Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A legtöbben szeretnék megvárni a kritikus tizenkettedik hetet, mielőtt megosztanák a nagyvilággal terhességük hírét. Ugyanis nem mindegy, hogyan és mikor tudja meg a főnök vagy a nagyszülők, hírességek esetében az egész média. Sokaknak mégsem adatik meg ez a pár hétnyi nyugalom.
Egy amerikai nő, Morgan Lee egyenesen beperelni szándékozik anyósát, amiért az a csak neki csendben átadott információt, miszerint nagymama lesz, az anya és az apa megkérdezése nélkül kéretlenül világgá kürtölte közösségi oldalán. Ellen DeGeneres műsorában hatalmas botrányt kavart, amikor 2008-ban a műsorvezetőnő mindenáron alkoholos itallal kínálta a nála vendégeskedő Mariah Careyt, hogy kiderítse, tényleg terhes-e. Az énekesnő okkal nem szerette volna nyilvánosságra hozni állapotát, nem sokkal később el is vetélt. Az tehát, hogy egy nő várandós, nem feltétlenül közügy, pláne nem addig, amíg fennáll a veszélye a baba elvesztésének. Sőt, attól függetlenül mindenkinek joga van akkor és úgy a környezete tudomására hozni a nagy hírt, ahogyan és amikor csak szeretné.
Nem mindenki szeretné világgá kürtölni azt, ami a testében zajlik
Terhesnek lenni az esetek túlnyomó többségében nagyszerű érzés. A teszt elvégzése vagy az orvos meglátogatása után az ember szinte szétrobban a boldogságtól és boldog-boldogtalannak a nyakába ugrana, hogy elmesélje, micsoda örömteli változás történt az életében. Alig várja, hogy végre látszani kezdjen a babapocak és büszkén mutogathassa. Ugyanakkor a nők másik fele az öröm mellett félelmet érez. Akár azért, mert korábban legalább egyszer elvetélt, akár azért, mert nem biztos benne, hogy a baba egészséges, a terhesség problémamentes, és nem valami hormonális zavar áll a háttérben. Vagy egyszerűen úgy érzi, ez olyan információ, ami csakis rá és a gyerek apjára tartozik, és senki másnak nincs köze hozzá. A leendő anyukák egy másik csoportja az állását félti és ezért vár a nagy bejelentéssel – ma már a terhesség ténye szenzitív adatnak minősül és nem kötelező bejelenteni a munkahelyen. A terhes nőket így is védelem illeti meg a kirúgástól pozíciótól függetlenül, sőt, már akkor is, amikor lombikprogramban vesznek részt. Ez utóbbi csoport, a mesterséges megtermékenyítésben érdekelt anyukák szintén okkal titkolják kezdeti terhességüket a nagyvilág előtt. Egyszerűen félnek.
Tartsuk tiszteletben mások jogait!
Éppen ezért nem érdemes egy terhesnek látszó nőt kérdésekkel zaklatni. Lehet, hogy nem ivott alkoholt a legutóbbi céges bulin, de erre számtalan más oka is lehet. Elképzelhető, hogy a hasa megnőtt az utóbbi időben, ám ezt is okozhatja számtalan betegség vagy csak simán pár plusz kiló. Még az sem feltétlenül terhes, aki babaruhákat nézeget, mert lehet, hogy ajándéknak szánja. A kéretlenül érkező jótanácsok és célozgatások pedig felidegesítik a nőket. Ha valóban terhesek, akkor ez a stressz még a babának is árthat. Azoknál, akik egy ideje próbálkoznak, de nem jön össze a gyerek, az ezzel járó gyászfolyamatot, értéktelenségérzést csak tovább súlyosbíthatjuk.
Felejtsük hát el a jóindulatú, kíváncsiságból történő kérdezősködést, legyen szó a szomszédunkról vagy egy világsztárról. Bízzuk rá, mikor jelenti be a nagy hírt, addig pedig joga van védeni a magánéletét, mindenkitől. Akkor jelenti be a nagyszülőknek is a hírt, amikor szeretné. Sőt, azt is ő dönti el, hogy az apát mikor és hogyan tájékoztatja. Vannak, akiknek szükségük van egy kis időre, amíg maguk megemésztik a változást, így történt ez szerkesztőségünk néhány tagjával is.
Ha nem tervezted a gyereket
Kolléganőnk például alaposan meglepődött, hogy teherbe esett. „Először magamnak kellett bevallanom, mert nem terveztük, hogy tök új irányt vegyen az élet, és rettentően meg voltam ijedve. Az körülbelül 10 perc volt, míg a mosdóban ücsörögve ezt feldolgoztam és utána elmondtam az akkori pasimnak, azóta férjemnek, aki a szobában ült és várta az eredményt. Ő közölte, hogy hát jól van. Utána a barátnőimnek és a családomnak mondtam, ezek jellemzően sírva történtek. Érdekes módon mások kevésbé voltak megijedve a dologtól, mint én, szóval szerencsére nem nekem kellett nyugtatgatni a kedélyeket. A nagyvilág felé nem volt bejelentés, csak szépen lassan észrevette rajtam mindenki. Akkor már nagyon büszke is voltam és vagyok azóta is, ha terveztük volna se lehetett volna jobban.”
Amikor földöntúli érzések járnak át
Háromgyerekes munkatársunk nem is emlékszik a nagy bejelentésre igazán. „Az biztos, hogy nem volt se kis cipő, se más ilyesmi, csak mondtam és örültünk. Csak az érzésre emlékszem élesen, ami pár másodpercig tartott, és teljesen átjárt abban a pillanatban, ahogy megláttam azt a második csíkot a teszten. Hogy ettől a pillanattól az egész életem más lesz, mostantól kezdve a halálomig, és ez ellen semmit nem tudok tenni, ez már eldöntetett. Ez nem ahhoz kapcsolódott, hogy akartam-e, vagy sem (igen), hanem hogy ott egy másodpercre megértettem azt, hogy mi a Sors vagy az Élet. Ez az érzés csak az enyém volt egyedül, mind a három alkalommal, és soha máskor ilyesmit nem éreztem.”
Van, hogy elszólod magad, csak nem úgy
Kolléganőnk 19 évesen esett teherbe, mai szemmel elképesztően fiatalon. Ehhez mérten érkeztek az aggodalmaskodó megjegyzések is. „Fogalmam sem volt arról, hogy mit varrok a saját nyakamba. Akkoriban nem voltam különösebben jóban a szüleimmel sem, így szegényeknek még arra sem volt lehetőségük, hogy lebeszéljenek a dologról. Mindenki nagyon meg volt meg volt ijedve, kivéve persze engem. A gyerek apjával abban maradtunk, hogy megvárjuk a kritikus 12 hetet, utána mondjuk csak el bárkinek is. Pont kapóra jött, hogy neki akkortájt volt a szülinapja, így nem volt fura, hogy összehívjuk a családot. A bejelentés egyébként nagyjából úgy történt, hogy:
Gyerek apja: – Képzeljétek, kisbabánk lesz!
Apuka anyja: – Jaj, de jó! És akkor össze is fogtok házasodni?
Én: – Nem, dehogy!
*zavart csend*
Ami viszont a jó élmény, hogy miután meglett a pozitív teszt, pár nappal később elmentem apuval ebédelni, csak ő és én, és neki már akkor elmondtam. Ő halálra rémült, de annyira szuper volt, hogy nem mondta el senkinek, hogy ő ezt már rég tudja.”
