Ráadásul a gyerekek egészen máshogy viszonyulnak ahhoz, amit az iskolában oktatnak nekik, nagyobb kedvvel élik meg az önálló vagy csoportos munkavégzést, nem befolyásolja őket a szülő-gyerek viszony. Míg otthon komplett játszmát lehet keríteni aköré, ki vigye le a szemetet, ez az iskolai tanórán nem jelenik meg. A gyerekek viszont az órákon megélhetik, hogy kompetensek, hogy az élet nevű valami és az önellátás nem is olyan bonyolult és ijesztő, mint amilyennek tűnik. Nem kell hozzá sem feleség, sem férj, sem mamahotel.
